Talán a 90-es évek elején gyűlt még össze akkora tömeg március 15-én Sepsi­szent­györgyön, mint idén, sze­repet játszott ebben a rend­kívül szép, meleg tavaszi idő, de vélhetően az erdélyi magyarságra nehezedő egyre nagyobb nyomás, román ellenszenv is, no meg az, amit egy idős néni fogalmazott szinte ujjongva a 250 méteres magyar és székely zászlók bevonulásakor: megmutatjuk, hogyan tudunk mi ün­nepelni. Díszbe öltözött a város, és ünneplőbe öltöztek lakói, a 12 órakor két irányból elindult toborzó rezesban­dás-lovas vonulás azokat is me­netelésre késztette, akik ko­rábban csak bámészkodtak. Egy órakor már megtelt a városközpont, pedig még jó egy órát kellett várni az ünnepi műsor kezdetére, mely a már jól bevált forgatókönyv szerint zajlott, a huszárok, lovasok bevonulása után, akárcsak előző években, a város egyesített kórusainak közreműködésével ismét felcsendültek a Szózat hangjai.

Ez a szülőföldünk
„Senki sem születik hősnek! Hőssé a körülmények tesznek valakit, azáltal lesz hős valakiből, hogy fel tud-e nőni a rá váró feladatokhoz, meg tud­ja-e oldani őket” – kezdte ünnepi beszédét Antal Árpád polgármester. Az átlagemberből, egy közösségből akkor lesz hős, ha az önfeladás könnyebb útja helyett „önérzetesen a harcot és a harc ál­tal a szabadságot választja” – mondotta. Emlékeznünk kell 1848–49 háromszéki hőseire, de fel kell tennünk a kérdést: mi elég bátrak vagyunk-e, hogy síkraszálljunk megmaradásunkért? Elég bátrak vagyunk-e jussunkat követelni, itthon maradni, több gyermeket vállalni, újra és újra emlékeztetni a román hatalmat, hogy 95 évvel ezelőtt autonómiát ígértek nekünk, képesek vagyunk-e a közösségi célok érdekében egyéni áldozatokat hozni? „Elég bátrak vagyunk-e kiállni saját magunkért, saját érdekünkben, jövőnkért, gyer­mekeinkért?” – kérdezte.
„Földjeinkért, városainkért és falvainkért, templomainkért, az iskoláinkért, kultúránkért, nyelvünkért, hazánkért? Van-e bennünk erő, van-e bennünk akarat, megvan-e bennünk a bátrak mersze?” – tette fel a kérdések sorát Sepsiszentgyörgy polgármestere, és válasza igen volt. Meglátása szerint eljött az ideje, „hogy tisztán beszéljünk, és értésére adjuk mindenkinek, hogy nem futamodunk meg, hanem a saját utunkat akarjuk járni”. Kormányon vagy ellenzékben azon kell dolgozni, hogy megvalósuljon Székelyföld autonómiája, a magyar nyelv Székelyföldön hivatalos nyelv legyen, hogy régiónk virágzóvá, gazdaggá váljék. Nem hagyhatjuk, hogy másodrangú állampolgárokként kezeljenek bennünket, és a kettős mércét sem fogadhatjuk el, hogy miközben Románia vezetői felszólítják az új ukrán vezetést, tartsa tiszteletben az ukrajnai románok jogait, és állítsa vissza Kárpátalján a nyelvtörvényt, mely a román nyelvet is a régió hivatalos nyelvének ismeri el, ugyanazt tőlünk megtagadják, valamint azt sem, hogy miközben Moldovában katalán mintára ígérnek autonómiát gagauznak, orosznak, ukránnak, minket börtönnel fenyegessek, ha a székelyek autonómiájáról beszélünk – fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra, hogy az itt élő magyarság nem bevándorló: „Ez a mi szülőföldünk, mi innen nem mozdultunk el, csupán a határok mozogtak a fejünk fölött. És azok, akik szuverenitásukat kiterjesztették a mi szülőföldünkre, felelősséggel tartoznak irányunkban, és hagyniuk kell, hogy itt, Székelyföl­dön létrehozzuk azt a világot, melyben élni akarunk.” „Hajrá, Székelyföld, hajrá, székelyek! Éljen a szabadság, éljen a haza!” – zárta ünnepi beszédét Antal Árpád.
Egybecsengett a polgármester szavaival a folytatásként felcsendülő Nemzeti dal Bartos Barna, Filip Zsombor és Opra Ba­lázs előadásában, majd Vadász Bernadett szavalta Kányádi Sándor A kökösi hídon című versét. A rétyi Kováts András Fú­vószenekar és az egyesített kórusok Gábor Áron rézágyúját és a Fehérvári indulót adták elő.

A múlt tanítása
Az Erdélyi Magyar Ifjak szónokversenyének győztese, Morar Ervin a fiatalok üzenetét hozta el: küzdenünk kell saját hazánk, nemzetiségünk megtartásáért. Akár­csak 1848-ban, ma is sok magyar mostohagyerekként kényszerül élni saját hazájában, és ezt nem szereti, mint megfogalmazta, 1848. március 15-én sok hasonló „nem szeretem” talált hangra Petőfiben, Jókaiban, Vasvári­ban, Táncsicsban és társaikban. „Ők voltak azok, akik nem féltek megtenni az első lépést, vették a fáradságot, megnyitották az ablakot, hogy az ország friss levegőhöz juthasson. Ők legyenek nekünk a példa. A történelem nem más, mint olyan tanítás, melyet nekünk, a jelennek meg kell hallgatnunk. Nem azért találkozunk minden évben március 15-én, hogy közös sorsunkat sajnálva sírok elé boruljunk, hanem hogy emlékezzünk, és legelsősorban, hogy tanuljunk” – mondotta. Felhívta a figyelmet, hogy háborúskodás zajlik ma is, „észre kell vennünk, hogy ma is kell, ma is van, amiért küzdeni. Ha nem másért, legalább saját hazánk függetlenedéséért, szabadságáért”. „Tanuljunk meg olvasni, hogy olvasni tudjunk a sorok között, tanuljunk meg írni, hogy üzenni tudjunk a jövőnek és legelsősorban tanuljunk meg magyarnak lenni, hogy büszkén állhassunk Petőfi, Táncsics, Kossuth és minden ’48-as hős emléke előtt, tudva, hogy nemcsak múltunk, jelenünk, de jövőnk is van” – zárta szónoklatát az ifjak nevében szóló Morar Ervin.
Az idei magyar szabadságnapi ünnepségek Háromszéken a Gábor Áron Év jegyében zajlottak, így hangsúlyos szerepet kapott alakja a sepsiszentgyörgyi megemlékezésen is. Több szónok idézte fel alakját, Nemes Levente színművész Földi István Gábor Áron című regényéből olvasott fel részleteket, majd a szabadságharc dalai csendültek fel a kórusok, fúvósok előadásában.

Nemzeti egyetértést teremteni
Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára pár órával korábban Maksán elmondott beszédét ismételte el a sepsiszentgyörgyieknek. Itt azonban kiemelte azt is: az autonómia nem elszakadást jelent, ezt hússzor, százszor is el kell mondanunk. „Számíthattok ebben a küzdelemben Magyarország támogatására” – hangsúlyozta. Nemzeti egyetértésre ma pont úgy szükség van, mint 1848 márciusában, akkor is ádáz viták folytak a „fontolva haladók” és a radikálisok között, „a magukat bölcseknek vallók, akik a másik tábort hazaárulónak tartották, és a magukat hazafinak vallók, akiket a másik tábor felelőtlennek és rombolónak nevezett”. Az embereknek ebből akkor is elegük lett, közös nemzeti felelősséget, egyetértést követeltek. „Vajon nem ez a helyzet ma is, nem a nemzeti egyetértés megteremtése a legfonto­sabb feladat a következő években?” – tette fel a kérdést Németh Zsolt. Ennek megteremtéséhez hozzájárulhatnak a külhoni magyarok is, ha részt vesznek az április 6-i választásokon – mondotta.
A sepsiszentgyörgyi ünnepség Zelenák József evangélikus lelkész-esperes áldásával, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult, a hangszórókból felharsanó Miénk itt a tér! című dal hangjai­ra tért haza a tömeg.