Autonómiatörvény, székely szabadság napjaTaktikázik és kivár az RMDSZ

2014. február 14., péntek, Közélet

Kelemen Hunor szerint taktikai okokból késik az RMDSZ székelyföldi autonómiastatútum-tervezete. Az RMDSZ elnöke azt is elmondta: a szövetség a politikusaira bízza, hogy részt vesznek-e a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 10-i marosvásárhelyi tömegrendezvényén, a székely sza­badság napján, és később alakítja ki álláspontját az SZNT autonómiapárti határozattervezetéről.
 

Kelemen Hunor az RMDSZ szakértői által készített székelyföldi autonómiastatútum-tervezetről elmondta, azt akár holnap is közvitára bocsáthatnák, de várják, hogy a jelenlegi alkotmányhoz igazított változatra vagy a készülő, módosított alaptörvényhez igazított verzióra lesz-e szükség. A két változat kismértékben különbözik egymástól, a készülő új alkotmányra szabott változat arra a tervezett alkotmányos tételre van tekintettel, mely szerint közigazgatási alrégiók is létrehozhatók Romániában. Az RMDSZ elnöke elmondta: a tervezet közvitára bocsátásával mindenképpen meg szeretné várni, hogy az alkotmánybíróság elfogadja-e az alkotmánymódosítás tervezetét, vagy visszaküldi azt a parlamentbe.
Kelemen Hunor azt is meg­jegyezte, hogy elsőként a Ma­gyar Polgári Pártnak mutatják meg a tervezetet, hogy az alakulat kialakíthassa álláspontját. Nyomatékosította: a tavaszi parlamenti ülésszak során mindenképp beterjesztik a törvénytervezetet, de előtte közvitára bocsátják a szöveget. Mint ismert, Kele­men korábban december végére, majd január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását.
Az RMDSZ elnöke azt is elmondta: politikusainak belátására bízza, hogy részt vesznek-e a Székely Nemzeti Tanács által szervezett szé­kely szabadság napján már­cius 10-én Marosvásárhelyen. Még nem tudja, hogy ő maga elmegy-e a rendezvényre, ugyanis az azt megelőző napokon az Európai Néppárt kongresszusán vesz részt, és megtörténhet, hogy az eseményt követő egyeztetések március 10-ig is elnyúlnak. Hangsúlyozta továbbá: a rendezvényt szervező SZNT-nek nagyon oda kell figyelnie arra, hogy tartsa távol a pártpolitikát a rendezvénytől, és ne hangozzanak el RMDSZ-t sértő kijelentések. Azt is meg­jegyezte, ha az SZNT valamilyen nyilatkozatot akarna elfogadtatni az összegyűltekkel, igényt tartanak arra, hogy a dokumentum szövegét közösen dolgozzák ki.
Az RMDSZ elnöke azt is elmondta, a szövetség később alakítja ki véleményét az SZNT arra vonatkozó javaslatával kapcsolatban, hogy a székelyföldi települési önkormányzatok fogadjanak el autonómiapárti határozatokat. Hozzátette, az álláspont kialakításánál jelentős súllyal esik majd latba, hogy miképpen véleményezi a tervezetet az RMDSZ-en belül működő Székelyföldi Regionális Önkor­mányzati Tanács. Meg­­jegyezte: többször is tárgyalt a tervezett önkormányzati határozatokról Izsák Balázs SZNT-elnökkel, és kétségei vannak afelől, hogy ez-e a megfelelő útja az akarat kinyilvánításának. „Ha csupán arra jók ezek a határozatok, hogy az önkormányzatok elfogadják, aztán a prefektus megtámadja, a közigazgatási bíróság pedig érvényteleníti ezeket, akkor pótcselekvés az egész” – vélekedett Ke­lemen Hunor.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 705
szavazógép
2014-02-14: Sport - :

Jó eredmények az év első versenyén (Műfalmászás)

A sepsiszentgyörgyi Adrenalin SE sportolói jó eredménnyel zárták az év első versenyét, miután három dobogós helyezést értek el a napokban Bukarestben megtartott Mászógyár nevű viadalon.
2014-02-14: Közélet - Váry O. Péter:

Városépítési folytatásos (Sepsiszentgyörgy költségvetése)

Nemcsak a tavaly elkezdett munkálatok folytatása, de újabbak elindítása is szerepel Sepsiszentgyörgy költségvetési tervezetében, a város minden idők legnagyobb költség-előirányzatában ugyanis a beruházásokra szánt összegek adják a leg­nagyobb tételt. A tegnap elfogadott büdzsé fontosabb adatait Antal Árpád polgármester ismertette sajtótájékoztatón.