A könyvoldalakkal mérhető terjedelmen túl tudomásom szerint ilyen arányú, egy vallási hit által egybefogott témafeldolgozással nem találkoztunk. A harcmezők leírása a harci cselekmények gyors változásai közepette, a harctéri beszámolók, levelek, versek a lövészárkokból és fogolytáborokból, a hősi halottak ilyen körültekintő felkutatása ritkaságszámba megy, és a baptista egyház rendkívüli közösségépítő képességeit mutatja be. Művét a katonalevelek, versek, igen sok fényképfelvétel, s egyéb dokumentumok mellett a Békehírnök baptista hetilap anyagaira, Balogh Lajos, Bodoki Lajos, Csopják Attila és munkatársaik elemző írásaira, a frontharcosok családtagjaival és a gyülekezetekkel való kapcsolattartásra alapozza.

A kötet híven közvetíti annak a magyarságtudatnak az erejét, mely a frontharcosok és hozzátartozóik jellemzője volt, s azt is, hogy a más ajkú népek fiaihoz mindig emberségesek tudtak maradni, akkor is, ha ezek az ellenséges táborból kerültek közéjük.

Zágoni Jenő földink, Kovásznán született, több évig volt a sepsiszentgyörgyi múzeum munkatársa. Szülőföldjét súlyos ,,földi bajai", gyógykezelés végett kellett elhagynia. Ebből több dolog következett. Igen erős kötődése Erdélyhez, ezen belül Háromszékhez s az itteni gyülekezetek múltjához és jelenéhez. Erdélyisége a kötetben is jelen van, szomorú meglepetéssel tapasztalhatjuk, hogy az ismerős családi közösségekből hány és hány szereplője van ennek a könyvnek.

A könyv egyik szereplője édesapja, Zágoni Barabás. Életútját, a család áldozathozatalainak nagyságrendjét, a szülőföldhöz, hitéhez való ragaszkodását csak megilletődve lehet olvasni.

A kötet előszavát dr. Almási Mihály jegyzi. Ebből tudjuk meg, hogy Zágoni Jenő hasonló kötet összeállításán dolgozik a második világháborúról. Ha ez elkészül, a magyar társadalom egyetlen szegmensének sem lesz ekkora terjedelmű és ilyen mélységű rálátása tagjainak évszázados áldozathozatalára.