Pro Urbe-díjakIdéntől évente egyet osztanak

2014. április 5., szombat, Közélet

Az eddigi négy helyett évente egyetlen Pro Urbe-díjat adományoz Sepsiszentgyörgy városa az arra érdemes személyiségnek – döntött tegnapi rendkívüli ülésén a helyi tanács. Némi vita után, mert a jelen levő román tanácstagok (csak ketten voltak, két liberális társuk hiányzott) kifogásolták a módosítást. Jelöltet nem neveztek meg.
 

Az SZDP-s Rodica Pîrvan nem is szavazott, még a tervezet ellen sem, mert megítélése szerint az egész arra megy ki, hogy a románokat teljesen kizárják a rangos elismerésből, amely ezentúl nem a megyeszékhely, hanem az RMDSZ jeles embereinek kitüntetésére szolgál majd. Azt is kifogásolta, hogy minden előkészítés nélkül, „a hátsó ajtón” dobták be az ötletet, néhány módosító indítványt azonban hirtelen megfogalmazott (halasszák el a döntést, maradjon négy díjazott, de legalább kettő – egy magyar és egy román –, és legyen feltétel a román állampolgárság), de mindegyiket leszavazták. Párt­társa, Rădiţa Palela arra kért magyarázatot, hogy miért korlátozzák ilyen „igazságtalanul” a díjazottak számát, és mélységes csalódását fejezte ki amiatt, hogy a tanács „nem tiszteli sem a szülőket, sem a nagyszülőket”, és fukarkodik kiválóságai jutalmazásával.
Felvetéseikre válaszolva Miklós Zoltán, az RMDSZ frakcióvezetője elmondta: az eddig kitüntetett sepsiszentgyörgyi polgárok javasolták, hogy évente egy Pro Urbe-díjat ítéljenek oda, mert így nagyobb az értéke, és a nemzetközi gyakorlat is ez. A határozat egyúttal szabályozás is, amely kimondja, hogy állampolgárságra, nemzetiségre, nemre, vallási, politikai stb. hovatartozásra való tekintet nélkül jelölhető bárki, aki itt született vagy itt él, és tett valamit a városért, annak lakóiért. A román közösségnek nem kell aggódnia, hiszen tavaly az RMDSZ ajánlotta dr. Cheresteş Zadurian Irma gyermekorvos kitüntetését, jelezve, hogy a valódi érdemeket megbecsülik – a román frakció kíván kizárólag nemzetiségi hovatartozás szerint díjazni. A vitához Sztakics Éva alpolgármester és Nemes Előd is hozzászólt, végül azonban a határozatot a beterjesztett formájában, egy tartózkodás mellett fogadták el. A két román tanácstag nem szavazott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 726
szavazógép
2014-04-05: Belföld - :

Hírsaláta

ÖNJOGFOSZTÁS KÉNYELEMBŐL. A Mensura Transylvanica szerint a meglévő nyelvi jogokkal sem él a magyar polgárok jelentős része. Ez ügyben nagy a magyar érdek-képviseleti és jogvédő szervezetek felelőssége is. Ha már a hivatalok ezt nem teszik meg – a magyar szervezetekre hárulna, hogy folyamatosan, akár rendszeres tájékoztató kampányok révén bevigyék a köztudatba: megvan a lehetőség a magyar nyelvű ügyintézésre és a magyar nyelvű űrlapok használatára. Ezen állapotok jobbá tételére az úgynevezett civil kurázsi is szükséges. Felvidéken mozgalom indult a jelentős részben magyarok lakta régiókban, Hol a magyar felirat?, illetve Ha kell a pénzünk, kérjék magyarul is! matricákkal tudatosították a hivatali illetékesekben és a vállalkozókban, hogy magyar nemzetiségű ügyfeleikre sem árt gondolniuk.
2014-04-05: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Díjnyertes párlat és székely figura (Szent György Napok, 2014)

Évente különböző eszközökkel igyekeznek a városünnep reklámértékét fokozni a szervezők, így folyamatosan keresik az olyan sajátosságokat, melyek Sepsiszent­györgyhöz kötődnek.