Karl Urban alezredes – a második román határőrezred parancsnoka 1848 szeptemberében – a román határőrfalvak küldötteit Orlátra és Naszódra hívja össze. Ez alkalommal 527 falu népe hűségesküt tesz a császárra, Urban 100 ezer román felfegyverzését jelenti be.
Orláton és Erdély délnyugati megyéiben is folyik a románok fegyverkezése, szervezése. A szeptember derekán szervezett harmadik balázsfalvi gyűlésre a románság már fegyveresen érkezik. Az uniót érvénytelennek tekintik, és ideiglenes kormányzat felállítására törekednek. Megtagadják az engedelmességet a magyar közigazgatásnak, és elhatározzák a román közigazgatás megszervezését. Erdélyt 15 perfektúrára tervezik felosztani, hogy egybe száz falu tartozzék, ezeket tíz-tíz falunként csoportosítanák, amelyeket a tribunusok vezetnének. Minden prefektúrában katonai egységet, légiót akarnak fegyverbe állítani. Kinyilatkoztatják az osztrák alkotmány elfogadását. A gyűlés szeptember 28-án ér véget.
Szeptember 29-én Balázsfalva piacán elégetik a magyar alkotmányt, amely jelképesen a Magyarország elleni háború megindítását is jelenti. Schurrter tábornok a román népfelkelőknek tízezer fegyvert ígér. Egyed Ákos akadémikus szerint, a bécsi ellenforradalmi változás nélkül „bizonyosan nem lett volna polgárháború Erdélyben”.
A kettős politizálás vége
Puchner tábornok 1848. október 18-án vet véget a kétarcúságnak, a kettős politizálásnak. Proklamációjában kijelenti, nem ismer el semmilyen magyar hatóságot, köztük a magyar kormányt, valamint az október 8-án megalakult Országos Honvédelmi Bizottmányt sem. Ez nem jelent kevesebbet, mint hogy Erdélyben teljesen megszűnt a magyar államhatalom és az osztrák parancsnokság közti együttműködés.
A fegyveres harc elindítója Puchner, aki túlbecsüli az erdélyi magyarság katonai erejét, és ezért (is) küldi a román népfelkelőket a kis létszámú magyar nemzetőrségek lefegyverzésére Nagyszeben–Arad–Kolozsvár vonalán. Egyértelmű, hogy nemzetiségi összecsapást, polgárháborút akar kirobbantani. Ezzel nemcsak az osztrák haderőt szeretné kímélni, de elképzelése szerint jól képzett sorkatonaságával békéltetőként lépne fel és teremtene rendet. Ennek az ördögi tervnek nagyszámú magyar és kisebb részben román polgári személy esik áldozatul.
Ahol a román falvakat – mint például a Kolozsvár környékieket – nem sikerül fegyveres lázadásra bírni, ott álhírekkel és fenyegetéssel ösztönözik erre. Igaza van az 1848–49-es erdélyi események legalaposabb ismerőjének, Egyed Ákos akadémikusnak, hogy a polgárháború kirobbantói nem a magyarok voltak. A Főkormányszék nevében gróf Mikó Imre tiltakozik a román népfelkelés kirobbantása ellen. Mikó rámutat arra, hogy Urban alezredes és Puchner tábornok nyilatkozatai után került sor Gyulafehérvár felégetésére, Nagyenyed megtámadására, a zalatnai magyarság és nagyszámú kamarai hivatalnok legyilkolására.
Agyagfalva
Az erdélyi magyarság az önvédelmet Székelyföld katonai erejére alapozva szeretné megszervezni. 1848. október 16-án – Berzenczey László marosszéki képviselő hívására – Agyagfalván Székely Nemzeti Gyűlésre kerül sor. Jakab Elek történetíró szerint a népgyűlésen 60 ezer fegyveres jelent meg. Udvarhelyszékről 20–25, Csíkból és Háromszékről 15–15, Marosszékről 2–3 ezer, és Aranyosszékről is népes küldöttség jött. Az utóbbi két székely székből érkezők kis létszáma azzal magyarázható, hogy azokat veszélyezteti Urban alezredes második román határőrezrede és nagyszámú román felkelő. A gyűlés vezetője gróf Mikó Imre, a Főkormányszék elnöke, a székely székek kormánybiztosai, valamint katonatisztek. Hitet tesznek az unió, a magyar forradalmi törvények mellett. A Szász és Román testvérek, polgártársak! című kiáltványban megbékélésre kérik fel az erdélyi románokat és szászokat. „Mű tiszteljük nemzetiségtöket, nyelvetöket és vallástokat, s készek vagyunk azt fegyverünk élével oltalmazni.”
A gyűlés legfontosabb kérdése a fegyveres önvédelem. Az egyik vélemény az, hogy a fegyveres tábort csak alapos kiképzés után lehet az ellenség ellen küldeni. A radikális szárny, a Berzenczey László vezette csoport az azonnali katonai támadás híve. Kihasználva azt az álhírt, hogy Urban bevonult Marosvásárhelyre, gyors fegyveres fellépést követel. Ennek jogosságát alátámasztják a szórványmagyarság bántalmazásáról szóló hírek. Valóban, Urban alezredes parancsára Szászrégentől Balázsfalváig több ezer fegyveres népfelkelő gyülekezik, több helyen kegyetlen gyilkosságokra kerül sor.
Katonai főparancsnoknak Sombori Sándor huszár ezredest nevezik ki, melléje „nemzeti biztos”-ként Berzenczey Lászlót. Négy dandárt szerveznek, ezekbe 35 ezer embert sorolnak be. Azért négy csapattestet, mert a császáriaknak is négy van, amelyeket Reibl őrnagy, Urban, a naszódi román határőrezred parancsnoka, Heydte dragonyos százados és Gedeon magyar származású tábornok irányít.
Október 24-én indul az ellenség megtámadására a 25 ezer főnyi székely katonaság, azonban a képzett határőr katonaság létszáma mindössze 2500 fő. Mindezek mellett hiányzik a tüzérség és a megfelelő katonai vezetés. A székelyek az első csatában, Vajdaszentiván mellett győznek. Az osztrákbarát érzelmű Dorschner ezredes azonban szabadrablást engedélyez, így az amúgy is begyakorlatlan tömeg katonai értéke minimálisra csökken. Időközben megérkezik a Gedeon tábornok vezényelte, tüzérséggel felszerelt reguláris hadsereg, mely Marosvásárhely mellett szétveri a rosszul vezetett, fegyelmezetlen, tüzérség nélküli székely haderőt. A székely sereg felbomlik. November 17-én már Kolozsvár is elesik. A magyar forradalmi erők visszavonulnak Szilágysomlyóra. Egész Erdély és Székelyföld nagyobb része – Aranyos-, Maros- és Udvarhelyszék – osztrák katonai megszállása alá kerül. A tisztikar árulása miatt Csíkszék is osztrák katonai ellenőrzés alá kerül.
(folytatjuk)
