A szalmaszál, a parázs meg a babszem

2014. február 1., szombat, Kiscimbora

Élt egyszer egy faluban egy öregasszony. Szerzett egy tál babot, meg akarta főzni. Tüzet rakott hát a kis kemencéjébe, és hogy hamarabb föllobbanjon a láng, fogott egy marok szalmát, azzal gyújtott be. Ahogy a babot beleöntötte a fazékba, véletlenül kipottyantott egy szemet, nem is vette észre. Odaesett a babszem a földre, egy szalmaszál mellé. Aztán kipattant egy darabka parázs a tűzhelyből, az is melléjük hullott. Így hát hárman voltak: a szalmaszál, a parázs meg a babszem.

  • Fodor Hanna, Sepsiszentgyörgy
    Fodor Hanna, Sepsiszentgyörgy

– Jó napot, kedves barátaim, honnét kerültök ide? – kérdezte udvariasan a szalmaszál.
– Én szerencsére kiugrottam a tűzből – fe­lel­te a parázs. – Ha ezt erőnek erejével meg nem teszem, halál fia vagyok: hamuvá hamvadok.
– Én is ép bőrrel menekültem meg – mondta a babszem –, de ha az öregasszony bedug a fazékba, irgalmatlanul kásává fövök én is, mint a pajtásaim.
– Nekem talán jobb sors jutott volna? – szólt a szalmaszál. – Valahány testvérem volt, ez a vénasszony mind a tűzbe vetette, hatvanunkat markolt össze egy szuszra, hatvanunkat akart füstté emészteni. De én szerencsére kisiklottam az ujjai közt.
– Most aztán mitévők legyünk? – kérdezte a parázs.
– Én azt mondom – szólt a bab –, hogy ha már ilyen szerencsésen megmenekültünk a halál torkából, maradjunk is együtt, le­gyünk jó pajtások. És nehogy még egyszer ilyen halálos veszedelembe kerüljünk, vágjunk neki hármasban a nagyvilágnak.
A másik kettőnek tetszett az ajánlat. Tüstént útnak indultak, s mentek, mendegél­tek, míg egy kis patakhoz nem értek. Hanem a patakon nem volt se híd, se palló. Nem tudták, hogyan kelhetnének át rajta. Egy ideig tanakodtak, aztán a szalmaszál azt mondta:
– Tudjátok, mit? Én majd keresztbe fekszem a vízen, ti meg átsétáltok rajtam, akár egy hídon.
Azzal ki is nyújtózott a két part közt.
A parázs világéletében tüzes természetű volt. Most se sokat teketóriázott, hanem nagy kevélyen föltipegett az újdonsült hídra. Ép­pen a közepére ért, amikor meghallotta oda­lent a víz zubogását. Akármilyen nagy le­gény volt, erre azért mégis inába szállt a bátor­sága, egy tapodtat sem mert továbbmenni.
A szalmaszál érezte ugyan, hogy süti a tűz a hátát, de olyan jól nevelt volt, nemhogy kiabálni restellt volna, de még csak meg sem zizzent. Egyszerre láng lobbant belőle; dereka beroppant, kettévált s elhamvadt.
– Szszsz! – mondta a parázs, de többet egy mukkot sem tudott szólni; belepottyant a vízbe, és sisteregve kiadta lelkét.
Az óvatos babszem még mindig ott várakozott a parton. Mikor látta, mi történt, elkezdett kacagni. Akkorát kacagott, hogy menten megpukkadt.
Épp egy vándorszabó ment arra az úton. Észrevette a babszemet, megesett a szíve rajta, tűt-cérnát kerített, s egykettőre összevarrta.
A babszem szépen megköszönte a szabó szíves jóságát, azzal elváltak, az egyik ment jobbra, a másik meg balra.
De mert a szabónak nem volt, csak fekete cérnája, máig is ott látni minden babszemen a fekete fércet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1546
szavazógép
2014-02-01: Kiscimbora - :

Szénási Miklós: Januári mese

Január meséje Zöld Alvó meséje. Zöld Alvóé, aki nem párna, nem maci, nem béka, de egy kicsit mindegyik. A szeme két kis fekete pont, éppen akkora, hogy láthassa a világot éjjel is, nappal is. Zöld Alvó egy polcon lakott, Bence szobájában. Napközben néha ide-oda tették a felnőttek is, meg a vendégségbe érkező gyerekek is, de amikor eljött az este, mindig ott volt a kisfiú ágyán.
2014-02-01: Múltidéző - Kádár Gyula:

Többnyelvű magyar őstörténet és származás (4.)

Magyar krónikák a székelyekről
Anonymus (a 13. sz. elején) Attila király népének nevezi őket, akik a Tisza közelében, a Kórógy vize mellett csatlakoznak a magya­rokhoz. E csatlakozás önkéntes és békés jellegű. A székelyek kezeseket és ajándékot adnak a ma­gyaroknak, majd közösen, szövetségesként, „Ősbő serege előtt első hadrendként indultak Mén-Marót” kazár vezér ellen.