Milyen az ozsdolai gyémánt, a bodvaji dobostortaopál, a kakukkhegyi hematit, az alsórákosi vulkáni kráter, illetőleg miféle negyedkori ősemlősök kóboroltak Sepsiszentgyörgy környékén, hogyan nézhetett ki a barlangi medve?
A földtan eme klasszikus kérdéseire próbál válaszolni a Székely Nemzeti Múzeumban nyílt, Évmilliók üzenete című, Székelyföld geológiai jellegzetességeit bemutató kiállítás. A tárlat persze ennél jóval több: egyrészt esztétikai élményt nyújt, másrészt olyan mikrokozmoszba irányít, amely rejtett, ritkán látható, ám éppúgy része a tágabb értelemben vett környezetünknek, mint közismert történelmi emlékhelyeink és természetvédelmi területeink. A kiállítás megismerésre, barangolásra, a természettudományok világába csábít, kevésbé szokványos honismeretre ösztönöz.
Valójában vándorkiállítás tekinthető meg, amely két éve indult Kézdivásárhelyről; nem magától természetesen, hanem Bartha Zsolt geológus, fotós ösztönzésére kollégái, barátai „összedobták” saját kőzet- és ásványtani gyűjteményüket, illetve kövületeiket, anyagukra ráerősített Bartha remek, a lelőhelyekhez, illetve azok környezetéhez kötődő fotóival, s így állt össze a nyolcfős csapat – „alkotócsoport” – izgalmas kiállítása. Mert azt is fontos rögzíteni, egy ilyen gyűjtemény nem születik meg csak úgy, hirtelenében, némi pályázgatással, látszólagos cselekvéssel, hanem negyven év szenvedélyes gyűjtőmunkája áll mögötte, olyan emberek – „megrögzött geológusok” – részéről, akik szerették, szeretik tanult mesterségüket. A sors fintora, hogy nagy többségük ma már más szakmából keresi kenyerét, de amerre jártak, ahol dolgoztak, megragadtak egy-egy jókora „kődarabot”, s hazavitték. Köztük olyan példányokat, amelyeket napjainkban, ha akarna, sem tudna begyűjteni a „kalapácsos geológus”, mert bezárták a bányát vagy nem létezik a lelőhely. A bemutatott kőzetek, ásványok, kövületek „Székelyföldünkhöz tartoznak”, nyomatékosít Bartha Zsolt, és térségünk más értékeihez hasonlatosan veszélyeztetettek, folyamatosan pusztulnak.
A kézdivásárhelyi bemutatkozás után a tárlat Székelykeresztúr és Csíkszereda érintésével érkezett negyedik állomáshelyére, Sepsiszentgyörgyre. A mintegy 650 kilogrammnyi anyagot nem egyszerű mozgatni, s az alapítók nemcsak azt érzik, hogy összenőttek gyűjteményükkel, hanem abban is bíznak, az állandó otthonra lelhet majd a kézdivásárhelyi múzeumban, mert mostani formájában alkot egységes egészet. A bemutatottak mellett egy-egy tömör eligazító magyarázat olvasható, magyar és román nyelven, a kiállítók szemléletesen csoportosították a magmás, metamorf és üledékes kőzeteket, illetve a kövületeket, melyek legismertebb darabjai az alsórákosi ammoniteszek. Néhány „csont” szentgyörgyi ráadás, ugyanis a múzeum – szakmai berkeken belül legendásnak számító – negyedkori ősemlősmaradvány-kollekciójából származik. Egyébként az itteni kőzetgyűjtemény egyfajta példamutató előzménye, hogy a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum korábban befogadta Jakab Gyula helybeli geológus pazar kollekcióját, mely a térségben emblematikusnak számít (mára ez az új földtani alapkiállítás a gyergyószentmiklósi múzeum egyik ékessége).
De mi is látható az Évmilliók üzenete című tárlaton? A kiállítást (kurátor Bartha Zsolt, társszervezők Jakab Gyula, Zólya László, Tóth Levente, László Károly, Wanek Ferenc, Szabó Imre, Kocs Irén, Kovács Alpár és Horváth István) kitűnő keretbe fogják a fotók, rápillanthatunk Herbich Ferenc Székelyföld földtani térképére (1878-ban adta ki), illetve egy újabbra, amelyen feltüntették a kiállított tárgyak lelőhelyét, aztán jöhet az őslénytani, illetve ásvány- és kőzettani csemegézés. Vázlatszerűen említjük azokat a fajokat, amelyekre utalnak a csontmaradványok: gyapjas mamut Sepsiszentgyörgyről, gyapjas orrszarvú Árapatakról, ősorrszarvú koponyatöredéke Komollóról, ősszarvas Felsőrákosról, barlangi medve koponyatöredéke a Vargyas völgyéből, illetve a kövületek közül ammoniteszek, belemniteszek az alsórákosi Töpe-patakból, őshallenyomat Felsőrákosról, fosszilis életnyomok (bioglifák) Ozsdoláról, de mikroszkópban feltűnnek 40 millió éves lövétei kagylósrákok is. A kőzetek közül sajátosak a Ditrói alkáli masszívum jellegzetes darabjai (szientek, illetve az orotvai, 234 millió évesre becsült hornblendit), a balánbányai ércdarabok, az alsórákosi földköpeny-eredetű peridotitzárványok, de igen izgalmasak a Csomád-, illetve Alsórákos-környéki vulkánosságra utaló kőzetek, bazaltoszlop-töredékek, illetve vulkáni bombák is. Alsórákoson egyébként bepillanthatunk egy kialudt tűzhányó belsejébe – fantasztikus élmény, állítják a kiállítók. A legrégebbi kőzetek közül a csíkszentdomokosi dolomit tűnik ki a maga 600–650 millió évével, illetve különleges ásványaival (tremolit és aktinolit). De szépek és látványosak a faopálok, hasonlóan a bodvaji és az erdőfülei dobostortaopálhoz. Az ásványok közül megemlíthető az ozsdolai gyémánt, azaz néhány aprócska, átlátszó kvarckristály, a kakukkhegyi apró méretű lemezes hematit (ebből egy termetes darab – az elmondások alapján akár borotválkozni is lehet tükrös felületében – a bécsi természetrajzi múzeumban látható), csíkszentimrei cinnabarit, kén a Kelemen-havasokból, korondi aragonit, illetve a kovásznai Hankó-patak völgyéből származó auripigment és realgár. Mindezek a földtan hagyományosan szép arcát mutatják, annak is székelyföldi fertályait.
Bartha Zsolték számára nagy elégtétel lenne, ha a diákok tömegesen néznék meg a kiállítást, ráadásul a helyszín kiváló tematikus földrajzórákhoz (a Székely Nemzeti Múzeumban egyébként várják a jelentkezőket az ingyenes kiállításlátogatásra, és semmi mást nem kell tenni, csak bejelentkezni, illetve kérést írni, erre február közepéig van lehetőség). Bartha Zsolt azt is fontosnak tartja, hogy ha a fiatalok találnak egy-egy érdekes követ, kövületet, óvják meg; ugyanis tárlatuk egyik „üzenete”: mentsük, ami menthető. Úgy látja, a gyerekek ebben jó partnerek, Kézdivásárhelyen a látogatók közül egy egész osztálynyi fiatalnak akkora élményt jelentett a kiállítás, hogy hirtelenében mindenki geológusnak akart szegődni.
