Kirekesztik a hátrányos helyzetűeket

2014. április 5., szombat, Közélet

A romániai kiskorúak és fogyatékosok jogainak hatékonyabb védelmét sürgette Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa bukaresti látogatásán.

A lett ET-ombudsman szerint számos panasz érkezik Romá­niából a fogyatékos személyekkel szembeni bánásmód miatt, ezek arra vonatkoznak, hogy a számukra fenntartott intézményekben sokszor embertelenül és megalázóan bánnak velük, ami aggodalomra ad okot. A biztos meglátogatott egy központot, ahol ötven fogyatékos kiskorú és fiatal él, szorgalmazta ezeknek a zárt intézményeknek a felszámolását és a fogyatékos gyerekek társadalmi beilleszkedését. Kifejtette: elszigetelésük csak rontja egészségi állapotukat, és hozzájárul társadalmi kirekesztésükhöz. Muiznieks szerint ilyen létesítmények építésére vagy felújítására nem kell pénzt fordítani, hiszen az a legnagyobb gondjuk, hogy hiányzik a szakképzett személyzet. A szüleik külföldi munkavállalása miatt egyedül maradt mintegy 80 ezer kiskorúra való nagyobb odafigyelést is szorgalmazta. Sürgős intézkedéseket javasolt a mintegy ötezer utcagyerek egészségügyi ellátásának és társadalmi beilleszkedésének biztosítására, és arra biztatta a hatóságokat, hogy folytassák erő­feszítéseiket a fajgyűlöletből elkövetett bűncselekmények visszaszorítása érdekében. Ezeknek elsősorban a roma lakosság esik áldozatul, a hatóságok pedig alábecsülik a kérdést.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 723
szavazógép
2014-04-05: Közélet - :

Visszavonulását lebegteti Ponta

A politikából való visszavonulás lehetőségét lebegtette meg tegnap egy Facebook-üzenetben a 41 éves Victor Ponta kormányfő, az SZDP elnöke, akire hatalmas nyomás nehezedik pártja részéről, hogy induljon a novemberi államelnök-választáson.
2014-04-05: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

Leépítés a vasútnál
2500 alkalmazottját bocsátja el az államvasutak teherszállító részlege a következő hetekben. A közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint az eljárást március végén indították el, és a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelmegállapodásban vállalt kötelezettség. Az elbocsátás után az áruszállító vasútvállalatnak 6376 alkalmazottja marad.