KézdivásárhelyEMNP: törvénytelen a kerékbilincs

2014. március 4., kedd, Közélet

A fizetéses parkolással kapcsolatos tavalyi 57-es és 58-as számú tanácsi határozatot boncolgatta tegnap délutáni sajtótájékoztatóján Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt kézdivásárhelyi szervezetének elnöke, néppárti önkormányzati képviselő, aki szerint az elfogadott határozatok több pontban sem felelnek meg a törvényes előírásoknak.
 

Balázs Attila hangsúlyozta: az 1990/31-es törvény előírja, hogy a nem állami jogi személyek nem korlátozhatják a szabad mozgást, a közlekedést, és a magántulajdont sem foglalhatják le. A 2006/1391-es törvény leszögezi: gépkocsi lefoglalása kizárólag a forgalmi rendőrség hatáskörébe tartozik, és csak bizonyos törvényes körülmények között alkalmazható. A 2002/195-ös kormányrendelet ugyanezt írja elő, a jármű helyben tartását csak a forgalmi rendőr, más nem rendelheti el. Ország­szerte több olyan bírósági ítélet született, mely szerint a bilincselés törvényellenes – fejtette ki álláspontját a Néppárt helyi elnöke. Ezért a Néppárt felkéri a lakosságot, hogy amennyiben kerékbilincset szerelnek járműveikre, forduljanak bizalommal az ala­kulat helyi irodájához, ahol ingyenes segítséget nyújtanak a perirat összeállításában, a pereskedés pedig ingyenes. Or­szágszerte az a tapasztalat, hogy akik pereltek, mind nyertek a bilincselő cégek ellen.
Balázs Attila azt is közölte: a csütörtöki tanácsülésen kéri majd, hogy a határozatból, illetve a szerződésből töröljék a kerékbilincsre vonatkozó részt, amely nemcsak törvénytelen, ha­nem alkotmányellenes is. Amennyiben nem tudnak közös nevezőre jutni a többségi RMDSZ-frakcióval, a határozatot előbb a prefektúrán támadják meg, majd a bírósághoz fordulnak. A tegnapi sajtótájékoztatón azt is megtudtuk, hogy a civil szervezetek 1154 aláírást gyűjtöttek a fizetéses parkolás ellen. Az aláírásokat azért gyűjtötték össze, hogy elérjék: a helyi tanács tűzze ismét napirendre a két vonatkozó határozatot. Az aláírásokat a héten iktatják a városházán.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 661
szavazógép
2014-03-04: Közélet - :

Tiltanák a felvonulást (A Székely szabadság napja)

Elutasította a Maros Megyei Törvényszék tegnap a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) keresetét, és törvényesnek találta Dorin Florea polgármester határozatát, amely jövő hétfőre csak megemlékezést engedélyezett Marosvásárhelyen, tiltakozó felvonulást nem – közölte Kincses Előd.
 
2014-03-04: Közélet - Iochom István:

Japánsztrájk a Nagy Mózesben

Meghatározatlan ideig japánsztrájkba lépett tegnaptól a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum vezetősége, tanári kara és diáksága, tiltakozva az ellen, hogy a költségvetési törvény értelmében a tanintézmények igazgatóinak a korábbi heti négy óra helyett tizennégy tanórát is kell tartaniuk a vezetési feladatok mellett. A tiltakozás nem tartotta fenn a próbaérettségi menetét, tizenegy teremben zavartalanul zajlott a vizsga.