Lujza megelégelte. A kölnit, a pacsulit, a parfümöt, az illatszerek bódító egyvelegét, de még a vizet is. Megunta a locsolórigmusoknak álcázott pajzán célzásokat, az eredetiségnek teljességgel híjával levő bökverseket, melyekre pedig oly büszkék kiötlőik, meg a tizenöt éve mindig felbukkanó ajtó mögött állok kezdetűt, holott a néha változó folytatása olykor poétikai magasságokba lendülő, bár többnyire a silányság mélységét is alulmúló.
Egyhangúak a kényszertársalgások olyanokkal, kikkel évente csak ez alkalommal találkozik, és különösen azokkal, akikkel azelőtt sosem, estefelé meg már fárasztó a kapatos locsolkodók lélekpátyolgatása, és még hagyján, aki áll a lábán, bár nehezen forog a nyelve, de mindig beesik egy-két társaság, mely a sarokba, mint elhasznált téli bundát, begurítja valmelyik alaposan elázott társát úgymond józanodni, hogy aztán távozáskor jobb esetben még egy, gyakrabban több támogatni való bajtárssal gazdagodjanak. Lujza kipróbálta az otthonról való elmenekülést is, Szent György-salátát szedegetett épp az országút mentén, mikor autóbusz húzott le az útpadkára, a hazautazó focicsapat minden tagja, beleértve a pótjátékosokat, az edzőt, a masszőrt, a labdaszedegetőt, de még a sofőrt is üdítőitalos flakonokkal rohanta le. Az ötperces performansz ragacsos emléke még sok éjszakán át kísértette.
Lujza tehát úgy döntött, megbosszulja a női társadalom összes húsvéti szenvedését. Előbb arra gondolt, bezárkózik a lakásba, sem csengetésre, sem dörömbölésre, de még kérlelő szép szavakra sem nyit ajtót. Ezt a lehetőséget azonmód el is vetette, mert felötlött benne, mi lenne, ha úgy tesz, mintha megfeledkezett volna a nagypénteket követő hétfőről, elnyűtt háziruhában, kifestetlenül, bevetetlen ággyal és zúgó porszívóval várja a legényeket-férfiakat. Csoda jól el tudná játszani a feledékenyt, mint aki akkor kap észbe, hogy elnézte a naptárt, okolhatná a számítógépét, amiért nem figyelmeztette idejében a jeles napra, vádolhatná a politikusokat, akik... hát nem is tudta hirtelenében kitalálni, miért, de azok úgyis állandóan hibásak valamiért. Csinosítgatott még darab ideig a terven, csiszolgatta és bonyolította is a cselekményt, már-már ott tartott, hogy papírra veti elgondolásait, nehogy valamelyik jó fordulat lehetőségét kihagyja kis házi színielődásából, de ekkor rádöbbent, a produkció csak egyszer előadható, a helyzet egyetlen alkalommal hatna, azontúl számára is unalmassá válnék ismétlődése, meg a fiúk is hamar leadnák a drótot társaiknak. És még a végén őrajta nevetnének. Pedig már jól elképzelte a frissen borotvált állak leesését, a versre nyíló szájak eltátását, a fejtetője felé indult kezeknek félúton való megdermedését. Kidobta hát a szitaagy-módszert, de továbbra is erősen törte a fejét, mitévő legyen, miképpen tudjon méltóképp elégtételt venni évszázadok gyötrelmeiért.
És akkor bevillant a bosszúállás legnemesebb lehetősége: idén Lujza locsolni megy.
