Esetleg nem óhajtott ellenőröktől? Miért nem kaphat városunk azért oklevelet, mert megoldottuk a kóbor kutyák gondját – szeretettel, és nem elpusztítva őket, nem uszítva lakótársaink haragját a szerencsétlen utcára dobottakra, amelyek szívesebben simulnának egy gazdi lábához?
Nagy hőstett a védtelenek befogása és kivégzése! Esetleg nem tudjátok, mi és hogyan történik? Íme egy szomorú eset napjainkból: tömbházunk előtt befogtak egy kóbor kutyát, fényes nappal, gyermekek és felnőttek szeme láttára. Ahogy később megtudtam, az „állatvédők” között fontos szerepet betöltő személy – saját bevallása szerint – dupla adag altatógázt vetett be a siker érdekében. Felháborító, hogy félünk egy kutyától, de nem félünk egy esetleg eltévedő altatólövedéktől, amit csak szakember használhat, de ő sem játszadozhat az adagokkal. Igyekeztem gazdát keresni a kutyának, és ez sikerült is, de sajnos már nem volt, amit örökbe fogadni. Elaltatták a törvényes türelmi idő lejárta előtt, mert állítólag agresszív lett, és amikor rákérdeztem, azt mondták, el is égették már, ami nem volt igaz, utánajártam. Azt is megtudtam, hogy ez az állat nem volt agresszív, nem bántott senkit...
Ha már ide jut egy állat, amely nem hibás azért, hogy rossz helyen született és rossz helyre került, egy „önkéntes” személy azt csinálhat, amit akar? Nem a kóbor kutyák összeszedését ellenzem, ők is boldogabbak lennének egy fedéllel és egy tál étellel, még ha a menhelyen is – a módszer ellen emelek szót, amely szerintem ugyanolyan maradandó lelki károsodást okozhat a városlakóknak, mint a kóbor kutyáktól való félelem.
Tudom, hogy ezzel a levéllel sok ellenséget szerzek, de gondolom, barátot is. Úgy vagyunk teremtve, hogy együtt és egymás mellett éljünk. A kutya hűséges barátunk!
ZAKARIÁS ÉVA, Kézdivásárhely