A kísérlet szervezője elmondta, hogy a héliummal töltött ballon kosarában a hagyományos és kísérleti meteorológiai műszerek mellett egy ionizáló sugárzásokat mérő lapka, egy, az ózon kimutatására szolgáló indikátorcsík, egy biológiai kísérlet eszköze és egy fényképezőgép is helyet kap. A szonda helyzetét és sebességét egy GPS-berendezés méri, az adatokat pedig egy rádióadó továbbítja a földi vevőállomásnak.
A szonda körülbelül egyórányi emelkedés után lép be a sztratoszférába, majd további félórányi emelkedés után 35–40 kilométeres magasságba jut, ahol a ballon megsemmisül. A műszeregyüttes egy körülbelül 60 centiméter átmérőjű ejtőernyővel ereszkedik vissza. A földet érés helyét az előzetes meteorológiai adatokból próbálják megbecsülni, de ez akár 200 kilométerrel is eltérhet a felbocsátás helyétől, ezért a rádióbemérő egységgel ellátott keresőcsapatok már a felbocsátást követően elindulnak a szonda begyűjtésére.
A felbocsátás a Bács-Kiskun Megyei Csillagvizsgáló Intézet igazgatója, Hegedűs Tibor asztrofizikus vezetésével és Solymosi János híradástechnikai mérnök, a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke szakmai támogatásával va­lósul meg. Az erdélyi felbocsátás tudományos tanácsadója Hantz Péter Genfben kutató fizikus. A rádiós bemérés munkálataiban a Sapientia Egyetem Villamos­mérnöki Tanszékének munkatársai és diákjai is részt vesznek.
Csegzi Sándor három csoportba sorolta a kitűzött célokat. Elmondta, hogy egyfelől a légköri átalakulásokkal kapcsolatban szeretnének olyan információkat nyerni, amelyek beszerzésére a műholdas vizsgálatok nem alkalmasak. Fontos célnak tartotta ugyanakkor az ejtőernyő­vel visszaeső műszerek keresőrendszerének fejlesztését, tökéletesítését. Hozzátette, hogy most előregyártott elemekből össze­rakott szerkezetet küldenek fel, de az a cél, hogy a továbbiakban már saját fejlesztésű rendszer segítse a műszerek meg­találását. Fon­tosnak tartotta ugyanakkor a kísérlet engedélyeztetésével, a ballon felbocsátásával kapcsolatos információk, tapasztalatok megszerzését is.