Demeter J. Ildikó
Szédületes iramban változnak Bukarestben az útépítési tervek. Ma itt ígérnek új autópályát, holnap amott, számok, ábrák, tanulmányok röpködnek bámuló szemeink előtt, de gyorsan el is illan a kép, és ott állunk káprázva a semmi előtt.
Döcögünk tovább a veszélyes, rongyos és zsúfolt megyei és országutakon, remélve, hogy megússzuk a tengelytörést, balesetet, és eljutunk a munkába, rokonokhoz, szabadságra. Néha felrúgatunk urasan egy-egy pár kilométeres autópályára, olykor meg állunk a vasúti sorompónál, és hallgatjuk a híreket. Ripsz-ropsz megvalósításokról nyilatkoznak a vezetők, szállnak az évszámok, kilométerek, telnek az évek, csak éppen utak nem épülnek.
Egyszerűen nincs magyarázat arra, hogy az 1990-ben tartozások nélkül induló Romániában miért nincs feleannyi autópálya sem – alig 600 kilométer – , mint a jóval kisebb és súlyosan eladósodott Magyarországon, ahol 1300 kilométeren lehet seperni. Már két éve százharminccal kellene száguldanunk Brassótól Nagyváradig, s mára még a Marosvásárhelyt Jászvásárral összekötő sztrádán is. Ez a terv bukott, a dél-erdélyi pályára összpontosítottak, de tavaly azt is újraszabták: a Piteşti–Nagyszeben szakasz helyett a Prahova völgye kapott elsőbbséget, Moldvát pedig Háromszék érintésével kapcsolták volna be. Ezt maga Victor Ponta kormányfő sütötte ki azzal a szent céllal, hogy a 2018-ban százévessé váló Románia három, hajdan különálló fejedelemsége legyen összefűzve. De változott a helyzet és a kormánykoalíció összetétele, megint inkább Piteşti felé tekintenek, a Székelyföldnek pedig legyen elég a gyorsforgalmi út.
Ez is haladás lenne, csak félő, ugyanúgy papíron marad, mint az eddigiek. A nagy tervezgetésekből ugyanis egyvalami látszik, de az nagyon világosan: a szállításügyi beruházásokról döntő politikusoknak halvány fogalmuk sincs a hazai utak valós forgalmáról, terheltségéről, és egyéni érdekek vagy szeszélyek szerint húzogatják meg a haladáshoz olyannyira szükséges autópályák nyomvonalát. Kicsit jobbra, kicsit balra, a térkép elbírja. Pedig elég lenne egy iskolai atlaszba belenézni: ezek ugyanis nem csupán a domborzatról és az időjárási viszonyokról tartalmaznak részletes adatokat, hanem különböző emberi tevékenységekről, iparról, kereskedelemről és közlekedésről is. Még egy gyermek is észreveszi, hol a legtöbb a jármű, hol kell nagy teherbírású utakat építeni. Nálunk azonban nem az ésszerűség diktál, csak az üres beszédnek van szabad útja.
