Az alkotmány rózsái

2008. február 11., hétfő, Máról holnapra

Nagyon rövid időn belül két furcsa döntést hozott Románia legfelsőbb taláros testülete, az alkotmánybíróság. Az első a SZIVOT működésének mikéntjéről és jogkörének körülírásáról szólt, s az alkotmánybírák megállapították, hogy a szekusdoszsziékat vizsgáló tanács és egész apparátusa felállítása óta alkotmányellenesen dolgozik, tekintve, hogy az ország alaptörvényét sértő a tevékenységüket körülíró jogszabály.

Hallatlan, de nem igazán meglepő, hogy nyolc esztendőn keresztül ezt nem vette észre a taláros testület, s kellett egy minden hájjal megkent ügyvéd — Sergiu Andon — és annak ügyfele, Dan Voiculescu megmentendő bőre ahhoz, hogy fejükre csapjanak az alkotmánybírák, s kimondják: márpedig a SZIVOT illegálisan működik. Mi is nyugodtan kimondhatnánk, hogy időközben teljesen illegálisan működött maga az alkotmánybíróság is, ha a törvénytelenséget nem volt érkezése tisztázni, mert ahhoz nem feltétlenül szükséges egy megkeresés, egy beadvány, hanem az alkotmánybírák magukat is csipkedhették volna a hajmeresztő hiba megállapítására. Nem csipkedték.

A második, igencsak vitatható döntésük a minap született, amikor a Băsescu—Tăriceanu meccsen — nem tudni pontosan, hogyan és miért! — az államelnöknek adtak igazat, s a legújabb labdamenetben Norica Nicolai miniszteri kinevezése ügyében megintették Tăriceanu miniszterelnököt, mondván, az államfőnek joga van indoklással megvétózni egy miniszterjelöltet, a kormányfőnek pedig kötelessége lenne más személyt jelölni meg. De megjelölheti másodszor is ugyanazt, ám ebben az esetben újra kell kezdeni az egész parlamenti elfogadtatási procedúrát.

Igazán érdekes, hogy az alkotmánybíróság ezzel a döntéssel egy saját — tavalyi — határozatát írta felül, amikor Cioroianu külügyér kinevezésekor, hasonló körülállásnál, a kormányfőnek adott igazat. Zűrzavaros itt minden, s ebből a zűrzavarból a leggyűröttebben maga az alkotmánybíróság kerülhet ki, mely a látszat szerint nem igazán tudja értelmezni az ország alkotmányát. Vagy maga az alkotmány rossz, vagy a taláros gyülekezet gyermeteg és dilettáns. Szó, ami szó, nem ragyogó jogászprofesszorokból, híres alkotmányjogászokból áll, hanem a pártok eléggé kétes hírű és értékű jogász katonáiból. De hatalma óriási, döntései szigorúan kötelező érvényűek, s ahogyan egy demokrata-liberális politikus eléggé malíciózusan megjegyezte a minap: ,,a parlament és az Isten között csak az alkotmánybíróság található".

Egy biztos: nem tévedhetetlen, mint a Fennvaló.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 704
szavazógép
2008-02-09: Világfigyelő - Szekeres Attila:

Röviden

Államfőt választanak
Lapzártáig nem ért véget az államfőválasztás Csehországban. Az elnököt a parlament két háza választja meg együttes ülésen, amelyet a Hradzsinban tartanak. A két jelölt: Václav Klaus jelenlegi elnök, akit a legerősebb kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt támogat, és Jan Svejnar közgazdász, a koalíciós zöldek és az ellenzéki szociáldemokraták jelöltje.
2008-02-11: Közélet - Iochom István:

Fergeteges hóbuli Bálványosfürdőn

A Fergeteges hóbuli névre keresztelt, téli sportokból álló versenynapot a KSE hegymászó-speoalpin, illetve hódeszka- és síszakosztálya, Kézdivásárhely polgármesteri hivatala, valamint a Daragus Kft. szombaton negyedszer szervezte meg Bálványosfürdőn.