Éles mozdonyfütty szaggatja a megkésett tavasz ködös délutánját. Társas gépkocsik érkeznek zsúfoltan, térülve-sirülve. Mindig valahova igyekvő, sietős emberek ugranak ki belőlük, hogy másodpercek múlva topogva állják a sort vonatjegyért.
Ideges kapkodással figyelik órájukon a rohanó perceket. Vonatok érkeznek. Csomagok, emberek terhétől szabadulnak, majd újabbakat fogadnak magukba az örökmozgó kocsik. Az egymással sosem találkozó párhuzamos sínek hátán eltűnik az állomás mindig siető-igyekvő gyermeke, a vonat. Egykedvűen sodródom az alkalmi utasok, ingázók tarka tömegében. Az állomás a második otthonuk, állapítom meg csak úgy, magamnak. Várótermeiben szunyókáló öregek, témákból soha ki nem fogyó diáklányok, gyermekükre lopva pillantó, kézimunkázó falusi menyecskék – mindannyian a maguk gondjaival, unaloműzőivel várják a hazafelé szállító járatot... Az állomásközeli, azóta ledózerolt Gerlék utcácskában lakó, alig fél éve szentgyörgyi munkás impressziói anno 1973, Szent György hava hétköznapjairól.
A múlt év decembere első napjaitól ,,leskelődöm” vonatállomásunk hivatalos átadását várva, mert már akkor hét hónapos késésben voltak a nyugodtságukról elhíresült, házat, utat, vasutat építő hazai szakmunkásaink. Feltételezem, hogy a közel három évig korszerűsített indóházunk megrendelői és építői szégyenükben nem hívták meg városunk és megyénk képviselőit a hivatalos átadásra, mert akad még csinosítani-, javítanivaló kívül, belül is! Az épület északi felében szombaton megnyílt kávézóban tucatnál több fiatal biztosan avatóünnepséget tartott latinos jókedvében. A csak román feliratok láttán megkérdeztem az előzékeny fiatal pincért, beszél-e magyarul, mosolyogva felelte, egy kicsit... Benézve a resti mellékhelyiségébe is, rám meredő, fura tekintetektől kísérve búcsúztam a házigazdától, megígérve, hogy utaztomban rokont, vendéget várva még meglátogatom az ízlésesen berendezett, kis italkimérős kávézót.
Vegyes benyomástól hazakísérve még átlépek a bezárt vendéglő falára ,,száműzött” Baross Gábor-domborműhöz, fejet hajtva a közlekedésügy és a vasútépítés egykori minisztere előtt. Bocsánatot kérve tőle az erdélyi magyarság nevében is, amiért – mint a szentgyörgyi vasútvonal és állomás átadásának százéves jubileumi ünnepsén –, ezúttal sem engedték meg neki, hogy a székely vasúthálózat elsőnek megépített, mára korszerűsített indóháza valamely frissen meszelt termében emlékeztessen román, magyar, német és más nemzetiségű utazót egyaránt.
