Tény: Romániában a rendszerváltás után létrehozott új jogi intézmények — az alkotmánybíróság vagy a Legfelsőbb Bírói Tanács —, a Legfelsőbb Bíróság teljes autonómiát, függetlenséget kapott, jól meg is fizetik őket, mégsem működnek a demokratikus elvárásoknak megfelelően. Nem tudtak függetlenedni sem a politikától, sem vezetőik múltjától. Karrierjük a szocialista Romániában szökött szárba, az egész rendszer — az ügyészségektől, a megyei törvényszékektől és a bíróságokon át a Legfelsőbb Bíróságig — a kommunista rendszer gerincét jelentette. Feltétel nélkül kiszolgálták azt. 1990 után az Iliescu-adminisztrációnak szándékában sem állt, mert nem fűződött érdeke hozzá, e szakmai kategória megtisztítása. Zavartalanul folytatták karrierjüket, közülük kerültek ki a megyei és az országos igazságügyi szervek vezetői, ők lettek a Legfelsőbb Bírói Tanács tagjai vagy alkotmánybírák, esetleg a nép ügyvédje. De múltjuk foltos, jelenük ugyancsak, zsarolhatók és korruptak, s a rendszer jelenlegi formájában megreformálhatatlan: mandátumuk alatt — mely hat, kilenc évet tart — elmozdíthatatlanok és függetlenek. Monica Macovei összegezte így meglehetősen lesújtó és lehangoló véleményét a jogállam román alapintézményeiről, hozzátéve, egyetlen remény maradt: igaz, tizenöt-húsz év távlatában számolva, a rendszer belső erőforrásait felhasználva önmagát tisztítja/reformálja meg. A másik, rövidebb út az alkotmánymódosítás lenne, de erre jelen politikai helyzetben kevés az esély. E kilátástalan állapot kialakulásához ugyanis az egymást követő kormányok mellett a politikai pártok is hozzájárultak.

Monica Macoveit sokan nem szeretik, most épp az igazságszolgáltatásról Brüsszelben készült jelentés rossz minősítéseit is a nyakába varrnák. De épp menesztése után látszik, hogy mind a hatalom, mind az ellenzék, kevés kivételtől eltekintve, foggal és körömmel védi vagyonát, rangját, takargatja múltját. S ezt csakis a cselédsorban tartott igazságszolgáltatás révén tehetik meg.