A Balkánon végleg összeomlott a trianoni kártyavár: a koszovói szkipetárok megelégelték a szerb kancsukát, s a nyolc éve tartó nemzetközi ellenőrzést, a gyakorlati elszakadásuk teremtette feltételeket kihasználva, tegnap kikiáltották függetlenségüket.
Volt is, van is zsarolás és fenyegetőzés Belgrád meg az erejét újra fitogtató orosz birodalom részéről, hogy Koszovó függetlensége láncreakció-szerű eseményeket indít el. Ezek közül a legexponáltabb verzió a Dmitrij Rogozin, Oroszország frissen kinevezett NATO-nagykövetéé, aki az albán kábítószer-maffiát is belekavarja a függetlenség ügyébe, amely, szerinte, nyugati politikusokat fizetett le a függetlenség fejében. Ezt a zsarolásos sértést aztán megfejeli egy olyan forgatókönyvvel, amelyik a 2,2 millió lakosságú, több mint 90 százalékban albánok lakta szerb tartományt olyan tűzfészekként állítja be, amely a macedóniai albánok kiválását eredményezi, őket majd a montenegróiak követik, és háborúban vívják ki Nagy-Albánia létrejöttét.
Rogozin az albán tűzcsóvát aztán végighordozza Ázsiában, s ilyen kérdésekkel játszadozik: miért ne lenne az örményeknek joguk Abháziában, Hegyi-Karabahban vagy Dél-Oszétiában? Szerinte megnő az esélye annak, hogy Oroszország határain a nemzetközileg el nem ismert köztársaságok elszakadjanak. Rogozin, akinek felelős politikusnak kellene lennie, azt állítja, hogy a radikális albánok, a terroristák és szélsőségesek nyomás alá helyezték a nyugati politikusokat, és az albán ,,terjeszkedést" a Hitleréhez hasonlítja.
Ilyen előjáték után elképzelhető, milyen hatást vált ki az EU-ban Belgrád azonnali tiltakozása Koszovó függetlensége ellen.
Arról viszont nem esik szó, hogy egy 90 százalékban albánok lakta tartomány vívja-vívta a maga harcát, amelynek lakóit tömegesen irtották, megalázták, minden jogától megfosztották, s akiknek 150 000 fős népessége teljes körű autonómiát élvez majd, olyant, aminek egy részét, ha megkapták volna az albánok Milosevic szerb hatalmától, valószínű, nem küzdöttek volna ekkora vehemenciával és ilyen következetességgel, hogy a többségi hatalomtól s ennek pusztításaitól megszabaduljanak.
A kisebbségben élő magyarok számára igen tanulságos az albán példa. Főleg ennek az az aspektusa, hogy a koszovói szerbek teljes autonómiát, decentralizált önrendelkezést kapnak az új államban, amelyre az ország területén állomásozó NATO-erők ügyelnek fel.
Rogozin nagykövet, úgy tűnik, nem ismeri a magyar, főleg az erdélyi magyar helyzetet, mert akkor a változtatások receptjét ránk is kiterjesztette volna. Tegyük meg hát mi, s ez alkalommal is erősítsük meg annak szükségességét, hogy a román politikusok vigyázó szemüket most már ne csak a gagauzok és más európai kisebbségek autonómiájára vessék, hanem pillantsanak a koszovói szerbek önrendelkezésére is.
