A Fergeteges hóbuli névre keresztelt, téli sportokból álló versenynapot a KSE hegymászó-speoalpin, illetve hódeszka- és síszakosztálya, Kézdivásárhely polgármesteri hivatala, valamint a Daragus Kft. szombaton negyedszer szervezte meg Bálványosfürdőn.
Az előző évekhez viszonyítva kevesebben mentek az eseményre, hiszen Kézdivásárhelyen egyáltalán nem volt már hó, ezért sokan azt hitték, hogy Kommandóhoz hasonlóan Bálványoson is elmarad a rendezvény. A szabadtéri színpaddal szemben lévő domboldalon a hó nem olvadt el, s ezért, ha nem is a legideálisabb körülmények között, de meg lehetett tartani a negyedik hóbulit, melyen mintegy százhúsz versenyző és érdeklődő volt jelen. A gyalogtúrára negyvenen neveztek be, és tették meg a kijelölt útszakaszt a Vár vendéglőtől a Büdős-, Timsó-, Gyilkos-barlang, Madártemetőig, és a Bufogó érintésével vissza. A szervezők eredetileg a Begyenkőre tervezték a gyalogtúrát, de a sok medve miatt lemondtak erről a szakaszról. A délelőtt folyamán sí-, hódeszka- és szánkóversenyre lehetett benevezni. A szánkóversenyen nem a gyorsaság számított, hanem a minél ötletesebb, furfangosabb, érdekesebb csúszóeszköz, amivel a versenyzők beneveztek. A negyedik hóbuli fáklyás lesiklással, tűzijátékkal és tábortűzzel ért véget, majd a Transzszilvánia vendéglőben éjszakába nyúló táncestre került sor. A szervezők elmondták: ezentúl nem ragaszkodnak a február második hét végéjéhez, hanem a hótól függően fogják megszervezni decemberben vagy januárban a következő hóbulit.