Kovászna a manapság oly népszerű városnapoknak két változatával büszkélkedhet. A tavaszi Csoma Sándor emléke ápolásának jegyében hozza össze a testvérvárosokat, műkedvelő és hivatásos művészeket és nem utolsósorban a Kelet-kutatókat, miközben az őszi ünnepségsorozat inkább a lazítás, a jókedv, a vásári-sokadalmi hangulat jegyében zajlik.
  A városi képtár idei, Csoma emléke előtt tisztelgő gyűjteményének megnyitóján jutott eszembe, hogy a mai technika már lehetővé tenné a kiállítások anyagának befényképezését és közzétételét a világhálón „virtuális” képtár formájában. Így igazából közkinccsé válhatna az az évente csokorba komponált gyönyörűség, mely pár héten át megtekinthető, de azután lebontásra-feledésre ítéltetik. Ebben a kontextusban a szintén egynegyed évszázados hagyományra visszatekintő tudományos konferenciákra és az itt kötetekbe gyűj­tött, immár kisebb könyvtárnyi információtömeg sorsára is érdemes odafigyelnünk, annál inkább, mert manapság a köny­vek anyagai digitális előkészítésben lépnek be a nyomdákba.
Az idei tudományos fórumon a Hépha­isztosz Szálló konferenciatermében negyvenkét előadás hangzott el három nap alatt. Az előadók egymást hallgatták és egy tudós összejövetelen ez így is van rendjén. A konferencia idei címe: Kőrösi Csoma Sándor és az igazság keresése. Ezen belül kilenc témakörben hangzottak el előadások. Reménytelen próbálkozás lenne tehát a megszokott módon egy-egy maradandó gondolatot és szerzőjét idézve „tudósítani” az olvasót az eseményekről. Ehelyett elmondanám, hogy a kifejezetten Csoma életművét kutatók és az erre összpontosító dolgozatok száma idén kevesebb volt az eddig megszokottnál. Hangzott el előadás például a magyar Szent Koronáról, a madéfalvi siculicidiumról, emlegették Bolyai Jánost, szó esett XIX. századi magyar emlékekről, melyek a Hawaii-szigeteken találhatók stb.
Vajon kimerült a Csoma-kutatás? Hu­szonöt év alatt sikerült mindent kiderítenünk? Vajon ezzel magyarázható a... „mellébeszélés”? Mellesleg már régóta megfigyelhető, hogy a Csoma emberi nagysága előtt tisztelgők – ha megtehetik – elindulnak a nyomdokain Indiába, és amit onnan hazahoznak: filmre vett vagy fényképekkel illusztrált turisztikai ízű beszámoló a tájról, emberekről, szokásaikról, esetenként a maroknyi székely anyaföldről, melyet a dardzsilingi síron elhintettek. Sokan összetévesztik tehát a nyelvész, filológus Csomát valaki geográfussal, aki Guiness-rekordot döntött gyaloglásban, aki eddig ismeretlen vidékre tévedt, ott valami újat vett észre, és leírta azt az emberiség okulására. De mielőtt a kollektív sértegetés vádja alá esnék, tisztázni szeretném: ha a Világ Tetejének is becézett Csomolungmát megmászni még a modern technikai adottságok közepette is keveseknek sikerül, Csoma Sándorunk tudományos életművéhez érdemben hozzászólni ugyanígy csakis nyelvészek, történészek, tehát a kevesek kompetenciája lehet. De eme „elitista” ízű megfogalmazásomat azonnal meg kell cáfolnom Einstein esetével, aki miután két A4-es formátumú papírlapon megfogalmazta Nobel-díjra érdemes észrevételeit, rövidesen mosolyogva-morgolódva konstatálta, sőt, be is vallotta nyilvánosság előtt, hogy amióta a matematikusok formulákba öntötték a relativitás elméletét, ő mint ötletgazda egyre kevesebbet ért belőle. Nos, ilyen szemszögből vizsgálva már egyenesen üdvösnek nevezhető az interdiszciplinaritás, amikor a kovásznai Cso­ma-fórumon a szakértők mellett megjelennek például matematikusok, közgazdászok, orvosok, szociológusok és egyéb értelmiségiek is. A konferencia szünetében Gazda József tanár úr arra kérte az idei dolgozatok szerzőit, hogy írásbeli beleegyezésüket adják munkáik megjelentetéséhez a Csoma-konferenciakötetben. A Csoma-kultusz tehát folytatódik Kovásznán...