Év elején a falugazdákBeosztani a keveset

2008. február 6., szerda, Közélet
Beszélgetés BROTEA OLGÁVAL, Nagyajta polgármesterével

Nagyajta polgármestere elismeri: a tavaly vállaltakból nem mindent sikerült teljesítenie, viszont mintegy ellensúlyozásként évek óta húzódó gondokat orvosolt. Bővült a közvilágítás, Bölönnel közösen iskolabuszt indítottak Barót felé, rendbe tették a tűzoltószertárt, és újralétesült az önkéntes tűzoltó-alakulat is.

— Polgármester asszony, tavalyi tervei közt szerepelt a középajtai kultúrotthon felújítása, az iskolák fűtésrendszerének korszerűsítése, illetve számos infrastrukturális beruházás megpályázásához szükséges előtanulmány elkészítése. Külön kitért arra is, hogy közbenjár majd a nagyajtai kultúrotthon építészeti műemlékké nyilvánításáért, s freskójának restaurálásához pénzt szerez. Mit sikerült megvalósítani mindebből?

Brotea Olga: Mindkét falu iskolájában megoldottuk a fűtést. A középajtaira ötezer lejt költöttünk, Nagyajtán a kazánokat és az emeleten levő kisebb fűtőtesteket is kicseréltük, az 11 000 lejbe került. Nem feledkeztünk meg a sportcsarnok építéséről, elkészült topográfiai felmérése, a telekkönyveztetés és az előtanulmány is, s hamarosan a kivitelezést szentesítő tanácshatározat is megszületik. Ha mindezt megoldottuk, már csak arra kell várnunk, hogy megérkezzen az engedély, amely szerint a megyei múzeum nem emel kifogást a munka elkezdése ellen. Az előtanulmányok elkészítését meglehetősen sok minden akadályozta. Például nehéz olyan céget találni, amely a mi nem legideálisabb területünkön — a víz kanyargósan is utat törhet, a csatornázásnál erre külön figyelni kell — a mi kicsi pénzünkért jó munkát hajlandó végezni. Gond az is, hogy az ülepítőnek még nem tudtunk megfelelő területet vásárolni. Tehát ezekkel még adós maradok egy ideig. Birtokunkban viszont a huszárlaktanya előtanulmánya, de késnek a kiírások, amelyekbe belefoglalhatnák. Sajnos, saját erőből még akkor sem tudjuk felújítani, ha a befektetést megosztanánk több év költségvetése között. Hasonlóképpen állunk a nagyajtai kultúrotthonnal. A befektetés elkezdéséhez szükséges iratokat beszereztük, de nincs olyan pályázati kiírás, amelynek megfelelnénk. Ha újat szeretnénk építeni, ha az elkezdetett folytatnánk, nem lenne akadály a támogatás megszerzésében, de felújításra, kulturális emléket őrző freskó restaurálására már nincs lehetőség. Nemrég itt járt Németh Csaba szenátor, s neki is elpanaszoltam, hogy nemsokára öt esküvő is lesz, falunknak pedig ilyen áldatlan körülmények közt kell fogadnia a távolból érkezőket. Segítséget ígért, de bármennyi jóindulat, segítőkészség is legyen benne, hónapokba telik, amíg valami megvalósulhat elképzeléseinkből.

— Szóljon arról, amit már megvalósítottak.

— Még a választási programomban szerepelt az ígéret: minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a közvilágítási hálózat bővüljön. A nyáron kivitelezett befektetésünknek köszönhetően a Kis, a Malom és a Belső utcában most sűrűbben és nagyobb területen égnek lámpák. Újraalakítottuk az önkéntes tűzoltócsoportot, és a szertár épü­letének tetejét is újraszigeteltük. Bár, hála Istennek, nem nagyon van szükség rájuk, de azért jó tudni, hogy tűz esetén rendszeresen gyakorlatozó emberek segítségére lehet számítani. A Bölönnel közösen indított iskolabusz beállítását is hasonlóképpen áldásosnak tartom. Nem mindegy, hogy gyermekeink milyen biztonsági és egészségügyi körülmények közt utaznak. Ez a szülők nyugalma szempontjából is kiemelkedően fontos.

— 2008-ra mi élvez elsőbbséget?

— Leginkább arra kell figyelnünk, hogy ne szalasszunk el pályázatokat; mindig legyenek meg a szükséges iratok, engedélyek, s nem utolsósorban ne hiányozzék a pénz sem. Szerény költségvetésünkből nem lesz könnyű, de muszáj elkészítenünk a tavalyról elmaradt előtanulmányokat, s neki kell fognunk a középajtai vízhálózat kivitelezésének is. Nagy beruházás lenne, de Középajtának ismét hírnevet biztosítana, így fokozott figyelmet szentelünk a Benkő József-füvészkert újraalapításának. Az első falunapokkor csak az alapkő letételére került sor, most viszont felvettük a kapcsolatot a szarvasi arborétummal, onnan segítséget ígértek a két hektárt meghaladó terület újraültetéséhez, újraélesztéséhez. A javítások terén az szeretném elérni, hogy a hivatal épületének évek óta tartó felújítása végre befejeződjék, s abban is reménykedem, hogy valahonnan csak sikerül a már-már a falu szégyenfoltjának számító kultúrotthon javítására pénzt előteremteni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-02-06: Magazin - x:

Ostoba kvízválaszok toplistája

Kérdés: Mi történt Dallasban 1963. november 22-én? Válasz: Nem tudom, akkoriban nem néztem a sorozatot.
2008-02-06: Magazin - x:

Mesterséges vízesések New Yorkban

Négy hatalmas vízesést építenek fel New Yorkban Olafur Eliasson dán képzőművész tervei alapján a nyár három hónapjára, hogy fellendítsék a turizmust, és 55 millió dollár extrabevételre tegyenek szert.