Lehet-e erőszakkal, törvényi szabályozással nemzeti érzelmeket kicsikarni egy népből? Nagyobb átéléssel vonul-e ki nemzeti ünnepén, ha kötelezővé teszik azt, s boldogabb lesz-e, ha a nagy román egyesülésről elnevezett utcán sétálhat, menetelhet?
Büszkébben vallja-e magát románnak, ha jogszabály tiltja, hogy rossz szót szóljon népéről, hazájáról – s mivel minden ilyen könnyen kifordítható, akár annak vezetőiről –, s ha mégis megteszi, tetemes pénzbírságra vagy akár börtönbüntetésre is számíthat? Lehet-e nacionalizmusból fakadóan nemzeti öntudatot éleszteni? Ilyen és efféle törvénykezdeményezésekkel kísérleteznek mostanság a tisztelt honatyák, úgy tűnik, ez manapság Románia legfontosabb gondja.
Csakhogy nem valószínű, a törvényi megkötések szigorával lehet büszke országot, népet teremteni. Annál inkább, hogy lépten-nyomon azt tapasztalja az egyszerű halandó: a vezetésére megválasztottak, felkentek semmibe vesznek hazát, nemzetet. Évek óta folyik Románia kiárusítása, aprópénzért kótyavetyélték el gyárait, kőolaját, adnák szinte semmiért a föld mélyén rejlő aranyat, a hegyeket beborító erdőket, a termőföldet. Egymást követő kormányok vergődnek a nemzetközi pénzintézetek alárendeltségében, önálló ötletek, elképzelések rég fel sem merülnek, teszik bábként, mit követelnek tőlük, s ha nem a valutaalap, a Világbank pirít rájuk, tűrik Brüsszel csicskáztatását. Az EU másodrendű államainak sorában szófogadóan, alázatosan idomulnak minden józan vagy eszement elváráshoz, teszik ezt akkor is, ha hagyományaik, nemzeti étkeik, ősi értékeik esnek áldozatul. Közben ádáz politikai csatákat vívnak, az ország legfőbb méltóságai útszéli hangon gyalázzák, zsarolják egymást, soha nem látott mértékben virágzik a korrupció, sütögeti ki-ki kisebb-nagyobb pecsenyéjét, egyre gazdagabbak lesznek a gazdagok, és mind mélyebb szegénységbe süllyed az egyszerű emberek tömege.
E lehangoló, elkeserítő valóságon változtatni nem tudnak – nem akarnak? –, így az Európa egyik legnagyobbjává duzzasztott parlament figyelemelterelésként, pótcselekvésként a nemzet- és honszeretetet szabályozná. Ha már szépséget, értéket, jólétet és szebb jövőt nem tudnak felmutatni, kikényszerítik a büntetés terhével. Nyilvánvaló: az agyament jogszabályok kitalálóit elsősorban a magyarság megleckéztetése vezérelte, és észre sem veszik, miként teszik nevetségessé saját népüket. Mintha nem tudnák: a szeretetet, büszkeséget kiérdemelni lehet, kierőszakolni nem.