Virágaival eljött pünkösd,
kihajtott az öreg diófa.
Egy éve már, hogy újra élek,
de mintha élnék századok óta.
Pók ereszkedik le egy ágról,
és most nem hoz balhiedelmet.
A levélrések közt vastag sugárban
osztja a Nap az áldást, kegyelmet.
Megizmosodnak majd a hajtások,
s mint tej a tőgyből, szűrődik a fény,
s megterít hűssel a diófa alja,
mikorra megkondul a dél.
S zokog lelkem a boldogságtól,
mert a diók zöld gömbjei
úgy hullámzanak a fejem fölött,
mint egy galaxis csillagai.
