Az önmegvalósítás fogalmát Carl Rogers, a humanisztikus pszi­chológia úttörője honosította meg a múlt század derekán. Rogers sze­rint minden ember rendelkezik a pozitív növekedés lehetőségével. Amikor ez a növekedési folyamat az én kiteljesedését  szolgálja, akkor nevezhető önmegvalósításnak. Az önmegvalósítás nagyobb önállóságot, az élettapasztalatok gazdagítását és a kreativitás kamatoztatását jelenti, amely előmozdítja a személyiségen belüli harmóniát.
Rogers a teljességgel működő személy kifejezést használja az önmagát megvalósító személy leírására. Az ilyen ember nyitott saját érzései megtapasztalására, nem riad vissza tőlük. Továbbá nyitott a világ megtapasztalására, vagyis értelemmel, kihívásokkal és izgalmakkal teli életet él, s ha úgy hozza a sors, képes a fájdalmas élmények elfogadására és beépítésére. Mindez nem egy bizonyos személyiségtípus kiváltsága, hanem működési mód, amely mindenki által elsajátítható.
Találkozhatunk a fogalommal Maslow közismert motivációelméletében is, amely az emberi szükségleteket piramisszerűen egymásra épülve mutatja be: az alsó két szinten találhatók az ún. hiányalapú szükségletek, melyek kielégítése sürgető, túléléshez kötött (fiziológiai szükségletek, pl. levegő, víz, táplálék stb., illetve fizikai védettség, hajlék). A hierarchia következő szintjein találjuk az ún. növekedésalapú szükségleteket, amelyek kezdenek egyre inkább szociális jelleget ölteni. A biztonság szükséglete után következik a szeretet és valahová tartozás igénye, melyek az elfogadásra irányulnak. Szintén szociális jellegű a következő lépcsőfokon található, megbecsülés és mások általi elismerés utáni vágy.
Láthatjuk, hogy amint felfelé mozgunk a hierarchián, a szükségletek egyre inkább csak az emberre jellemzőek. A hierarchia csúcsán az önmegvalósítás áll. Maslow a kifejezést ama törekvésünk kifejezésére használta, hogy azzá váljunk, amit képességeink lehetővé tesznek, hogy önmagunkat a képességeink határáig ter­jesszük ki. Ilyen értelemben az önmegvalósítás – tudatosan vagy kevésbé – az ember cselekedeteinek legmagasabb rendű mozgatórugója. Viszont az embert akkor tudja foglalkoztatni az önmegvalósítás kérdése, ha előbb a hierarchia alsóbb szintjein található igények „elcsendesültek”, máskülönben figyelmünket elvonja az alapvetőbb, sürgetőbb szükséglet.
Mivel az önmegvalósítás nehezen megragadható fogalom, Mas­low megkísérelte leírni az önmegvalósítók közös jellemzőit. Né­hány ezekből: az önmegvalósítók hatékonyan észlelik a valóságot, tökéletlenségeik ellenére képesek önmaguk és mások elfogadására, érzelmeik spontánok és mesterkéletlenek, képesek önálló döntések meghozatalára, humorérzékük filozofikus,  nemcsak a tevékenységek célját, hanem önmagát a folyamatot értékelik, képesek mély kapcsolatok létesítésére.
Mindenkinek megvan a lehetősége az önmegvalósításra, hogy képességeinek megfelelően a legjobbat hozza ki magából. Nem kell valakinek írónak, színésznek vagy vállalatvezetőnek lennie hozzá, bárki lehet önmegvalósító, akinek a személyisége a harmónia és kiteljesedés irányába változik.
ELEKES SZENDE
pszichológus