Konstruktív és destruktív – azaz építő és rontó, bontó, bomlasztó. Ennyi csupán a különbség a mai ellenzék napokban elhangzott vádjai és a magyar miniszterelnök válaszai között. Nem is untatnék ezért senkit a koholmány-kérdések felsorolásával, a válaszokból kitetszenek azok.
A kormány megerősítette szövetségünket a nagy európai államokkal, új gazdasági együttműködéseket épített ki Indiában, Japánban, Oroszországban, Törökországban, Kínában és Szaúd-Arábiában. Államközi szerződést kötött Oroszországgal a nukleáris együttműködésről, így a paksi atomerőmű bővítéséről. Ezt az energiát a szocialisták mindig is támogatták, és április 6. után is támogatni fogják, bármit is mondjanak most. Ez a függőséget sem növeli valószínűleg, az országnak inkább a gázfüggőség okoz problémát, de egy éven belül elkészül az a gázvezeték, amely összeköti a magyar rendszert a nyugat-európaival, és így hamarosan eljut Magyarország oda, hogy teljes energiafüggetlenséget élvezhessen. Az online pénztárgépek ügyében az átállási nehézségek ellenére is garantálják, hogy egyetlen becsületes kereskedő sem szenved kárt. Orbán Viktor visszautasította a szocialista felszólalókat, emlékeztetett Gyurcsány Ferenc őszödi beszédére, majd feltette a kérdést: „Ezek után önök akarnak minket kioktatni igazmondásból?” Magyarország csökkenteni tudta államadósságát és ez nem a kormány, hanem a magyar emberek sikere: miért kell állandóan elvitatni ezt tőlük? A devizahitelesekről is szólt: 350 ezer embert már sikerült kisegíteni a csapdából, és szükséges bírósági döntések birtokában újabb lépéseket tesznek a többiek támogatására. Munkaellenesnek, vállalkozásellenesnek és családellenesnek neveztetett a 2010-ig hatályos adórendszer, amely tönkretette a gazdaságot. És az ellenzék ezt kívánja visszahozni. A közmunkaprogram bírálói több százezer ember önbecsülésébe gyalogolnak bele. A jövő záloga, hogy ezek az emberek munkába járnak, és nem segélyből kívánnak megélni. A külföldön dolgozó fiatalok sem gazdasági menekültek. Inkább köszönetet kell mondani nekik azért, mert az elmúlt évben több mint kétmilliárd eurónyi pénzt utaltak haza, mert vállalták a versenyt idegenben, és nem a segélyt választották itthon. „Olyan országot kell teremteni számukra, ahová, ha kívánnak, haza tudnak térni.”
Haza, mint mesterlegényeink anno, mint vándordiákjaink, mint Ábel Amerikából. Haza, hozva mindazt a tudást a fejben, amire égető szükség van itthon, mindazt a kis vagyonkát, amivel el lehet indulni itthon, mindazt a hazaszeretetet, ami az itthon maradókban is ott szunnyad, él, de amely talán a hazától távol virágzik úgy ki, oly váratlanul s hirtelen, hogy létét féltve gyorsan vissza kell térni vele, mert csak a honi földben marad életben és virul tovább.
Összefonódnak közös dolgaink. Átkúsznak magyari dolgaink a nemsoká zöldülő határokon. Választunk itt, ott, amott s az új alaptörvénynek és egyéb cikkelyeknek hála innen oda s onnan ide is voksolgathatunk. Hát tegyük is, éljünk is e joggal, lehetőséggel és kötelességgel. Éljünk, de ésszel, s közösen a közös dolgaink érdekében tegyünk. Vitatkozzunk is – hisz magyarok volnánk – de építően, konstruktívan. Aztán cselekedjünk is hasonlóan. Mint nem is oly régen a magyar ember, a székely ember, ha kalákába ment.
Hisz ez kellene nekünk igazán: nemzeti kaláka. Korty pálinka, falat szalonna, munka csendben. Este énekszó és tánc. Ima, csendes álom. S megint elölről, míg kész, aminek késznek kell lennie.
