Ha valaki a hazai alattvalók közül – akikből fölöttébb nehezen lesz öntudatos polgár – még hitt abban, hogy a Dâmboviţa-parti politizálásban van értelme és súlya az adott szónak, most, értesülve a hazai politika legújabb (szörny)szövetségeiről, rajzolhat egy fekete kört a falra, hogy kedvenc politikusai beleverhessék a fejüket, hátha kipattan az isteni szikra!
Először a szocialista-liberális szövetség bomlott fel, Crin Antonescu rájött, hogy Ponta ölelő karjaiból másképp aligha menekülhet – a rengeteg ígéret, amelyet az elmúlt években hangoztattak, ígéret marad –, s ha menteni akarja a mundér becsületét, szakítania kell nagy szövetségesével. Mindez már alaposan átrendezte az erőviszonyokat, Ponta nem nyugodott bele, megkezdte az aknamunkát, tegnapi szövetségese „hajlékonyabb” politikusainak átcsábítását. Miután az európai parlamenti választásokon a liberális párt alaposan lebőgött, Crin Antonescu, levonva a tanulságokat, lemondott, s maga helyett Klaus Johannist javasolta pártelnöknek. De nem állt meg itt, váratlanul tárgyalásokba kezdett Vasile Blagával, szövetségre lépett a tegnapi „ellenséggel.” (A Demokrata Liberális Pártra Antonescu és Ponta felváltva szórta a sarat éveken át – ez most mind elfelejtődött!) Sőt, Antonescu kilátásba helyezte a két alakulat, a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Liberális Párt fúzióját is, ami bizonyos körökben élénk visszatetszést keltett. Annál is inkább, mert 2006-ban, amikor Tăriceanu és Boc először tárgyalt a két párt egyesítéséről, Antonescu kifejtette: egy 150 éves történelmi párt nem adhatja fel önálló arcát, s kimondta azt is, a fúzió Băsescu karjaiba vetné a liberálisokat. Ez a veszély, nyilván, ma is fennáll. Mircea Ionescu Quintus, a liberálisok tiszteletbeli elnöke a szövetséget még el tudná fogadni, de a két párt egyesülését már nem. Ioan Ghişe szenátor azzal érvel: mivel május 26-án Antonescu és a teljes elnökség lemondott, a június végi kongresszusig érvénytelen minden politikai döntése, így a szövetség és a fúzió is. Minderről szerinte csak a kongresszus és a párt új vezetősége dönthet. Jön viszont a nyári szünet, az új pártot pedig csak ősszel jegyezhetik be, nem jelölhet szeptember 1-jén államfőt, márpedig Antonescu utolsó álma – miután lemondott államfői jelöléséről is –, hogy Klaus Johannis legyen a két egyesülő párt, a „jobboldal” közös jelöltje. Ő sikerrel győzhetné le Pontát, hiszen minden eddigi elnökválasztás proteszt-szavazás volt, nem valaki mellett, hanem mindig valaki ellen irányult.
S most a másik „szörnyszövetségről”: Ponta és a szocialisták szövetségre lépnek Diaconescu zugpártjával, melynek elnökét a kormányfő nemrég sarlatánnak és pojácának nevezte, pártját pedig ideológia és arculat nélkülinek.
Ide minden kommentár felesleges. A mai román politika olyan, mint egy befejezhetetlen Caragiale-szatíra.
