Keresztes Attila végzettsége szerint színész, de több éven át dolgozott tanárként, az utóbbi tizenöt évben pedig elsősorban rendezőként és színházigazgatóként tevékenykedett. Életének fontosabb állomásai Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár, Szatmárnémeti és Marosvásárhely, ahol jelenleg is rendező és a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója. Eddigi pályafutásáról, és a május 14–15-én Sepsiszentgyörgyön is látható, Túl a Maszat-hegyen című előadásáról kérdeztük.
– Hogyan foglalnád össze röviden eddigi életedet?
– Sepsiszentgyörgyön születtem, ott éltem 1990-ig, utána a Református Kollégium diákjaként Kolozsvárra kerültem. Bár teológiára készültem, a középiskolában egyre jobban kezdett érdekelni a színház és az az alkotói műhely, amit Tompa Gábor akkor indított Kolozsváron. Persze, már gyerekként sem volt idegen számomra a színház, amatőr színjátszó is voltam Salamon András tanár bácsi csoportjában. Végül tehát a színire felvételiztem. Mint a Református Kollégiumban, az egyetemen is első generációs növendék lettem, velünk indult újra a kolozsvári színi, amit 1954-ben Tompa Miklós költöztetett át Marosvásárhelyre. Csíky András volt az osztályvezető tanárom, aki annak idején az utolsó kolozsvári színészosztályban végzett... Az egyetem elvégzése után a tanársegédje lettem, és talán másodévesek voltak a diákjaim, amikor egy nagyon sikeres vizsgaelőadást készítettünk Moliére Képzelt betegéből, melyet a kilencvenes évek végén Szentgyörgyön is játszottunk, a Szent György Napokon. Azt hiszem, ennek az előadásnak köszönhetem, hogy Tompa Gábor felkért színházi rendezésre, az ottani rendezői munkámnak pedig az lett az egyik következménye, hogy aligazgató lettem. Hat évig voltam művészeti aligazgatója a kolozsvári színháznak, utána lehetőségem adódott, hogy saját színházi műhellyel próbálkozzam Szatmárnémetiben. Három évig dolgoztam a szatmári színház igazgatójaként, ami persze kevés volt ahhoz, hogy terveimet valóra váltsam, de végül, többnyire szakmai okok miatt, elfogadtam Gáspárik Attila felkérését, hogy legyek a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója. Két éve dolgozom Marosvásárhelyen.
– Színházigazgatóként melyek a legfontosabb céljaid?
– Igyekszem megteremteni az igazi színházi műhelymunka feltételeit. A vásárhelyi színháznak nagyon jó színészei vannak, akiknek állandóan új impulzusokat kell adni, akiknek jó rendezőkkel kell dolgozniuk, akiknek különböző színházi mentalitásokkal kell találkozniuk, mert ezek által fejlődik egy társulat, így tud egységes csapattá válni és egyre jobb előadásokat létrehozni. Persze, ehhez idő kell, de a kolozsvári vagy a szentgyörgyi példa azt mutatja, hogy megvalósítható.
– Melyek voltak életed legtanulságosabb időszakai, eseményei?
– Minden időszak fontos volt valamilyen szempontból. Főként a gyerekkorom és a Keresztes család, amelyből származom; a Kolozsvári Református Kollégium, amely megtanított az emberek iránti nyitottságra; a főiskolai négy év és Csíky András személye, aki belém oltotta a szakma szellemiségét, arisztokratizmusát és alázatát; a másfél évtizednyi kolozsvári színházi tagság, olyan tanítómesterekkel, mint Tompa Gábor, Vlad Mugur, Silviu Purcărete, Andrei Şerban... Ezenkívül a különböző városok és színházak, ahol éltem és dolgoztam, akár csak meghívott rendezőként is, mind-mind formáltak, alakítottak. Néha rögös volt az út, olykor nagyon nehéz volt művészeti vezetőként vállalható kompromisszumot kötni a közízléssel, de a pofonokból is tanul az ember.
– Mit tennél másképp, ha újrakezdhetnéd?
– Pár évre megpróbálnék kiszakadni saját kulturális közegemből. Egy alkotó ember számára nagyon fontosak az új impulzusok, meggyőződésem, hogy akkor tud igazán kreatív lenni, ha nem engedi, hogy a környezete, tehetsége elvakítsa, ha nem engedi, hogy úrrá legyen rajta az elfogultság.
– Kolozsvár után Marosvásárhelyen is színre vitted a Túl a Maszat-hegyen című előadást, amit a napokban a szentgyörgyi nézők is láthatnak. Miért rendezted meg, hogyan találtál rá erre a szövegre?
– Ez a mű egy versregény tulajdonképpen, melyből először hallottam egy rádiójátékot, aztán láttam egy bábszínházi adaptációt, és annyira megtetszett, hogy nem tudtam ellenállni neki. Megragadott a nyelvezete, a bájos humora, a hangulata, az a fajta játékos összetettsége, ahogy a felnőttből képes előcsalogatni a gyereket, miközben a gyereket felnőttségre neveli.
– Úgy hirdetitek az előadást, hogy 6–99 év közötti korosztálynak szól. Hogyan ajánlanád a felnőtteknek?
– Vajon kinek az életében ne lenne állandó téma a tisztaság és a kosz harca? Konkrétan is, mint a fül- és fogmosás, de lelki vagy erkölcsi értelemben is. Ebben a történetben Maszat Janka képviseli az emberi tisztaságot, aki ugyanakkor a maszatosságot hirdeti, azt a fajta szabadságot, ami a koszossággal jár. Nagyszerűen gyúrta össze Varró Dani ezt a mesét, a mű igényességének másik fémjele pedig, hogy Presser Gábor írta a zenéjét.
Kérdezett: NAGY B. SÁNDOR
A Színházi tükör támogatója a Salvia patika
