Nemcsak a tavaly elkezdett munkálatok folytatása, de újabbak elindítása is szerepel Sepsiszentgyörgy költségvetési tervezetében, a város minden idők legnagyobb költség-előirányzatában ugyanis a beruházásokra szánt összegek adják a legnagyobb tételt. A tegnap elfogadott büdzsé fontosabb adatait Antal Árpád polgármester ismertette sajtótájékoztatón.
Elégedetten súrolgatták tenyerüket az önkormányzat román frakciójának képviselői, amikor olvasták a sajtóban, hogy Sepsiszentgyörgy idei költségvetése az eddigi legnagyobb lesz, mondogatták, na ugye, milyen jó, hogy kormányon vagyunk. Az igazság az, hogy Bukarest édeskeveset ad a városnak, tulajdonképpen a kötelezőn kívül semmit, hogy ennyi pénzből gazdálkodhatunk idén, az a korábbi pályázatoknak köszönhető – mondta felvezetőjében a polgármester. Ami a számokat illeti: a tavalyi év 107 millió lejes költségvetéssel indult, ez az összeg az év végére 121 millió lejre duzzadt.
Idén az induló összeg 131 millió lej, ami 22,4 százalékkal több a tavalyi kezdetnél – és még így is a pesszimista tervezés jegyében, ugyanis objektív és szubjektív tényezők egyaránt azzal a tapasztalattal ruházták fel az önkormányzatot, hogy induláskor csupán a biztos bevételeket foglalják bele a költségvetésbe. Így például a saját bevételek mintegy ötszázalékos növekedésében bízik a polgármester, de a jelentősebb emelkedést a pályázatok révén befolyó pénzek jelenthetik.
Mint mindig, a költségvetés legnagyobb tétele a tanügyiek fizetése (36,6 millió lej, ennek olyan tíz százaléka a bíróságon elnyert jogok törlesztésére szükségeltetik), és – ugyancsak mint mindig – hiányzik 3,675 millió ahhoz, hogy év végéig elégséges legyen a pénzalap a tanárok fizetésére. Ez amúgy csapdahelyzethez is vezet, az önkormányzat ugyanis – egy pénzügyminiszteri rendelet alapján – hiába irányozta elő a személyzeti költségekhez szükséges pénzalapot egész évre, a betöltetlen állásokra felvételt meghirdetni nem tud mindaddig, amíg a tanügyiek fizetésalapja hiányos. A kormány a felelős ennek megoldásáért – mondta a polgármester.
A beruházásokról szólva az elsődlegesek közt említette Antal Árpád a szépmezői ipari parkot, ahol immár minden papírformaságon túl vannak, jövő héten kezdődhet a kivitelezés. Nem ilyen jó a helyzet a fotovoltaikus park esetében, ahol a sok bukaresti akadékoskodás miatt még a közbeszerzési eljárás elindításáig sem juthattak el. Az integrált városfejlesztési terv részeként még tizenkét utca teljes felújítása várat magára, közülük a tavaly elkezdetteket befejezik, újabbakhoz is hozzáfognak idén, de jövőre is marad belőlük. Ugyanennek a tervnek része a központ átalakítása, ehhez is hozzáfognak idén, befejezése azonban csak jövőre várható. Kiemelt terv az eddig soha aszfaltot nem látott utcák modernizálása, így a Székely utcából leágazó, az elmúlt években felújított víz- és csatornarendszerrel ellátott utcák aszfaltozása. Idén a városi strand nagy medencéjének felújítását is elvégzik, a strandot használó célközönség óhajának megfelelően marad jelenlegi mélysége. A kisstadionnál is folytatják az elkezdett építkezést, az egykori Művész mozi átalakításához pedig idén hozzáfognak – ennek teljes összegét nem a helyi költségvetésből szándékoznak kifizetni, csupán mintegy harminc százalékát, a jelentősebbik rész előteremtésére kérik (és számítanak is rá) a kormánypártok hozzájárulását. Jelentős beruházásként említette a polgármester még a Csíki utcai egykori traktoriskola felújítását, udvarrendezését, mint ismert, az ingatlant a Sapientia tudományegyetemnek ajánlották fel, a városra eső munkálatokat olyképp tervezik, hogy az egyetem ősztől már birtokba vehesse és benépesíthesse az épületet.
Teljesen új elképzelésként – ez már a délutáni tanácsülésen került be a költségvetésbe – a felsőoktatásban részt vevőknek szánt ösztöndíjrendszer bevezetéséről is beszélt Antal Árpád, eszerint akik egyetemi záródolgozatukat, mesteri vagy doktori disszertációjukat Sepsiszentgyörgyről vagy közvetlen környezetéről írják, négy hónapos ösztöndíjra számíthatnak a várostól.