A Plos One folyóiratban közölt írásukban a szakemberek rámutattak arra, hogy a módszer hatalmas előrelépést jelent az űrből végzett korábbi számítási próbálkozásokhoz képest, és forradalmasíthatja a bálnaszámlálási módszereket. Az ilyen cenzusokat jelenleg a partról vagy hajók és repülők fedélzetéről végzik, ám ezek az eljárások csupán kis területet képesek lefedni. Egy automata, műholdas módszer azonban jóval kisebb költséggel sokkal nagyobb óceánterületet képes bevizsgálni.
Ahogy a műholdképek felbontása növekszik, és képelemzési módszereink is fejlődnek, sokkal több fajt leszünk képesek megfigyelni, akár más területeken is, lehetővé válna egész populációk számlálása és idővel azok vonulási irányának nyomon követése is – húzta alá Peter Fretwell, a brit antarktiszi kutatóprogram munkatársa.
A kutatók a jelenleg elérhető egyik legfejlettebb kereskedelmi földmegfigyelő műholdat (a WorldView–2-t) használták. Mint elmondták, annak ellenére, hogy óriási állatokról van szó, a bálnák mégis mindössze néhány pixelt tesznek ki a műholdfelvételeken –adta hírül a BBC News. A vizsgálat helyszínéről készített képek manuális elemzésekor 55 „valószínű” és 23 „lehetséges” bálnát, valamint 13 felszínközelben lévő teremtményt azonosítottak a szakemberek. Az automata vizsgálat a lehetséges bálnák 89 százalékát találta meg. A siker ellenére Fretwell rámutatott, hogy a módszernek vannak korlátai. A zavaros vagy homályos víz például megzavarja a vizsgálatot. A kutatók ugyanakkor hisznek abban, hogy a műholdas számlálás rendkívül hasznos környezetvédelmi eszközzé válhat.
A déli simabálnák egyébként majdnem a kihalás határára kerültek a 20. század elején, lassú, felszínközeli mozgásuk miatt ugyanis könnyen kifoghatóak. Számuk valamelyest növekszik, de populációjuk méretének megállapításához szükséges megfelelő módszer hiányában nehéz megmondani, mennyien vannak.