Olaszország ünnepel

2014. március 4., kedd, Magazin

Az olasz filmvilág nagy örömmel fogadta A nagy szépségnek ítélt Oscar-díjat a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában.

Paolo Sorrentino rendező hangsúlyozta, hogy filmje „Olaszországba szerelmes”. Sorrentino filmje főszereplőjével, Toni Servillóval (a filmben Jep Gam­ba­rdella) és a producer Nicola Giulianóval vette át a díjat. Sorrentino az olasz sajtónak arról beszélt, hogy tévednek azok a kritikusok, akik A nagy szépségben a kortárs Itália bírálatát látják. Elmondta, hogy az Oscar-díjat azért ajánlotta Federico Fellininek, Martin Scor­sesének, a Talking Heads együttesnek és Diego Armando Maradonának, mivel ők határozták meg fiatalságát. A nápolyi rendező bevallotta, hogy a gála után az első dolga az volt, hogy Hollywoodban keresett egy helyet, ahol megnézhette a Napoli labdarúgócsapat vasárnapi mérkőzését. Nagy ünnep ez az egész olasz filmgyártás számára. Az olasz film végre ismét nem az utolsók között kullog – nyilatkozta az olasz hírportáloknak Giovanni Veronesi olasz rendező. Emlékeztetett, hogy utoljára Roberto Benigni szerzett Oscar-díjat 1998-ban Az élet szép című filmmel. „Sorrentino filmje engem nem Fellinire emlékeztetett, hanem a szépségre. Ez a film újdonsága miatt érdemelte meg az Oscar-díjat: nem egy történetet, hanem egy érzést vitt vászonra” – fejtette ki Ennio Morricone, a 2007-ben pályafutásáért Oscar-díjjal elismert olasz zeneszerző. Paolo Merenghetti tekintélyes olasz filmkritikus szerint Sorentinóval az olasz zsenialitás győzött, és most az olasz kultúrpolitikán a sor, hogy ezt támogassa is. A La Stampa.it azt írta: Sorrentino bebizonyította, hogy Itália nem véletlenül viseli a Belpaese (szép ország) nevet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2014-03-04: Magazin - :

A 12 év rabszolgaság a legjobb film (Oscar-díjak)

A brit Steve McQueen történelmi drámája, a 12 év rabszolgaság kapta a legjobb filmnek, Cate Blanchett a legjobb női, Matthew McConaughey pedig a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést a vasárnapi, 86. Oscar-díj-átadó gálán.
2014-03-04: Magazin - :

170 éve született Szentkatolnai Bálint Gábor

Bálint Gábor Szentkatolnán született 1844. március 4-én. Bécsben, majd Pesten tanult jogot, közben a keleti akadémián perzsa és arab nyelvvel is foglalkozott.