Akkor az érdekelte, milyen volt a valamikori háromszéki, csíki, gyergyói, marosszéki női szoknya színe, milyen a lajbi? Kereste az ösvényt, amelyen a régi díszmagyar- és huszárviseletek, Bocskai-kabátok, atillák részleteit megismerhetné. Akkor elhatározta, hogy felhagy más munkahelyek keresésével, van neki becsületes mestersége, férfi- és női szabó, s nem létezik, hogy ne lehetne megbirkózni a lassan, de biztosan bekövetkező uniós megszorításokkal. ,,Amíg élni fog még a székely népi tánc — mondta —, amíg még népviseletbe öltözve akarnak táncolni kis óvodások és hivatásos táncegyüttesek, amíg még lesz életterük e tájon a hagyományőrző csoportoknak, addig a huszárruhákra is szükség lesz."

Azóta sok víz folyt le a Falupatakán, megerősödött a családi vállalkozás, emeleti résszel bővült a Dávid Alpárék udvarán álló műhely, szaporodott a varrógépek száma. Édesanyja, Dávid Vilma az osztovátánál ül, ő szövi a székely szoknyához való kelmét, s bár egy második fiúgyerekkel is szaporodott a család, a szülési szabadságon lévő tanítónő feleség is bedolgozik, zsinórt horgol, míg alszik a kisbaba. Ha a műhely teljesen készen lesz, az alsó szinten bemutatótermet rendeznek be. Amikor sok a munka, más varróasszonyt is megkérnek, hogy besegítsen. Egyszóval: Dávid Alpár is bizonyítja, hogy aki fél a víztől, nem eszik halat — a mai világban csak életképes elképzeléssel és határozottsággal lehet járható kereseti utat kiépíteni! Szabómesterünk arra is jó példával szolgál, hogy székelységünknek fel kell hagynia a nagyon begyökerezett konzervativizmussal, nem kell félni az újtól, a változtatástól. Bodosban újraszületik a népviselet, próbabábukon sorakoznak a gálaruhák.

— Látom, most már sínen a vállalkozás.

— Igen. A népviseleti ruhák egész sorát készítjük. Megnőtt az érdeklődés, és a megrendelések száma is. Hála Istennek, reklámra nem nagyon van szükségem. Tavaly a baróti tanulók klubjának varrtam székely ruhákat, jelenleg készítek egy új rendet a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Óvoda számára. Most székely lányruhákat varrunk, mert következik mindenütt a konfirmálás. Az uzoni polgármesteri hivatal rendelt tíz huszárrendet. Ne vegyék dicsekedésnek, de volt megrendelésem Erdélyből, a világ minden részéből, még a tengerentúlról is. Ha hazajönnek idegenből a magyarok, miért ne vinnének magukkal egy székely népviseletet? Weblapom nincs, de járok kiállításokra. Elmegyek a csíksomlyói búcsúra, a budai várban is kiállítottam székely ruháimat.

— Mennyiért tud előállítani egy kézi munkával, háziszőttesből készült felnőtt székely ruhát?

— Eléri a hatszáz lejt. Van ajánlatunk, de mert csak háromszéki székely népviselet többféle volt, ha valaki megrendeli a színösszetételt, itt mi leszőjük nagytalmácsi pamutcérnából. Egy díszmagyar, egy bocskai, atilla ruha nadrággal együtt, kézzel horgolt zsinórral, 600—900 lej között váltakozik.

— Milyen nehézségekkel küzd?

— Van az is, mert leállt a brassói gyár, ott szőtték a férfiruhák számára szükséges vastag, fekete gyapjúszövetet. Szerencsére, hogy most szőnek ilyent, fehér és fekete abaposztót is Sepsiszentgyörgyön. Baj van a beszerzéssel. Csizmák készítését vállalja egy sepsiszentgyörgyi műhely a Csíki utcában, kalapokat Székelyudvarhelyről, jó minőségű csipkét Szatmárnémetiből, a fehér gyolcsot — blúzoknak valót — a sepsiszentgyörgyi textilgyárból rendelem. Szebenben már nem gyártanak fekete bársonyt, azt külföldről kell beszereznem.

— Különleges vállalkozásba is kezdett. Mintha az Andris- és Zsuzsi-babák a kézdivásárhelyi múzeumból ideköltöztek volna.

— Lehet különleges vállalkozásnak nevezni a népviseletbe öltöztetett babákat? Aki a nagyot meg tudja varrni, annak a kicsi is kell hogy menjen.

Dávid Alpár közvetlenül az aradi gyárból rendeli meg a babákat. Azokat tartja megfelelőnek. Az üzletekben szerinte csak kínai babákat lehet kapni.

— Azokat nem szeretem — mondja. — Hogy néz ki a kínai baba székely ruhában?