VisszajelzésNincs veszélyben a termékvásár

2014. május 9., péntek, Nyílttér

Tekintettel arra, hogy a kézdiszéki polgármester-találkozón elhangzott kijelentések – Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere sérelmezte, hogy a megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság túlbuzgósága, ellenőrzései nyomán veszélybe került a havi termékvásár, erről lapunk csütörtöki számában számoltunk be (szerk. megj.) – nem fedik a teljes igazságot, kötelességemnek tartom a magam és az általam vezetett intézmény becsületének megvédését.

A vásárlók és a fogyasztók egészségének védelme érdekében a vásárok, város- vagy falunapok és más rendezvények szervezői kötelesek arról gondoskodni, hogy csak hatóságilag ellenőrzött élelmiszertermékek kerüljenek a fogyasztók asztalára. Az élelmiszerek csoportja nemcsak a hús- és tejtermékre vonatkozik, hanem az ásványvíztől a szeszes italig, a kalácstól a tortáig, a zöldségtől a rágógumiig mindent magában foglal. Az Állat-egészségügyi és Élel­miszer-biztonsági Hatóság (ÁÉH) köteles tájékoztatni a rendezvények szervezőit a törvényes előírásokról, és ellenőrizni a termékek előállítását, szállítását, árusítási feltételeit. Sajnos, a leg­több esetben a szervezők figyelmen kívül hagy­ták a hatóság felhívásait. Az érvényes jogszabályok értelmében minden rendezvény ese­tében a fogyasztásra kerülő élelmiszereket csakis a hatóságnál bejegyzett és felügyelet alatt lévő egységek állíthatják elő, illetve forgalmazhatják. Az ilyen rendezvényekre a hatóság ideiglenes engedélyt ad, ami felügyeletet és részleges felelősség-átvállalást jelent. Ellenkező esetben a teljes felelősség a rendezvény szervezőit, illetve a termékek forgalmazóit terheli. Az ideiglenes engedélyt az igazgatóság vagy minden élelmiszer-vizsgáló körzet vezető állatorvosa adhatja ki. Ennek ellenértéke, az 50 lej a jogszabály által megengedett szolgáltatási, felügyeleti díjat jelentette.
Tekintettel arra, hogy a hagyományos termékvásárokra számos, szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező kistermelő jelentette be részvételi szándékát, a megyei tanács és a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal kezdeményezésére ismételten arra kérjük a polgármesteri hivatalokat és más szervezőket, hogy a rendezvények lebonyolítása előtt egyeztessenek az ÁÉH felelő­se­ivel az utólagos kellemetlenségek elkerülése végett. Ez az egyeztetés ma (tegnap – szerk. megj.) Kézdivásárhelyen megkezdődött. Szeret­nénk mielőbb közös nevezőre jutni anélkül, hogy a fogyasztók egészségét  veszélyeztetnénk.
Az ÁÉH-nak nem célja „megsarcolni” a piaci árusokat, sem pedig „veszélyeztetni a hagyományos termékvásárokat”. Célunk a köz­egészség megőrzése. Ha valaki úgy érzi, hogy „túl­buzgóak” vagy  „katolikusabbak vagyunk a pápánál” a fogyasztók egészségének megvédése érdekében, attól én elnézést kérek. Túl­buzgóságunkban mindig arra gondoljunk, mi lesz, és kit hibáztatunk akkor, ha gyermekeink vagy akár családunk kórházba kerül élelmiszer-mérgezéssel. Az viszont, hogy több mint tíz éve nem volt egyetlen nagyobb élelmiszer-mérgezéses eset sem ebben a megyében, kollegáim áldozatos munkájának is köszönhető.
Jó volna, ha a minket túlbuzgónak nevező személyek látnák mindazt, amiket mi látunk a pultok és konyhák mögött: romlott húst, piszokban készített élelmiszereket, melegben tárolt tojást, tömbházak zugában készített süteményeket.

Dr. Sikó-Barabási Sándor
igazgató, főállatorvos
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 822
szavazógép
2014-05-09: Nyílttér - :

Megszépült múlt, fájdalmas jelen

Elkeseredett szívvel olvasom az április 25-ei Háromszékben, hogy meghiúsult a magyar orvosképzés önállósítására irányuló kezdeményezés Marosvásárhelyen, és lemondtak a magyar vezetők.
2014-05-09: Nyílttér - Kuti János:

A háború haszna (Kármentő)

Ha ne adj’ isten!, kitörne a harmadik világháború, Románia abból is győztesen kerülne ki, és haszna származna belőle, akár az elsőből. A másodikban még idejében átállt a szovjetek oldalára, és visszanyerte Észak-Erdélyt. Kizárt, hogy egy esetleges háborút a rossz oldalon fejeznének be.