Mi, hol, mikor

2008. február 18., hétfő, Mi, hol, mikor?
Népfőiskola

A kovásznai Fábián Ernő Népfőiskola és az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub szervezésében ma 17 órától a városi művelődési házban a Magyarok a Kárpát-medencében sorozatban Varga György csúzai lelkipásztor, a Horvátországi Magyar Református Egyház főjegyzője Helyzetjelentés a horvátországi magyarságról témával tart előadást, Singh-Zsilinszki Ágnes néprajzkutató pedig Drávaszög népművészetéről (varrásminták) beszél.

Közreműködik a Tiszta Szív kórus ― karvezető: Cseh Béla ― és Ferencz László tanuló.

Színház

A Tamási Áron Színház társulata holnap 18 órától a Puskás Tivadar-, szerdán 18 órától a kézdivásárhelyi diákbérleteseknek játssza a nagyteremben Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című előadását Zakariás Zalán rendezésében. Paul Schönthan―Franz Schönthan―Kellér Dezső A szabin nők elrablása című zenés bohózatát vasárnap 19 órától szabadelőadáson láthatja a közönség, rendező: Keresztes Attila.

Jegyek a színház pénztárában kaphatók, nyitvatartási rendje: kedden, szerdán és csütörtökön 11―15, pénteken 11―13 óráig, valamint másfél órával az előadás kezdete előtt is. További információért forduljon a Tamási Áron Színház közönségszervező irodájához, telefon: 312 104, 0745 589 214 és 0728 083 336. Színházjegyét a közönségszervezőktől telefonon is megrendelheti.

Képernyő

Két érdekes portréfilmet is lehet ma látni a Duna Televízióban: 15.45 órakor a Domokos Géza, az intézményépítő címűt, 21.05 órától pedig a Rendezők cérnaszálon címűt. Utóbbit Szabó Istvánról és Jirí Menzelről készítette a televízió a két alkotó 70. születésnapja alkalmából. Az ötvenperces portréfilmben Szabó István Budapesten, míg Jirí Menzel Prágában és környékén mutatja meg a nézőknek a számára fontos helyeket. A két Oscar-díjas rendező közösen emlékezik az elmúlt negyvenöt évre: vallanak önmaguk és egymás életművéről. A film szerkesztő-riportere Szabó G. László, operatőr Kovács Gyula és Mánfai Miklós. Szabó István ma, Jirí Menzel pedig 23-án, szombaton ünnepli 70. születésnapját.

Tánc

A sepsiszentgyörgyi Há­romszék Táncegyüttes ma 19 órától a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében bemutatja a Fazekas Mihály klasszikus műve alapján készült, Ludas Matyi című mesemusicalt. Rendező-koreográfus: Novák Ferenc. Díszlettervező: Deák Barna (Götz Béla terveinek figyelembevételével), jelmeztervező: Deák M. Ria, zeneszerző: Rossa László, a dalok szerzői: Jilling Jácint és Novák Péter, a rendező munkatársa: Ivácson László. Főbb szerepekben fellép: Tőkés Zsolt, Kubánda Lilla Tünde, Nagy Szende, Jánó Tibor, Lukács Réka, Ivá­cson László, Albert Éva, Virág Endre, Pilinger Mónika, Horváth Tas. A helyek száma korlátozott, jegyet váltani az együttes jegypénztárában 9―15 óráig, érdeklődni a 0267/315 418-as telefonon lehet.

Kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Szent József Kolping-család égisze alatt működő kézimunkakör ma 16 órakor kiállítást nyit a belvárosi plébánia kicsi hittantermében. A kiállítást belépti díj nélkül lehet megtekinteni február 29-ig naponta 10―17 óráig.

Zene

A Brassói Filharmónia a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében pénteken 19 órától tartja soros hangversenyét. Vezényel Cristian Oroşanu, szólista Alina Nauncef. Műsoron: Mozart: Nyitány a Figaro házasságához, Mozart: 3. G-dúr hegedűverseny, Beethoven: 4. szimfónia. Jegyek a színház pénztárában kaphatók.

Kutatói ösztöndíj

A Magyar Tudományos Akadémia pályázatot ír ki a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjra. Nem magyar állampolgár csak akkor pályázhat, ha kutatási témája magyarországi vagy a magyarsággal kapcsolatos kutatási feladathoz kötődik. A pályázat részletes leírása az alábbi címen található: http://www.mtakoztest.hu/kpa_tah.htm.

Életvédő programok

A sepsiszentgyörgyi Pro Vita Hominis Társaság holnap 15.30 órakor tartja februári megbeszélését a Romulus Cioflec utca 6/B/4. címen levő irodájában, majd 17.30 órakor a Krisztus Király-templomban közösen elvégzik a magzat keresztútját (ezt a nagyböjtben minden kedden elvégzik az új templomban). Ugyanakkor már tizenhetedik éve, hogy a belvárosi Szent József-templomban is az esti szentmise után megtartják a keresztútját. A nagyböjti időben jó alkalom az engesztelésért közösen imádkozni. (józsa)

Bölöni farsangtemetés

Bölönben szombaton tartják a hagyományos nappali farsangot. A rendezvény a 8 órai központi gyülekezővel kezdődik, 9 órakor, a főcsendőr köszöntő és telet búcsúztató rigmusait követően, a menyasszonynak és vőlegénynek, székely, Rákóczi, román és úri pároknak, cigányoknak és a bölöni farsangtemetés egyedi figurájának, a musztikásnak beöltözött bölöni legények lovas csapata, a szervező csendőrök, Ádám és Éva szekere a helyi fúvószenekar, illetve a kíváncsiskodók hada kíséretében falujáró körútra indul. A község lelkészeinek és önkormányzatának meglátogatása után az egész települést körbejárják, és miközben a beöltözöttek családja süteménnyel és pálinkával kínálja a farsangi sereget, a cigányok és a musztikás az esti mulatságra gyűjt. A felvonulás végén a település központjában elégetik az Ádámot és Évát jelképező bábukat. Az egész napot betöltő esemény este a helyi kultúrotthonban farsangi bállal zárul. Az idei farsang szervezését a bölöni tűzoltó-egyesület tagjai vállalták fel.

Demeter Zoltán

Állásbörze

A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatalnál nyilvántartott állásajánlatok: egy-egy ingatlanügynök (középfokú végzettség — kf.), textíliafehérítő (líceum), kartonozó, múzeumi konzerváló (kf.), jogtanácsos, könyvelő (kf.), szabó, közgazdász (kf.), autóvillamossági szerelő (szakképesített — szk.), informatikus (felsőfokú végzettség — ff.), építőmérnök, rendszermérnök, árumérő (a textilgyárba), gépipari mérnök, felügyelő (ff.), fürdőszoba-szerelő (szk.), darukezelő, művezető (kf.), muzeográfus (ff.), pincér (szk.), őr, egyetemes javítómunkás, titkárnő (kf.), egészségügyi nővér (technikum), targoncakezelő (kf.), karosszérialakatos (szk.), elárusítónő (kf.), autófestő (szk.), két-két biztosítási ügynök (líceum), textíliakeményítő (líceum), pénzügyi tanácsadó (ff.), szakosított nevelő (kf.), számítógépes tervező (kf.), pszichológus, taxisofőr (szk.), villamos hegesztő (szk.), három-három általános egészségügyi asszisztens (technikum), báros (szk.), gépkezelő, négy-négy faszerkezet-összeszerelő (szk.), félkészfatermék-feldolgozó (szk.), üzemi gépkezelő (szk.), faesztergályos (szk.), szalagfűrész-kezelő (szk.), elárusító (szakiskola), öt-öt konfekciós (szk.), építő-szerelőmunkás, kovács (szk.), géplakatos, szakképzetlen munkás facsiszolásra, hegesztő, faipari lakkozó (szk.), szobafestő, nyolc- nyolc ács, egyetemes asztalos (szk.), kőműves, tíz-tíz villanyszerelő, összeállító-konfekciós, tizenöt szakképzetlen konfekciós munkás, negyvennégy szakképzetlen munkás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 704
szavazógép
2008-02-16: Világfigyelő - Váry O. Péter:

Röviden

Továbbra is ellenzi, de kénytelen aláírni
Sólyom László köztársasági elnök továbbra is fenntartja azon ellenvetések többségét, amelyeket a társadalombiztosítási törvény elfogadásának módja és a jogszabály tartalma alapján a politikai vétó indokaként kifejtett, de hétfőig köteles aláírni és kihirdetni az egészségbiztosítási pénztárakról február 11-én elfogadott törvényt.
2008-02-18: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy az árapataki születésű sepsiszentgyörgyi
KERESZTES MÁRIA
85 éves korában hosszas betegség után elhunyt.
Temetése 2008. február 18-án 15 órakor lesz a vártemplomi ravatalozóháztól.
A gyászoló család
1158542