Félálomban valami suttogó jövés-menést, elfojott kuncogást észleltem, a visításra megébredtem, aztán kicsapódott az ajtó, nevetés és friss levegő tódult be, és felültem.
De gyorsan vissza is dőltem, mert havat szórtak ránk marékból. Krisztus feltámadott, ki az ágyból! – kiáltották magyarul, németül és románul is a hajnali látogatók, és a 25 személyes sötét szoba egyszerre megelevenedett. Mert vitték is ki a lányokat, úgy pizsamásan dobták bele a hóba. Nem válogatták az ismerősöket, sorba mentek, módszeresen. Ez volt a húsvéti locsolás 2000 méteren, a Fogarasi-havasok közepén, a Bîlea-tónál.
Az előző napokban rekordmennyiségű hó hullott, a lent hagyott autókat ellepte. A tavi menedékházba alagúton jártunk be, a földszint az emeletre költözött, napozni a háztetőre ültek ki a hölgyek. Nyüzsgött a katlan: egész osztályok, kisebb-nagyobb baráti társaságok jöttek Nagyszebenből, Brassóból, Sepsiszentgyörgyről, Kolozsvárról és még ki tudja, honnan. Még a padláson is aludtak, préselt hering módra, akiknek máshol nem jutott hely. Ennek ellenére egyetlen nagy családdá állt össze a sokféle ember, és senki sem tiltakozott a „nagyok” által vezényelt minden reggeli robot, a pályataposás nehéz munkája ellen. Mi, gyermekek morogtunk ugyan, de hamar belefeledkeztünk az általános derűbe. A nagy havazás után ugyanis kisütött a nap, és a bátrabbak még fürdőruhában is síztek (az első esésig). Körben minden fehéren szikrázott (nemsokára szemünk elé kötött gézzel védekeztünk a hóvakság ellen), és mindenhonnan kacagás csapott fel. A legnagyobb sikere egy három nyelvből kevert alkalmi rigmusnak volt, amivel egy ünnepi díszítésű lakásból valószínűleg kihajtották volna a szerzőt, a hegyen azonban többet elbír az ember lánya is. Esténként a közös ebédlőben zene és tánc is volt, ha épp elvették a villanyt, akkor gitár- és füttyszóra. Egyik éjjel a telihold óriás hegyoldalakon megsokszorozódott, szinte nappali fényénél éjszakai sízésre is kitódultak sokan. A bent marasztalt kisebbeknek vigaszul havasi fagylatot kevertek az édesanyák: házi málnabefőttet hókásával. Jókedvünk az egeket verte, könnyek között indultunk haza a városba.
Később valóban sírtunk is, mert április 17-én 16 szebeni diák és hét felnőtt veszett oda abban a lavinában, amely azóta is a legnagyobb hegyi katasztrófák közé számít szerte a világban. 1977 tavaszi vakációjában történt.
