Több száz résztvevő előtt helyezték el Wass Albert író szobrának alapkövét tegnap a debreceni Nagyerdőben. A Medgyessy sétányra tervezett, életnagyságú alkotás elkészítéséhez és felállításához szükséges pénzt a debreceni Polgári Casino Egyesület adományokból gyűjtötte össze.
Az egyesület és a Gróf Wass Albert Társaság által szervezett alapkőletételi ünnepségen a kaszinó tagjaként Kósa Lajos polgármester mondott beszédet, emlékeztetve arra a vitára, ami a szobor állítása kapcsán kirobbant a helyi politikusok, illetve hazai és határon túli irodalmárok között. Legutóbb például írók és költők egy csoportja aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy megakadályozza a szobor felállítását. Erre reagálva Kósa Lajos úgy fogalmazott: Wass Albertnek azért van helye a Medgyessy sétányon Fazekas Mihály, Arany János, Ady Endre, Krúdy Gyula és más, debreceni kötődésű írók és költők között, mert nemcsak munkássága indokolja ezt, hanem az is, hogy 1928 és 1931 között a város gazdasági akadémiáján folytatott tanulmányokat.