Szünetnyi zsibongás az iskolában
Hunyadi Olga, a Gelei József Általános Iskola igazgatója örvend, hogy szép, új épületben folyik a tanítás, kellemes meleget adott télen a központi fűtés, kényelmesen berendeztek minden termet, ahogyan elképzelték. Örömüket az is tetézi, hogy növekszik a helybeli előkészítő osztályba készülő gyerekek száma. Eddig tizenhárom tanuló iratkozott be, és még egy kilátásban, ez egy külön osztályt jelent majd az ősszel kezdődő tanévben. Régi aggodalom a tanulólétszám alakulása Árko­son is, mert folytatói maradnának a gazdag múltra visszatekintő helyi népoktatásnak. Az önkormányzat szavát adta, hogy minden le­hetőt latba vet a nyolcosztályos iskola fenntartásáért. A javítás utolsó simításait végezték az intézmény régi épületében az iskolai könyvtárban, ahol Berde Éva tanító önkéntesen végzi a könyvtárosi feladatokat, az újonnan mintegy 2500 könyvvel gazdagodott téka köteteinek száma megközelíti a 4800-at.
– Újság, hogy Oláh Mihály helybeli faragómester felajánlotta, haranglábat állítanak az udvarra, az iskola elhalt pedagógusainak és tanulóinak emlékére. A haranglábra vissza­szerelik az egykori iskolacsengőt, hadd szóljon a maiaknak is különleges ünnepi alkalmakkor. Itt kap helyet majd az a kopja is, amely a 2500 könyvet adományozó néhai Kisgyörgy Benjáminnak állít emléket, aki ennek az iskolának volt egykor diákja. Továbbra is kérdés számunkra és a helyi önkormányzat számára is – fejezte be az igazgató –, hogy mi legyen a sorsa az iskola régi épületének, amelyet alaposan megviseltek az eltelt évtizedek.

Mit kongat az iskolaharang?
– Gabonás vagy bikaistálló volt ez az épület valamikor? – kérdeztük.
– A báró Szentkereszti család gabonása volt, később, a „democsokrácia (!)” idején a község apaállat-istállója – magyarázták a falu szívében trónoló terjedelmes épület funkcióját a helybeliek. Hogy messziről csendesnek látszik, az egy dolog, de gyakran fakalapács kopogásától hangos, itt készíti id. Oláh Mihály az iskolának szánt haranglábat, s itt készült több más, már a faluban és a környéken álló kopjafája, faragványa is. 
– Én a ma is élő János Jakabtól és a többiektől lestem el a faragás technikáját nagyon fiatalon – mondta a faragómester –, és megszerettem, akárcsak másik mesterségemet, a néptáncoktatást. A helybeli Incze Lajos felhívta a figyelmem, hogy őrzik a faluban a régi iskolacsengőt, s így lett az eredetileg elképzelt faragott emlékből harangláb, az avatóból pedig minden bizonnyal emlékünnepség. A mindenkori árkosi iskolamesterek és diákok emlékére – ez a felirata. A harangocska 1876-ból való, s talán valahol Lengyelországban készülhetett, tehát már ezért is érdekes emlék. Hálás vagyok, amiért id. Rétyi Ödön megengedte, hogy ebben a műhelyben dolgozhassam. Ő is tanácstag, s az önkormányzat felkért, hogy állítsak össze egy gyalog székely kaput, amit ajándékképpen akarnak vinni a nyáron Polány testvértelepülésükre Magyar­országra. Én mestereink motívumait faragom: a kálnoki Bálint András- és a vargyasi Máthé Ferenc-féle mintákat, közbe-közbe megszülök én is egy-egy nekem tetszőt.

A Gajai-portán
Gajai Sándor – akinek Hidvégen ringatták bölcsőjét – mérnök szakemberként telepedett Árkosra, családi hajlékot épített, és a szépmezői földparcellákon hódol választott szakmájának. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy szívvel-lélekkel árkosi legyen, részt vegyen a település életében, s támogassa is a helyi rendezvényeket. Alapítótagja és alelnöke a már több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Dahlström Kálmán Művelődési Társaságnak. Sanyi bácsira mindig számíthatok, ha valami gondom van – hangsúlyozta több alkalommal Bálinth Zoltán, a tájmúzeum mindenese.
– Kinek készülnek ezek az ízig-vérig árkosi minikopják?
– Negyvenéves egyetemi találkozónkra készülünk – mondta –, 1974-ben végzett évfolyamunk a bukaresti kertészmérnöki karon. Úgy döntöttünk, hogy minden évben találkozunk, de nem a fővárosban, hanem azokon a településeken, ahol az egykori kollégák élnek vagy dolgoznak, s felajánlják a társaság számára ezt a lehetőséget. Találkoztunk már Turnu-Severinben, a tavaly Szovátán, s az idén Árkoson én leszek a házigazda. Mintegy negyven kolléga részvételére számítok. Nos, az érkezők számára faragtatom Oláh Mihállyal ezeket a zömökebb ajándékkopjákat. Az a célom, hogy akinek kevés az alkalma Székelyföldre jönni, ismerje meg, miként élünk, kik vagyunk: egy székely népi tánccal fogadom majd őket, székely kínálmációval, és egynapos kirándulásunkon elviszem őket a Szent Anna-tóhoz, bemutatom Kéz­divá­sár­helyt és a kökösi lovarda lovas bemutatójával próbálom tartalmassá és érdekessé tenni kortárstalálkozónkat.

Panaszkodik a közbirtokosság elnöke
– Árkos is részesült a központi alapból visszaosztott pénzösszegekből – emlékeztettük Máthé Árpád polgármestert.
– A kormány a be nem fejezett munkálatokra folyósítja a pénzt – felelte –, már megkötöttük a szerződést a fejlesztési minisztériummal. Hinnem kell, hogy a két nagy befektetés – az ivóvíz- és a szennyvízhálózat kiépítése – az idén lezárul. A két közművesítési vezeték párhuzamosan halad. Maradtak még munkálatok, főleg Geje falurész mellékutcáiban. Mivel közel a város, mi onnan kapjuk majd az ivóvizet. A szennyvízhálózatot már rákötötték a közművek tisztító­berendezésére. Mint az Aquacov tagja, hamarosan átadjuk az eddig elkészített hálózatot. Költségveté­sünkben úgy terveztük, hogy 2014-ben önerőből be kell fejeznünk a községi sportbázist. Kaptunk egyfajta ígére­tet is, beszereztük a kavicsot, a termőföld egy részét, de fájó, hogy nem tudjuk befejezni a bázishoz tartozó műborítású pályát, amihez még szükségünk lenne 130 000 lejre. Ezt viszont ebben az évben központi szinten nem tervezték, hacsak nem történik valamiféle változás. Baj is, de egyben reményre is okot ad, hogy ehhez már az önrészünket hozzátettük! Az utak, utcák javításának késedelme miatt több lakossági beadványt kaptunk, melyben éppen ezt sürgették a helyiek. Vártuk a jobb időjárást, azt is el akarjuk végezni, főleg azokon az utcaszakaszokon, ahol felásták-túrták a burkolatot.
Május 9-én küldöttség indul Báta testvértelepülésükre. Az itteni Szent Szív-templom ismert zarándokhely, ugyanis ezen az útvonalon irányul Mohács felé az idegenforgalom, s széltében-hosszában ismert a sárközi népművészet is.
– Az a hír járja, hogy Sepsiszék egyik jól működő erdő-közbirtokossága éppen az 1600 hektár területtel rendelkező árkosi Vadas – mondtuk Váncsa Lajos elnöknek. – Miről határozott a néhány hete itt lezajlott közgyűlés?
– Fontos dologról, ugyanis elindítottunk egy termelőcsoportot, mert vásároltunk egy homlokrakodóval és csörlővel ellátott új traktort, aminek 125 ezer euró az ára. Ezzel egy pár helybeli embernek munkahelyet teremtettünk, s így lényegesen csökken majd a fa kitermelési költsége. Én 2005-ben kerültem a közbirtokossághoz, akkor választottak meg, és 30 ezer lej adóssággal vettem át a hivatalt. Ezt az adósságot felszámoltuk, és visszafektettünk 600 ezer lejt, abból vásároltuk meg a traktort. El kell mondanom, hogy gépekre és felszerelésekre pályázott a birtokosság 200 ezer euró értékben, s pályázatunkat Sepsiszent­györgyön, az Európai Mező­gazdasági Fejlesztési Alapnál elvágták! Fel­leb­beztük, de ha egy ilyen pályázatot a saját megyénkben elvágnak, akkor biztos, hogy Bukarestben rá sem néztek. Felhá­bo­rodtunk, s nagyon rosszul esett, hogy rajtunk nem segített az érdekszervezet, s ezt meg is akartam mondani Tamás Sándor elnök úrnak, ugyanis ez egy társulás, nem pedig magánszemély! Ebben a pályázatban még olyan más gépi berendezések és felszerelések is szerepeltek, amelyek segítségével a beerdősödött legelőterületekről értékesíthető aprítékot tudtunk volna termelni. Nemcsak azokat kell segíteni, akik gyengébben működnek, azok is megérdemlik a támogatást, akik sikeresen dolgoznak! A birtokosságnál nem lehet karba tett kézzel nézni a tevékenységet, kemény munkát követel az nap mint nap. Ha nem áll oda az ember a munka mellé, nem születik eredmény! Sajnálom, hogy még mindig él az emberekben az irigység, ha jól megy a munka, irigylik. Mi nemcsak a magunkét nézzük, segítettünk az egyházakon és több fontosnak számító rendezvényen is. Épületfával segítettük a helybeli katolikus filiát, hogy ők is tudjanak haladni. Há­romszázkilencvenöt tagunk van, s ez a lélekszám állandóan növekvő, így egyre több a gond. Szerencsém, hogy a családom és a fiam is mellém áll, hogy folytatni tudjam a munkát. Jelenleg 1224 hektáron van erdő és 200 hektár hasznavehető legelő. Volt ugyan összesen 374 hektár, de a különbség beerdősödött, s annak felszámolására igényeltük az említett felszereléseket. Átadtam egy Gyergyói Hírlapot a polgármesternek, hogy miheztartás végett mu­tassa meg Sepsiszentgyörgyön: Hargita megyében tíz, a miénkhez hasonló pályázatból nyolc nyert!