Magyarországon manapság is élnek Gábor Áronhoz családi szálakkal kötődő leszármazottak. HANKÓ ILDIKÓ etnográfus-közíró írása a Magyar DEMOKRATA március 12-ei számában a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élők számára tartogat új információkat.
„Ha a híd elvész, elvész Erdély is.”
(Bem tábornok jóslata a piski csata előtt)
Léteznek találkozási pontok, ahol a sors szeszélye folytán nemzeti nagyjaink valamilyen közös cél érdekében egy időben szőtték álmaikat a magyarság sorsáról. Pedig eredendően, származás szerint nem is voltak színtiszta magyarok, de lelkükben többszörösen is. Az 1848–49-es forradalom és a szabadságharc idején Gábor Áron, Bem József és Petőfi Sándor a Kárpát-haza legkeletibb részén védték a haza határait. Gábor Áron maga tervezte ágyúival, Bem apó kivételes katonai tehetségével, Petőfi lelkesítő beszédeivel, verseivel; egy székely-magyar, egy lengyel és egy szlovák-szerb-magyar.
A háromszéki Bereck az Ojtozi-szoros bejáratánál épült. Valaha mezőváros volt, rangját 1426-ban Zsigmond királytól kapta. A város feladata a határszél védelme volt, korai okmányokban Bereczkfalva néven szerepelt. Előjogokkal felruházott kenézség-rangú településként óvta a határokat. Ojtoz egykor Magyarország keleti határfaluja volt, a szoros kinyílása után az út menti 30-as számú ház kertjében ma is látható az 1940-es visszatéréskor emelt hármaskő, amely a magyar címer hármashalmát szimbolizálja. A ház magyar lakói virágözönnel borították be a határkövet, így őrzik a becses emléket. Kivételes fekvése okán a szorost mindig óvni kellett a betolakodóktól. Nem véletlen, hogy a ’48-as forradalom három óriását a szabadságharc bukása árnyékában 1849 nyarán Bereckben találjuk. Gábor Áron ágyúöntő mestert, aki Bécsben tanult, Bereckben született a települést Ojtoz felé átszelő főút 103-as számú házában. Ma már más épület áll a szülőház helyén, falán márványtábla hirdeti a technikai zseni nevét. E sorok írójának rokona a Gábor család. Nagyapám berecki házának gerendáján (Fő utca 22-es számú házban) e véset található: „Építette a házat Isten irgalmából Farkas Antal és nője, Gábor Katalin az 1844. évben, a nagy tűzvész után.” A rokonság révén a második világháborút megelőzően díszvendégként hívták meg nagyapámat, a lemhényi Hankó Aladárt a Nagyváradon felállított Gábor Áron-szobor avatására. Az impozáns emlékmű Nagyvarjasi Oláh Sándor alkotása. A háborút követően, 1971-ben az emlékművet Kézdivásárhely főterén állították fel Székelyföldön. Az ágyúöntés központja ugyanis Kézdivásárhely volt. 1849 júliusában Gábor Áron a Kökös falu melletti ütközetben megsebesült, és útban hazafelé Eresztevényben meghalt. Ott temették el, 1892-ben épített síremlékéhez napjainkban március 15-én a környék lakói huszárruhában és népviseletben vonulnak.
Bem tábornok 1849. július 25-én érkezett Moldvából Bereckbe, ahol Petőfivel is találkozott. A hagyomány szerint a nagyapám házában tartottak haditanácsot, ahonnan a költő Bem tábornokkal Marosvásárhelyre ment. (A legendás székely hadosztály utoljára július 10-én, Bem tábornok első marosvásárhelyi érkezésére állt ismét össze.) Petőfi az utolsó éjszakáját Székelykeresztúron a Gyárfás-kúriában töltötte a segesvári csata előtt. Bem tábornok féltette a fiaként szeretett költőt, ezért megtiltotta, hogy a csatában részt vegyen. Az ütközet napján látták utoljára élve Petőfi Sándort, és ahogyan azóta is tudjuk, eltűnt. Tetemét a csatatéren többszöri keresés ellenére sem találták meg.
Tuzson János nevéhez fűződik a „magyar Thermopülai” néven emlegetett július 31-i nyergestetői csata. Ez volt a Székelyföld védelmében vívott utolsó, véres küzdelem. Eközben zajlott a segesvári ütközet is, aminek elvesztése a szép remények, a szabadság, függetlenség összeomlását jelentette. Székelyföld keleti csücskét, a Háromszéki-medence római katolikusok által lakott vidékét Szentföldnek nevezik. Hisszük, hogy az itt harcolt és elesett hősök emléke örökké élni fog. A szabadságért, a nemzet egységéért föláldozott életek nem voltak hiábavalóak, a székely Szentföld beteljesíti küldetésüket.
