Az i. sz. 260—340 között élt keresztény író, Euszebiosz a világtörténeti eseményeket összefoglaló munkájában Héraklészt nevezi meg a játékok alapítójának, és állítja, hogy az első héraklészi játékoktól az első feljegyzett olimpiáig (i. e. 776) 419 esztendő telt el, és azóta négyévenként rendeztek olimpiai játékokat. És mindig békében, mert egy, az i. e. VIII. században az éliszi Iphitosz és a spártai Lükurgosz kötötte, érckorongra vésett szerződés, melyhez csatlakozott a pizai uralkodó, Kleoszthenész is, az úgymond echeheiria (magyarul istenbéke) szent hellyé nyilvánította a játékok színhelyének számító Olümpia ligetét, s kötelezett minden görögöt, hogy a játékok idejére szüntessenek be mindenféle fegyveres összetűzést.
Küzdőterek, versenyszámok
Az olimpia évének tavaszán három hírvivő indult el Olümpiából, hogy bejárja Hellász minden zegzugát, és bejelentse a közelgő játékokat. Az időpont egy bonyolult vallási naptárhoz igazodott, és úgy, hogy a játékok harmadik napja egybeesett a nyári napforduló utáni második vagy harmadik holdtöltével. A hírvivők arra is felszólították a játékokon részt venni óhajtó görögöket, hogy legalább egy hónappal előbb érkezzenek Olümpiába, és ott gyakoroljanak a bírák felügyelete mellett. A szent ligetben tehát a vallási épületek mellett — mert ugyebár a játékokat az istenek tiszteletére és dicsőítésére rendezték — létesítettek szálláshelyeket, gyakorlótereket, versenypályákat (ló- és kocsiversenyek terét), stadiont. A stadion volt a legfontosabb versenypálya, itt rendezték a ló- és kocsiversenyek kivételével a küzdelmeket. Hosszúsága 215, szélessége 30 m, a futópálya hossza 192,27 m. A ló- és kocsiversenyek tere, a Hippodromusz 770 m hosszú, 120 m széles. A Hümnaszion és a Palaisztra képezte a gyakorlóteret, előbbiben a futók és a pentatlonversenyzők, utóbbiban az ugrók, birkózók és az ökölvívók gyakoroltak. Az i. e. 776-ban rendezett olimpián egyetlen versenyszám, a stadionfutás szerepelt műsoron. A győztes az élisz Koroibosz volt. A XIV. olimpiával kezdődően bevezették a kettős stadionfutást (a stadion hosszában oda-vissza futottak a versenyzők), a XV. olimpiától kezdve pedig műsorra tűzték a hosszabb távokat is, sőt, a LXV. olimpián megjelentek a fegyveres futók, akik a kor haditechnikájának minden darabját viselték. A birkózás a XVIII. olimpián lépett a játékok műsorába, a győztesnek háromszor kellett földhöz vágnia ellenfelét. A birkózás szerepelt együtt a futással, távolugrással, diszkoszvetéssel és gerelyhajítással a pentatlonban is. Az ökölvívás először a XXIII. olimpián tűnt fel. Nem kesztyűk, csak kézfejre erősített szíjak takarták az öklöket, melyekkel a mázsás ütéseket mérték egymásra a versenyzők. Az ökölvívás és a birkózás ötvözetéből született meg a pankration, s került a XXXIII. olimpiai játékok műsorába. Akárcsak a lóversenyek, de vigyázat, hiszen a kocsiversenyek már a XXV. olimpián szerepeltek, s a győztest megillető koszorút nem a hajtó, hanem a kocsi vagy a lovak tulajdonosa kapta. A XXXVII. olimpiai játékokkal kezdődően a versenyzők korosztály szerinti megosztására is sor került. A 18—20 év alatti fiatalok a fiúk versenyein léptek küzdőtérre minden versenyszámban. A fiúk versenyein — a meghatározás is jelzi — a nők nem versenyezhettek, sőt, nézőként sem vehettek részt, pedig Hellász földjén a nők versenyei, a heraiák korábbiak a férfiakénál. Na de mivel a kocsiversenyeken nem a hajtót, hanem a kocsi- és lótulajdonosokat jegyezték, díjazták, ránk maradt az első női olimpiai bajnok neve: a spártai Küniszka.
Nem sport, de olimpiai versenyszám a kikiáltók és a trombitások vetélkedője, valamint a szellemi találkozók. Nagy gondolkodók, szónokok, szobrászok, festők találkoztak minden negyedik esztendőben Olümpia szent ligetében, olyan nagyságok, mint Szókratész, Hérodotosz, Hippokratész, Platón, Démoszthenész, Müron, Pheidiász, Aiszkhülosz, Pindarosz...
(Folytatjuk)
