Évente különböző eszközökkel igyekeznek a városünnep reklámértékét fokozni a szervezők, így folyamatosan keresik az olyan sajátosságokat, melyek Sepsiszentgyörgyhöz kötődnek.
Ennek jegyében egyedi ajándékokkal készül a szervezőcsapat az idei Szent György Napok kiemelt fellépői számára – ismertette tegnap Grubisics Levente fesztiváligazgató.
Ezúttal többszörösen díjazott sepsiszentgyörgyi pálinka, a Potio Nobilis termékei kerülnek a vendégek ajándékcsomagjába, melyeket nemrég a világ legrangosabb párlatversenyén is értékeltek. Tavalyi barackpálinkájuk arany-, a vadmálna-, szőlő-, illetve birspárlatuk ezüstérmes lett, bronz elismeréssel pedig a szilvából és a vackorkörtéből nyert pálinkájukat ismerték el – vázolta Dezső Tibor tulajdonos. Az előző évben több mint negyven érmet összegyűjtő italok mellett Vrabie Zsolt sepsiszentgyörgyi formatervező egyre népszerűbb és kedvelt kabalafigurája, Pista bá (fotó) is helyet kap a vendégeknek szánt csomagokban. A kézzel gyártott helyi termékből tavaly december óta havonta több száz készül, Kanadába, valamint az Egyesült Államokba is eljutott már, a városnapokra pedig félezer emléktárgy legyártását tervezi az ötletgazda. Grubisics megjegyezte, a minőségi italokat, illetve a kabalákat a gyártók támogatásként ajánlották fel a városnapokra.