Aldoboly sorsát úgy szabta meg a történelem alakulása, hogy csak 1916 előtt mondhatta magát Magyarország településének. Dél-erdélyi sors méretett neki, sorozatos harcok-küzdelmek nyomora, református magyar népe mégis megmaradt nyelvében-hitében, s ma is jelent kiált, élni akar, lélekben készül megünnepelni a szabadság napját.
Vámoshídig mind ide tartozott
Kár, hogy Deák József néhai tiszteletes urunk nem írta meg a mi falunk történetét, mert ha valaki ismerte, akkor ő igen – fogalmaznak azok az idős aldobolyi emberek, magyarok és magyarul is beszélő román ajkúak, akik a Nagyi kávézója előtt osztják-szorozzák a napi politika alakulását. Dobolyban március 15-e és a reformáció napja a legnagyobb ünnep – mondják, a románságnak pedig Szent Demeter napja, az ortodox templom búcsúja. Soha ilyen nehéz világ nem volt – így egyikük. Dehogynem – érkezik a replika,volt még ennél nehezebb is, csak a mi életünk rövid, és nem emlékszünk a régi dolgokra.
Több mint 70 hektár szántóföldet és kaszálóterületet Brassó megyéhez csatoltak, a szomszéd Vámoshídhoz, s azóta sem akar róla hallani a brassói megyevezetés, hogy visszamérjék. Van itt baj elég, mert erdőjussukat sem akarja visszaadni a dobollói tanács. Még a kútjaik is lassan kiszáradtak, szerencse, hogy az illyefalvi hivatal ide is bevezette az ivóvizet. Ez a falu valamikor önálló volt, bíró és jegyző vezette, fáin tanítói voltak: Boda Dénes és egy Popovici nevű román tanító, aki a magyart is bírta.
Elmondták: sajnos, nem olyan csendes ez a falu, mint ahogyan hinné, aki csak úgy átutazik rajta. Még verekedésre is sor került a minap, pedig nem erről híresek. Vannak itt ellentétek, erőt vett a lakosságon a türelmetlenség, mindent egy gombnyomásra akarna elrendezni, egyre nő a szegénység, nagy a munkanélküliség. Dobolyban az a boldog ember, akinek állása van, aki idegenben keresi meg a kenyerét, de mindezek ellenére a falu élni akar. Három dobolyi küzd az illyefalvi tanácsban. Van ugyan egy magyar csoport az óvodában, az iskolában azonban a tanulók vegyes nemzetiségűek, és román nyelven tanulnak. Okos Claudia tanítónő anyanyelvi szinten beszél magyarul, s ha valamit nem értenek a gyerekek, igyekszik megmagyarázni. A falu aggódik régi iskolája sorsa miatt, mert Sepsiszentgyörgyre is sok gyerek jár tanulni, de hát „minden szülő ott taníttatja gyermekét, ahol akarja!”
Mentésre váró kúria
– Szóljon a település soros gondjairól, terveikről – kértük Fodor Imre polgármestert – tudván, hogy Aldoboly is szerepel a sok évvel ezelőtt készült integrált falufejlesztési programban. Újságolták a helybeliek, hogy az önkormányzat segített a imaház felújításában, amelyben ma megfelelő körülmények között működik az orvosi rendelő, felújítják az egykori községházát, mert ebben van a kultúrterem, de sajnos tovább romlik-öregedik a műemlék Hollaky-kúria, restaurálására az önkormányzat nem vállalkozhat.
– Egy dolog biztos: a szerződés értelmében az egykori községháza épülete, amit kultúrházként használtak eddig, 2015 nyarára elkészül. Ennek kivitelezési terve a napokban a hivatal asztalára kerül. Akaratunkon kívül elhúzódott az idő, s még most is bürokratikus akadályokkal kell megküzdenünk. A tervezet szerint teljes külső-belső felújítást végeztetünk, fel is szereljük, kezdve a bútorzattól, mindennel, ami egy kultúrotthonban szükséges. Ezen túlmenően a település legnagyobb baja a csatornahálózat hiánya. Személy szerint nagyon szeretném elvégezni, ha nem is ebben a ciklusban, a következő elején mindenképpen. Az említett integrált programban szerepel még két mellékutca felújítása: a Versek és a Román utca burkolata. Tulajdonképpen ezzel azért késtünk meg, mert a tenderfüzetet megóvta egy moldvai cég. Várjuk a kérdést elbíráló bizottság végzését – mondá Fodor Imre.
Erdő-erdő, dobollói erdő...
– A Foglány felőlivel még nincs is annyi baj, mint azzal az erdőrészünkkel, ami a Dobolló feletti Piliske oldalában van, de évek óta perelünk-vesződünk a dobollói önkormányzattal, mert nem akarják visszaszolgáltatni – kezdett mondanivalójába Muscalu Anna Ágota, az egykor egy kalap alá tartozó Kétág-katonaság és az Úrbéres, az újraalakulás után pedig a Testvériség nevet viselő erdő-közbirtokosság pénztárnoka. – Ennyi idő és vesződés óta már az is csoda, hogy a választmány még bírja türelemmel. Érthető, hogy a tagság aggódva nézi eredménytelennek tűnő harcunkat. Szombaton beszámoltunk az eddigi munkánkról, és tisztújító közgyűlést tartottunk, bízunk abban, hogy az újonnan megválasztott elnök, Farkas József folytatja a küzdelmet, és megpróbálja visszaszerezni azt, amit nekünk eddig nem sikerült. A birtokosságnak két le nem zárt pere van. Visszakértünk majdnem 200 hektár erdőbirtokot, s ugyanannyira van még telekkönyvünk, amit félévtizede kérünk vissza, eddig eredménytelenül. Dobolló nemhogy a másodszor kért jussot nem hajlandó visszamérni, hanem még az előzőnek egy részét is vissza akarja venni megalapozatlan indokok és egy kétségbevonható értékű régi papír alapján. Mi nem hagyjuk a magunkét, a dobollóiaknak pedig nagyon jól jön, hogy a per miatt húzódik az ügy, mert addig is a mi erdőrészünkön tartják a kezüket. A gondokat az is szaporítja, hogy lejárt az üzemtervünk, s az új nem kis pénzbe kerül. A tavalyra kiosztottuk a tűzifát s a legelőrészek után járó jussot a tagságnak.
Vasárnap délután közölték a hírt: az erdő-közbirtokosságban a titkári teendőket a lemondott Csergő Mária helyett Tóth Hajnalka Zsuzsára bízták, és három új tagot választottak a cenzorbizottságba.
Ünnep küszöbén
Ritka az a település, amelynek fiai úgy kivették volna részüket a negyvennyolcas szabadságharcból, mint az aldobolyiak. Eddig 56 olyan személy nevét ismerjük, aki részt vett a térség akkori eseményeiben. Tizenhárman hősi halált haltak, illetve eltűntek. A Székely Nemzet című lap adatai alapján (1883) Farkas István eltűnt, soha nem került haza, Joó Miklós, Néda János és Vaszi János Borgónál esett el. Utóbbiak román ajkúak voltak, a háromszéki falvakból ugyanis nemzetiségre való tekintet nélkül sorozták-hívták harcba a harcképes fiatalokat, magyart, románt, cigány nemzetiségűeket is. Van még Aldobolynak tíz hősi halottja: Fülöp György ismeretlen helyen esett el, Incze Györgyöt Kökösnél megölték 40 évesen, Rákosi Györgyöt, Réz Pált és Oláh Györgyöt Szászhermánynál érte a halál, Pap Jánost, apát és fiát az aldobolyi hídnál a kozákok összevágták. Van még két ismeretlen, nevüket sem tudjuk: egyiket a Torma nevű helyen, ahol meghalt, el is temették. A helybeli temetőben egyre kevesebb a negyvennyolcas síremlék. Csergő Mária községi tanácstag és presbiter kalauzol: „Már csak Reznek-Kósa Károly és Dálnoki Lázár Mihály százados síremléke áll. Hiába kerestük sírját annak az Incze Györgynek, aki 21 éves korában esett el a kökösi csatában. Síremlékeink pusztulásával halványulnak a szabadságharc helyi múltjára vonatkozó adataink. Az 1867 után megalakult Rikán Belüli Honvédegylet tagjai sorában is találunk aldobolyi negyvennyolcasokat. Mikár Zsigmond Honvédnévkönyvéből (Kolozsvár, 1891) ismerjük Vida Mihály, Boga Pál, Báts János, Nagy István, Papp György, Sztáncsuj János, Szőts György, Szőts Dániel és Szőts György földműves, Batsoni János, Kiss András napszámos, Kolbász Zátyti zsellér, Lepedős József pásztor nevét. Hol lehet a sírjuk, ki tudja már?”
Csergő Mária igen hasznos helytörténeti adatokat közölt sorozat formájában a helybeli refromátus egyház gyülekezeti lapjában, a Háromszögben. Ebből tudjuk, hogy Lázár Mihály nevét őrzi ma is Lázárfalva, Reznek-Kósa Károly családjának emlékét a Reznek-kert.
– Az aldobolyi református magyarság számára egyházközségünk március harmadik hetében tartja az egyetemes imahetet, és ennek részeként 16-án, vasárnap este emlékezünk a magyar szabadságharcra – tájékoztatott tiszteletes Benke János helybeli református lelkipásztor. – Istentisztelet és prédikáció után köszöntjük az ünnepet a helybeli gyerekek és fiatalok műsorával. Ez alkalommal megkoszorúzzuk templomunk cintermében az 1848–1849-es magyar szabadságharc emlékkopjáját.
