Székelyek Noé nyomában

2014. április 4., péntek, Közélet

Nem áprilisi tréfáról van szó, hiszen a sepsiszentgyörgyi Deme Judit, Tulit Zsombor, a csíkszeredai Sükös József, valamint a székelyudvarhelyi Szécsi Kálmán vasárnap vág neki az Ararat-Muztág Ata 2014 expedíciónak, amelynek első megállója a Törökország és Örményország határa közelében fekvő Ararát – a bibliai történet szerint az özönvíz elmúlása után Noé bárkája itt ért földet. Az expedíció második célkitűzése a Kínában található 7556 méter magas Muztág Ata megmászása.


A Székelyek a magasban expedíciósorozat égisze alatt zajló magashegyi túra résztvevői bíznak abban, hogy fókabőrrel ellátott síléccel jutnak fel az 5165 méter magas hegycsúcsra, és onnan szintén sílécen ereszkednek vissza. Tulit Zsombor elmondása szerint alpinistakörökben az Ararátot barátságos hegynek tarják, nem okoz különösebb nehézséget megmászójának. A négyfős csapat vasárnap Bukarestből indul, isztambuli átszállással repülővel érkezik meg Agriba, innen kisbusszal utaznak tovább Dogubayazitba, április 8-án érkeznek a hegy lábához. A csoport ekkor 2200 méter magasan lesz, innen kezdődik a tulajdonképpeni mászás. Az orom felé vezető út két táboron halad át: az 1-es 2800, a 2-es pedig 3800 méter magasan lesz, a csúcstámadást április 11-re időzítették.
A Székelyek a magasban expedíciósorozat a világ hét kontinense legmagasabb csúcsainak meghódítását tűzte ki célul, amelyből eddig ötre (Európa – Elbrusz, 5642 m; Afrika – Kilimandzsáró, 5895 m, Dél-Amerika – Aconcagua, 6961 m; Észak-Amerika – McKinley, 6194 m; Antarktisz – Mount Vilson, 4892 m) jutott fel székely alpinista.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2014-04-04: Közélet - Farcádi Botond:

Külföldi hírek

Moszkvát aggasztja a NATO jelenléte
Az orosz védelmi minisztérium konzultációra hazarendelte főképviselőjét a NATO brüsszeli központjából, mivel az atlanti szervezet úgy döntött, hogy az ukrajnai események miatt felfüggesztenek minden gyakorlati, polgári és katonai együttműködést Oroszországgal.
2014-04-04: Közélet - :

Drámatagozatos diákok versenye

Sepsiszentgyörgyön a Plugor Sándor Művészeti Lí­ceum és a megyei tanfelügyelőség szervezésében április 4–7. között tartják a drámatagozatok országos szí­nész­mesterség-versenyét 125 diák és 15 tanár részvételével.