Azt gondolnánk, amióta a mamut méretű gyermekotthonokat felszámolták, és helyettük az állami gondozott kiskorúakat hivatásos nevelőszülőknél, illetve családi típusú, tíz-tizenkét gyermeket befogadó központokban helyezték el, több energia jut az egyéni sorsok követésére, irányítására, ami által sikerül valamennyit változtatni e gyermekek szeretethiányból fakadó, olykor szélsőséges magatartásán.
Ehhez ellenben minden érintett félnek tennie kell. Fekécs Károly, a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola igazgatója arra panaszkodik, amikor ilyen tanulóik hiányzásai miatt a gyermek közvetlen nevelői, a gyermekjogvédelmi hivatal, a tanfelügyelőség, illetve a rendőrség segítségét kéri, közömbösségbe ütközik, mindenki hárít, az iskola pedig tehetetlen, csak addig tud felelni tanítványairól, ameddig az iskolában tartózkodnak. Az igazgató egy megoldatlan, súlyos eset okán fordul a nyilvánossághoz.
Fekécs Károly: – A Csorgó és a Victor Babeş utcai családi típusú központból iskolánkba járó tanulók többsége problémás, de nekünk kötelességünk becsületesen foglalkozni mindenkivel. Ezt tettük a tizennégy éves kislány esetében is, aki gyenge tanulmányi eredményei miatt – amire a sok hiányzás is rányomta bélyegét – kétszer bukott, jelenleg hatodikos, de november hatodika óta nem láttuk – kezdte a történetet Fekécs igazgató. – A kislány a Csorgó utcában nevelkedik, nem jár iskolába, ebben a tanévben 313 igazolatlan hiányzást halmozott fel. Szeptemberben, tudva a tavalyi hozzáállását, személyesen mentem el az osztályfőnökével Vass Máriához, a szociális gondozási és gyermekjogvédelmi főigazgatóhoz. Mondtam, nem tűrhetem, hogy a kislány ne járjon iskolába, mert nagyon rossz hatással van az osztálytársaira. Kértem, előzzük meg a további hiányzásokat közösen a hivatallal, a nevelőkkel együtt, akiket azért alkalmaztak, hogy felügyeljenek ezekre a gyermekekre. Küldtünk egy átiratot a rendőrségnek, a főtanfelügyelőnek, elmondtuk Vass Máriának a panaszunkat, és kértük, a gyermek itt legyen az iskolában. Kísérjék el, adják át az osztályfőnöknek vagy nekem, és mi viseljük a gondját addig, amíg az iskolában tartózkodik. De azt tapasztaltuk, nincs együttműködés a hivatali emberekkel, nevelőkkel, akik azért kapják a fizetésüket, hogy ezekről a gyermekekről gondoskodjanak, feleljenek értük. Csupán annyit tettek, hogy a tanulót el akarták vinni a speciális iskolába, de nem egyeztem bele az áthelyezésébe, egyrészt, mert félév közben nem lehet, legfennebb a második félévtől, másrészt, a kislánnyal nincs olyan gond, nem oda való, tud számolni, tanulhatna, ha akar.
Both Erzsébet magyar szakos tanárnő, a tanuló osztályfőnöke is hozzászólt.
– Mivel kétszer már bukott, tanév elején mondtam az osztálytársainak, hogy nem szabad megbélyegezni, be is fogadták, próbálták segíteni, de egy idő után azt vettük észre, magába zárkózott, majd kimaradt. November 6. óta nem láttuk. Meg kellett értetnem az osztályközösséggel, hogy ez nem egy követendő példa. Szerencsére, nem hatott rájuk olyan mértékben, hogy azt mondják, neki lehet heteket hiányozni, akkor mi is megpróbáljuk, de persze ők még csak hatodikosok. Szerintem hiányos a hozzáállás a nevelők, a Csorgó utcai ház felelőse részéről.
Az igazgató egy másik esetet is említett, a szintén hatodikos gyermek édesanyja lemondott róla, egy hete a Borvíz utcai sürgősségi központból jár a fiú a Váradi-iskolába. Magatartásával sakkban tartja az egész osztályt, ezt minap egy értekezleten a szülők is szóvá tették.
Megoldást keresnek
– A tizennégy éves lánynak és testvérének nem volt felhőtlen a gyermekkora. Előbb hivatásos nevelőszülőhöz helyezték el őket, öt éve onnan kerültek a Csorgó utcába. Úgy tűnik, az az érzés, hogy senkinek nem kellenek, nagyon megviselte őket. Előbb valóban azt gondoltuk, hogy a kislány menjen a speciális iskolába, de az iskolától nem kaptuk meg az erre vonatkozó ajánlást, végül abban maradtunk, hogy a második félévtől tanuljon az Ady Endre Általános Iskolában csökkentett látogatottságú osztályban – tájékoztatott Vass Mária szociális gondozási és gyermekjogvédelmi igazgató. – Munkatársaink többször elkísérték a Váradi-iskoláig, sőt, az osztályig is, de később kiderült, nem maradt ott. A központban minden váltásban egy nevelő felel tizenkét gyermekért, nincs sok lehetőség a kísérgetésre, de a nevelők mégis megtették, vagy a szociális munkás segítségét kérték ebben. Problémás gyermekről van szó, ezért tisztában vagyunk azzal, nem biztos, hogy az Ady-iskolából nem fog hiányozni, de ha oda sem jár, akkor kiesik az oktatási rendszerből. Mégis, meg kell próbálnunk mindent, hogy elvégezze a nyolc osztályt, és utána valamilyen szakmát tanuljon.
A hányatott sorsú tizennégy éves diáklánynak e héten éppúgy vakáció van, mint mindenki másnak. Sajnos, az ő életében ez nem sok változást hoz. Amióta tudja, hogy megvan az engedélye az áthelyezésre, és a csökkentett látogatású iskola csak áprilisban kezdődik, teljes gőzzel berendezkedett a semmittevésre. Nem árt senkinek, de magának sem használ. Él unottan, kiábrándultan egy olyan rendszerben, amely képtelen őt megvédeni a lemorzsolódástól, elkallódástól.
