Nehezen fejezem ki magam magyarul – szabadkozik a velem szemben ülő szolid, szürke öltönyös fiatalember, akivel egy műhelymunka szünetében beszélgetünk, miközben magabiztosan használja a szófordulatokat. A negyvenes évei elejét taposó, fél ágon székely, másik ágon német származású Józsa Benjamin az Erdélyi Német Demokrata Fórum ügyvezetője. Állítja, Székelyföld közelebb áll a szívéhez.
Székely-német szellemiségben nevelkedett, az iskolát németül végezte, édesapjával magyarul, édesanyjával németül beszélt. Nagyapja erdővidéki, bodosi származású, édesapja Nagyszebenbe került tanárként, ahol német lányt vett feleségül – sorolja az újságíróként, politikusként, valamint egy könyvkiadó munkatársaként is tevékenykedő Józsa Benjamin.
– Milyen volt ez a kettősség, hogyan mutatkozott meg az életében?
– Anyanyelvemnek a németet tartom, édesapám magyartanár volt, ő a magyar és a székely kultúrához ragaszkodott, azt fenntartotta, és nem szakadt meg a kapcsolat a család erdővidéki ágával sem. Évente jöttünk Bibarcfalvára, a házunk ott most is megvan, felújítottam. Mindkét fonal fontos az életemben, és mindkettőnek megvan a szerepe.
– Identitás tekintetében hogyan érez, minek vallja magát: székelynek vagy németnek?
– Nehéz a válasz egy olyan ember számára, aki két nyelvben, kultúrában nőtt fel. Mondhatom, a kultúra-nyelvem a német, de ha Székelyföldre jövök, mindig örvendek, ha hallom az erdővidéki nyelvjárást, az a szív-nyelvem.
Tanulmányai befejeztével Józsa Benjamin pedagógusi pályát választott, majd a német kisebbség parlamenti jelöltjének sajtószóvivője lett 1999-től. A Romániai Német Demokrata Szövetségtől 2006-ban az Erdélyi Német Demokrata Fórumhoz került ügyvezető beosztásba.
– Milyen gondokkal küzd a romániai német kisebbség?
– Legnagyobb problémánk a népességfogyás, országszerte 36 ezer német él, a szászok száma Erdélyben 12 ezer fő. Gond az is, hogy a közösség jelentős része – mintegy nyolcvan százaléka – 65 évnél idősebb. Tudjuk, hogy a két háború között nyolcszázezer német élt az országban, az 1992-es népszámlálási adatok szerint csupán 120 ezren, 2002-ben felére csökkent számuk, mára pedig összesen 36 ezren maradtunk. További probléma az erős szórványosodás, némely falvakban egy-két német él, és csak egy olyan településről tudunk, ahol többségben vannak. Nem hiszem, hogy ezt a folyamatot meg lehet állítani. Persze vannak, akik visszatérnek szülőföldjükre, de nagyon kevesen. Általában olyanok, akik nem találták meg helyüket, számításukat Németországban. Sokan a régi hazát keresték, s mert nem találták meg, inkább visszatértek.
– Mi történik az elnéptelenedett falvakkal, hogyan tudják megmenteni a közösség örökségét?
– Nemrég zárult például egy uniós projekt, mely révén tizennyolc evangélikus templomot javítottak fel Szeben és Brassó környékén. Egyik kollégám fültanúja volt egy beszélgetésnek, amint egy román közösségben a szász várak sorsát vitatták meg. Tehát lassan az emberek rájönnek arra, mit lehet és kell ezzel az épített örökséggel kezdeni. Próbálják felújítani az épületeket, Németország ebben sokat segít, alapítványok nyújtanak támogatást. Mintegy háromszáz szász vártemplomról tudunk, azokat is meg kell menteni, de a 36 ezres német közösség nem tudja ezt saját erőből megtenni.
Bár az iskoláskorúak számáról nem tudott pontos adatokkal szolgálni, Józsa Benjamin szerint nagyon kevesen vannak. Úgy értékelte, beszédes, hogy a német tanintézményeket nagyon sok román diák látogatja. Ezt az arányt 90–95 százalékra becsülik, mint mondta, csak úgy tudják fenntartani a német iskolákat, hogy román diákok is ott tanulnak.
– Miben rejlik a német iskolák vonzereje?
– Magyarázat lehet egyrészt a német nyelv, és a tény, hogy Németország Európa fontos gazdasági szereplője, másrészt, hogy az érintett intézményeket nagyon jó iskoláknak tartják. És ez valóban így is van, Brassóban, Szebenben, Segesváron is. Sok romántól halljuk, hogy ők inkább liberálisabb oktatási intézményt szeretnének a gyermeküknek, ahol mindenre figyelnek, ahol sok a csoportos szabadidős tevékenység, más a mentalitás. Aki pedig ezt akarja, az általában az értelmiségi réteg.
– Mi a Fórum feladata, szerepe?
– Próbáljuk összehozni az embereket, vigyázunk a tanügyre, arra, hogy legyenek könyveink és pedagógusaink – hiszen gond, hogy nincs elég német anyanyelvű szaktanár. Vannak aggmenhelyek, melyek fenntartásához Németországból is kapunk támogatást. A kultúrára is figyelünk, rendezvényeket szervezünk, könyvkiadást finanszírozunk, és vannak német nyelvű sajtótermékeink, újságjaink is.
Beszélgetésünk idején érkezett a hír, hogy Nagyszeben polgármesterét, Klaus Johannist belügyminiszteri, illetve miniszterelnök-helyettesi tisztségre jelölték.
– Hogyan érintheti ez az új helyzet a német kisebbséget?
– Lehet, hogy a város egy időre karizmatikus polgármestere nélkül maradna. Tudni kell, hogy Nagyszeben az a hely, ahová minden német politikus ellátogat, ha Romániába jön. Ugyanakkor üzenet értékű is lenne egy olyan váltás, mely révén egy kisebbség megkapná a belügyi tárcát, s amennyiben nem rizikófaktorként tekintenek rájuk, álláspontom szerint ez előrelépés, Európa felé akár pozitív üzenet is lehet.
– Milyen álláspontra helyezkedett a fórum a kormány által tervezett régiósítás kapcsán?
– Nem igazán volt eddig téma, kivártunk. Véleményem szerint azonban nem kellenek újabb régiók, mert már megvan a régi, történelmi felosztás, én erre alapoznék. Ezek már beváltak, és nem értem, miért kell olyan térségeket összekapcsolni, melyeknek nincs is közük egymáshoz.
– Foglalkoztatja-e a német közösséget az önrendelkezés kérdése?
– Mivel nagyon kicsi a közösség, a német fórumban eddig nem volt téma az autonómia. Úgy vélem, a magyar közösség tanulhat a németek esetéből: mit jelent, ha tagjai nagy számban elmennek, elhagyják szülőföldjüket. Nálunk falvak néptelenedtek el, mert az ott élők nem találtak sem munkát, sem pedig közösséget.
– Van-e együttműködés a magyar és a német kisebbség politikai képviselői között?
– Ez főleg helyi szinten valósul meg. Szebenben például nagyon jó az együttműködés az RMDSZ és a német fórum közt. Országos szinten azonban kevés a példa erre.
– Hogyan látja, hol lehet a közös pont, mi lehet az a cél, melynek érdekében a két kisebbség politikai képviselete összefoghat az eredményesebb fellépés érdekében a román politikummal szemben?
– Úgy vélem, tulajdonképpen azonos dolgokat akarunk. Azt, hogy a német és a magyar közösség itt maradjon, szülőföldjén boldoguljon, tagjainak ne kelljen szórványként más országban élniük, itt találják meg jövőjüket, legyen biztosított az oktatás, váljon hozzáférhetővé számukra saját kultúrájuk. Az erdélyi magyar politikumnak erre kell figyelnie.
– Hogyan, német vagy székely szellemiségben neveli gyermekeit?
– Egy lányom van, aki most hétéves. A bibarcfalvi házat érte is hoztam rendbe, tartom fenn, úgy gondolom, fontos tudnia, honnan indultunk. Magyar óvodába járt, most német iskolában tanul, mert a szebeni magyar iskolában összevont osztályok működnek. Anyanyelve német, én már nem beszéltem vele magyarul, mert az én anyanyelvem is a német. Édesapám, aki ötven évig magyartanárként tevékenykedett, magyarul beszél az unokájával, tehát ismeri a nyelvet és beszéli is a lányom.
