Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy varázslatos virágos rét. Ott lakott a boldog, izgő-mozgó, vidám pillangó család. Apuka, anyuka és a kislányuk, Pepike.
Nagyon szegények voltak, de minden napjuk nagyon vidáman kezdődött. Egy napon együtt mentek sétálni a patak partjára. Vidáman röpködtek, de egyszer csak beborult az ég. Hatalmas vihar közeledett. Elkezdett esni az eső. A pillangószülők elbújtak egy nagy levél alá. Pepike nem figyelt, és elmaradt szüleitől. Nem tudott elrejtőzni az eső elől, és elázott a szárnya. Az eső lemosta a színeket róla. Mindhárman nagyon szomorúak voltak. Pepike hangosan sírni kezdett. Arra repült egy madárka, meghallotta a sírást. Megkérdezte:
– Mi a baj, kis pillangó, miért sírsz?
– Elveszítettem anyukámat és apukámat! És nem látod, hogy színtelen a szárnyam? Lemosta az eső a színeket. Ezután nem fognak játszani velem a társaim, a barátaim! – sírt Pepike.
– Mi a neved, kis pillangó? – kérdezte a madárka.
– Pepike – felelte a pillangólány.
– Ne sírj, Pepike, elkísérlek én az anyukádhoz, gyere utánam.
Boldogan ölelték át Pepikét a szülei.
– Ismerek én egy kisfiút, aki tud festeni, és ő szívesen újrafesti a szárnyadat! – vigasztalta anyukája.
A pillangócsalád – apuka, anyuka és a kis Pepike – elröpült a fiú házához. A kisfiú csodálatos pöttyöket varázsolt a pillangó szárnyaira.
– Köszönjük szépen a segítségedet! – mondták a pillangók. Boldogan röpültek vissza a varázslatos virágos rétre, ahol várták őket Pepike barátai.
