Tíz országot érintő turnéra indul a sepsiszentgyörgyi Selfish Murphy együttes – közölte a megyeszékhelyi Városimázs Iroda. A székely-kelta zenét játszó csapat tizennyolc helyszínen koncertezik március 6–29. között. A fellépéssorozat Kolozsváron kezdődik csütörtökön, majd Szlovákia, Lengyelország, Belgium, Spanyolország, Olaszország, Ausztria, Szlovénia, Szerbia és Csehország kulturális fesztiváljain és klubjaiban játszanak.
A nemzetközi turné magját a madridi Szent Patrik karitatív fesztivál jelenti, amelyen a sepsiszentgyörgyi csapat és egy szerbiai együttes lép fel, a jótékonysági rendezvényt Románia és Szerbia nagykövetsége is támogatja – hangsúlyozta Martinka János, a Selfish Murphy vezetője.
A márciusban hároméves születésnapját ünneplő, egyre nagyobb nemzetközi népszerűségnek örvendő együttes két új taggal indul a turnéra, Petri Gergő gitáros és Turi Gábor dobos csatlakozott Martinka János basszusgitároshoz, Csíki Zoltán énekes, harmonikáshoz és Pusztai Lehel fuvoláshoz. A turnén mutatják be új kislemezüket is, a With or Without Us című albumot. Külföldön szeretnek minket, egyre több a meghívás, így júniusban és júliusban ismét útnak indul a csapat – mondta Martinka.
A turné egyik támogatója a Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális fővárosa, amelynek stratégiai célja a helyi művészek megismertetése más településeken, más országokban, éppen ezért kulturális nagykövetek címen kiemelten támogatják a sepsiszentgyörgyi alkotók turnéit.
A Selfish Murphy 2011-ben alakult Sepsiszentgyörgyön, az alapítók abból indultak ki, hogy Romániában nincs ír-kelta zenét előadó együttes, noha ez olyan zenei stílus, amely dallamosságával, lendületével felvidítja a közönséget. A kelta zene újra egyre népszerűbb, ezért szeretnék megkedveltetni az itteni emberekkel, és előadásmódjukkal megidézni az ír kocsmák hangulatát. Valójában két banda alakult egyszerre, az öttagú együttesre nagy hatással volt a Flogging Molly, Dropkick Murphys, Fiddler’s Green, ezért repertoárjukat úgy állították össze, hogy a már klasszikusnak számító számoknak modernebb, néha rockosabb értelmezést adtak. Emellett létrejött a négy főből álló akusztikus formáció is, amellyel a klasszikus ír-kelta hangzást képviselik, többek között The Dubliners-, The Pogues- és Shane MacGowen-dalokat játszanak. Az együttes fellépéseiről és híreiről a www.selfishmurphy.com honlap tájékoztat, a sepsiszentgyörgyiek leghamarabb áprilisban láthatják itthon a Selfish Murphyt.