ELHAGYJÁK A FIATALOK ERDÉLYT. A Kolozsváron tanuló magyar egyetemisták mindössze nyolc százaléka tervezi a jövőjét Erdély történelmi fővárosában – derült ki a Mathias Corvinus Collegium (MCC) friss felméréséből.
A diákok többsége Magyarországra települne át, kevesebb mint harmaduk Nyugat-Európában próbálna szerencsét. A diploma megszerzését követően 39 százalékuk Magyarországon, 28 százalékuk hazánktól nyugatra képzeli el a jövőjét. Az egyetemisták 22 százaléka Székelyföldön próbálna szerencsét, három százalék pedig a román fővárosban keresne munkát. Az elvándorlás egyre súlyosabbá váló problémájának kezeléséhez olyan képzésekre van szükség, amelyek azontúl, hogy megfelelnek a munkaerőpiac kihívásainak, kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a globális gondolkodásnak a helyi akadályok leküzdésében. (Mandiner)
ÉVI TÍZMILLIÁRDOS SZÁMLA. Az ukrajnai válság újra napirendre tűzte Románia és Moldova Köztársaság újraegyesülésének lehetőségét. A számítások szerint legkevesebb évi tízmilliárd eurós számlát kellene kifizetnie Romániának, amennyiben saját szintjére hoznák a Pruton túli béreket, nyugdíjakat, vagy a közintézmények működésével kapcsolatos költségeket. (Capital)
MEGÉRZI A ROMÁN GAZDASÁG IS A MOSZKVA ELLENI SZANKCIÓKAT. Az Európai Unió Oroszországgal szembeni további szankciói akár 0,6 százalékkal is csökkenthetik a román gazdaság 2014-es növekedését – derül ki egy brüsszeli dokumentumból, amelyet a HotNews is megszerzett. Az Európai Bizottság három különböző forgatókönyv alapján tagállamonként elemezte az oroszokkal szembeni szankciók lehetséges gazdasági hatásait. Vizsgálatainak eredményeit a múlt héten közölte a tagállamok kormányaival.