Hatalmas terület, hatalmas kultúra, tengernyi vidék és szokás, ami minden ételnek számtalan verzióját hívja életre. A kínai konyha változatos, gazdaságos, egészséges. Kínán belül nyolc nagyobb regionális konyhát szokás megkülönböztetni (zárójelben a magyaros átírás): Anhui (Anhuj), Guangong (Kuangtung, Kanton), Fujian (Fucsien), Hunan (Hunan), Jiungsu (Csiangszu), Shandong (Santung), Sechuan (Szöcsuan, Szecsuan), Zhejiang (Csöcsiang). A teljes kínai konyha bemutatása lehetetlen lenne, ezért inkább ízelítőt és érdekességeket válogattunk.

Étkezési szokások
Az étkezés Kínában hagyományosan két fontos összetevőből áll: szénhidrátból (ez többnyire rizs vagy tészta), illetve az ezt kísérő és kiegészítő egyéb fogásokból (húsok, zöldségek, halak, töltött tészták és tofu). Főfogás abban az értelemben, mint nálunk, nincs. A leves nem feltétlenül előétel, sokszor az étkezés végén vagy vége felé tálalják.
A rizs, illetve az ebből készült tészta Dél-Kína alapvető élelmiszere, az északi régióban inkább a búzából készült tészta dominál. Mondják: a rizsben minden tápanyag megtalálható, amire az emberi szervezetnek szüksége van. És bármilyen szegénység is uralkodjon Kelet-Ázsiában, rizs mindig, mindenkinek jut. Tisztelik, szeretik, naponta akár háromszor is eszik. A rizs a kínai ember legfőbb támasza. Az enni szó kínaiul azt jelenti: rizst fogyasztani. A kínai étel kínaiul: kínai rizs. Az étterem rizskimérés, az ebédlő rizsterem. Ha valaki elveszti az állását, azt mondja: eltörték a rizses tálamat! A natúr rizs kiváló körítése a fűszeres ételeknek, zöldségekkel, hússal, hallal, fűszerekkel megbolondítva pedig kiváló egytálétel.
A világon a császárság kora óta készített pekingi kacsát tartják Kína nemzeti eledelének. A kínai reggeli általában rizskásából áll, benne húsdarabkák, mellé esetleg olajban sült tésztát és csípős savanyúságot esznek. Mindezt meglehetősen korán, 5–6 óra körül, ami már önmagában is edzett gyomrot sejtet. Délben ebédelnek, ez rendszerint csak kisebb étkezés, egy tál leves tésztával, hússal vagy hallal, esetleg másodiknak rizs vagy tészta. A vacsora ismét kiadósabb, hús vagy hal – és természetesen rizs.
Kelet-Ázsiában minden hozzávalót – húst, halat, zöldséget – a főzés előtt apró darabokra vágnak. Így hamar elkészül az étel, bár az előkészítés kissé hosszadalmassá válik. Kínában közel háromezer éve ismerik az evőpálcát, előtte feltehetően kézzel ettek. Mivel minden apró, semmit sem kell vágni, szeletelni, így az evőpálca tökéletesen alkalmas és használható evőeszköz. Lehet vele elegánsan, finoman étkezni, de van, aki sietősen tuszkolja be vele az apró falatokat a szájába. Némely legendák szerint a pálcikák használatát Konfucius mester vezette be Kínában. Ekkor az országban heves harcok dúltak, és Konfucius mint bölcs gondolkodó arra a megállapításra jutott, hogy „márpedig az erőszakot száműzni kell az asztaltól”. Így mellőzték a mindenféle szúró és vágó evőeszköz használatát. A leveseket lapos, széles, jellemzően porcelánkanállal, kicsi porceláncsészékből eszik. A rizst vagy tésztát szintén csészéből fogyasztják. A rizst általában ragadósra főzik, így pálcikával is könnyen fogyasztható.
Minden étkezéshez az asztalra helyezik a szójamártást, amely lehet sós és savanykás ízű. Étkezéshez langyos rizsbort, édeskés borokat, világos sört és keserű zöld teát isznak. Ünnepi étkezésnél felváltva tálalják a hideg és meleg ételeket, egy-egy sült vagy párolt sertés-, szárnyas-, bárány-, hal- vagy vadhúsételhez három-négyféle ízesítésű mártást is adnak.

Konyhai eszközök
A kínai szakács a daraboláshoz és aprításhoz bárdot használ, ennek élével darabol, fokával és lapjával puhít és morzsol. Az apróbb csontokat nem veszik ki a húsból, hanem egyszerűen csonttal együtt darabolják (például a csirkét).
Az univerzális főzőedény a wok, melyben sütni, főzni, párolni egyaránt lehet. Halak, zöldségek és töltött tészták gőzben történő párolásához használnak bambuszedényeket, melyeket egy wokba egymásra helyezve egyszerre többféle étel is gőzölhető, alájuk kevés levest vagy vizet öntenek.

Főzési eljárások: gőzölés és pirítás
A gőzölés, vagyis gőzben főzés legalább ötezer éves múltra tekint vissza. A bambuszgőzölő hasított bambusznádból készült henger, a fenekén rács, a tetején szorosan fonott bambusz. Lehet két- vagy több-, akár négy-öt emeletes is, egyszerre több fogás is főzhető benne. A gőzölt fogások íze összetettebb, az alapanyagok frissebbek, ropogósabbak maradnak. Szinte minden elkészíthető így: hús, hal, zöldség, ravioli, a tenger gyümölcsei. A nedves gőzben főtt ételeknek magasabb a tápértékük, gazdagabbak természetes ízekben és jóval könnyebben emészthetők. És nem szükséges hozzá olaj, vagyis zsiradék, a tápanyagok és ízek pedig nem áznak ki a főzővízben.
A pirítás is nagyszerű találmány. A wok kialakítása teszi, hogy igen forróra melegíthető, és nagyon kevés zsiradékkal hihetetlenül gyorsan megsüthető-pirítható benne az apróra vágott étel. A kevés zsiradék és a rövid pirítási idő teszi, hogy az alapanyagoknak majdnem a teljes vitamintartalma megmarad, miközben ropogósra és ízesre sülnek a pár perc elkészítési idő alatt.

Tálalás
Kínában hagyományosan külön csészé­ben kapja mindenki a rizst vagy tésztát (sokszor csak az étkezés végén), illetve egy másik csészét kis kanállal a leveshez. A többi fogást az asztal közepén helyezik el, ezekből mindenki vehet a pálcikájával, és azt eheti a rizs mellé vagy magában.
Az éttermekben az ötfős és annál nagyobb asztalok legtöbbször kerek alakúak, középen sokszor forgatható tálcával, hogy mindenki könnyen elérhesse és maga felé fordíthassa azt az ételt, amelyből venni szeretne.
Általános szabály, hogy legalább eggyel több fajta fogást kell rendelni, mint ahányan az asztalt körbeülik (a rizst nem számítva). Az éttermekben a fogásokat nem egyszerre hozzák ki, hanem amint elkészülnek, folyamatosan szolgálják fel.
(Felhasznált források: Incze Anikó, Wikipédia, Mindmegette)