Az ukrán biztonsági erők tegnap leállították Szlovjanszk városában a terrorellenes műveletet – melynek során meggyilkoltak öt „terroristát” –, miután az orosz csapatok létszáma megnövekedett az ország keleti határánál, és az ukrán elhárítás szerint jelentősen megnőtt a kockázata annak, hogy az orosz hadsereg betör Ukrajna területére.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter közölte, hadgyakorlat kezdődött a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban, válaszul az ottani helyzet kiéleződésére. Sojgu azt mondta, hogy az erőszak alkalmazása Délkelet-Ukrajnában aggodalomra ad okot, és Oroszország kénytelen reagálni. Vlagyimir Putyin orosz államfő azzal fenyegette meg a kijevi döntéshozókat, hogy következményei lesznek az ukrán nép elleni akciónak. Putyin a kelet-ukrajnai terrorellenes műveleteket bűncselekménynek, a kijevi hatalmat pedig juntának nevezte. Olekszandr Turcsinov ügyvivő ukrán államfő felszólította Oroszországot, hogy vonja vissza csapatait az orosz–ukrán határról, szüntesse be a beavatkozást Ukrajna belügyeibe, hagyjon fel az állandó fenyegetőzéssel és zsarolással. Oroszország az ukrán válság közös nemzetközi megoldása mellett áll ki – közölte Szergej Lavrov külügyminiszter tegnap. Ugyanakkor bírálta a nyugati államokat – elsősorban az Egyesült Államokat –, amelyek szerinte a hidegháború győzteseiként próbálnak viselkedni. Barack Obama amerikai elnök azzal vádolta Oroszországot, hogy a múlt heti genfi egyezségeknek sem a szellemét, sem a betűjét nem tartja be. Súlyos aggodalomra adnak okot a kelet-ukrajnai fejlemények, az emberrablásokról, kínzásokról és gyilkosságokról érkező híradások – közölte az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton.