Három napon át székely zászlók lobogtak Brüsszelben. Március 19–22. között a Hunineu Iroda szervezésében székely kulturális és gasztronómiai rendezvényeknek adott otthont Európa fővárosa.
Az 1848–49-es magyar szabadságharc 166. évfordulója és a székely szabadság napja tiszteletére a Balassi Intézetben szervezett telt házas fogadáson Kiss Antal, a Hunineu Iroda vezetője köszöntőbeszéde után levetítette a székelyföldi autonómiatörekvésekről, a nagy menetelésről és a székely szabadság napján Marosvásárhelyen készült, angol kísérőszöveggel ellátott, interneten is elérhető rövid dokumentumfilmet. A magyar szabadságharc jelentőségéről Schmitt Pál volt köztársasági elnök, az Európai Parlament korábbi elnöke tartott előadást. Ezt követően az Úz völgyében élő Nagy Ilka Uzonka és Nagy Gergő énekelt székely népdalokat. Ábrahám Bence és Kádár Judit hegedűn és zongorán adott elő Erkel-, Kodály- és Hubai Jenő-darabokat. Nagy Erika csinódi tanítónő angol nyelven mutatta be Székelyföld ételkülönlegességeit. Óriási sikernek örvendett a csíkbánkfalvi szilvapálinka, a gyimesi csángó pityókás kenyér, a házi szalonna és kolbász, a kibédi hagyma, az egerszéki vaj, a csinódi sajt, a kászoni juhtúró és a firtosváraljai áfonyalekvár. A finom falatok feltálalását a ménesi Balla Géza pincészetéből származó borok kóstoltatása tagolta. Zárszó előtt mutatták be Csinódi Nagy Gergőnek a havasi életről szóló könyvét. A rendezvényen jelen volt a brüsszeli magyar diplomácia színe-java, ugyanakkor szép számban eljöttek nem magyar diplomaták is.
Pénteken és szombaton az Atómium melletti Mini Európa parkban lobogtak a székely zászlók, és népzene csalogatta sátrunkba a világ különböző részeiről oda sereglő látogatókat. A székely sátorban népviseletbe öltözött lányok kínálták a ínycsiklandó falatkákat meg a helyszínen főzött töltött káposztát. Itt is nagy sikert aratott a szilvórium meg a tokaji furmint. A pálinkát leginkább az olaszok kedvelték, a borból a csehek kértek legtöbbször. Öröm volt látni, ahogyan sorba álltak az emberek a juhtúrógombócokért meg a töltött káposztáért. Kíváncsian ízlelték a desszertként kínált áfonyalekvárt meg a rézüstben főtt szilvaízet. A gyerekek feketeribizli-szörpöt fogyaszthattak. Sokszor talpalatnyi hely sem maradt a hatalmas sátorban. Egyik sarokban gyerekek birkóztak egy hatalmas kárpáti medvével, egy asztalnál a Legendárium kifestőfüzeteit színezték, mások tulipánt vagy székely zászlót festettek az arcukra. A felnőttek angol nyelvű tájékoztatást kaptak Székelyföldről, s ezt követően kvízjátékban vehettek részt, melynek fődíja egy székely zászlóval feldíszített kerékpár volt. Ajándék nélkül senki sem távozott. Volt, aki a magyarságot bemutató kiadványt vitt magával, mások esernyőt, golyóstollat, székely zászlót vagy címeres jelvényt. Megható látványt jelentett, hogy mennyire örült egy New York-i fekete kisfiú a székely jelvénynek.
A két nap alatt több százan megfordultak a székely sátorban. A már említett nemzeteken kívül jártak ott belgák, franciák, hollandok, németek, britek, peruiak, mexikóiak, ecuadoriak, irániak, indiaiak, spanyolok, portugálok, japánok, hawaii-ak, oroszok, románok, thaiföldiek, brazilok. Mindenki dicsérte a székely italokat és a székely konyhát, mindenki elégedetten mosolygott ránk. Ez is volt a szervezők ars poeticája: mosolytól mosolyig. Európa szívében azt éreztük, hogy akik megálltak ízlelni és tájékozódni, azok megszerették a székelyeket. Márpedig, akik megszeretnek bennünket, azok alkalomadtán segítenek is.
Sepsiszéki Nagy Balázs
