Az igazi boldogság alapja az Isten szavához való helyes hozzáállás, ez pedig két dolgot feltételez, meghallgatni az igét és életté váltani azt a hétköznapokban – jelentette ki az idei csíksomlyói fogadalmi búcsú meghívott szónoka. Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes emlékeztetett, Csíksomlyóra mindannyian hazajöttünk, hiszen „hol is lehetnénk otthon a világban, ha nem édesanyánknál, a napba öltözött asszony palástja alatt”.
Végtelennek tűnő élő lánc, Székelyföldről, a csángó vidékekről, Erdélyből, határokon túlról érkező zarándokok ezrei – köztük negyven napon át kilencszáz kilométert gyaloglók is – tartottak szombat délelőtt a csíksomlyói kegytemplom mögötti Hármashalom-oltárhoz, ahol ragyogó napsütésben Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Egyházmegye érseke celebrálta a szabadéri szentmisét.
A 448. csíksomlyói búcsú meghívott szónoka, Oláh Dénes főesperes az éppen a pünkösdkor megalakult jeruzsálemi ősegyház kapcsán emlékeztetett, a hívek megélték a tanítást, lefordították azt a mindennapi élet nyelvére. Ma azonban világszerte veszélyben vannak az építő, a termékeny, az életképes, az úton megtartó közösségek, s úgy vélekedett, a magyar népet és a székely közösséget egyaránt „megcélozták már azok az arctalan, démoni hatalmak és erők, melyek csak egyet akarnak: szétverni, szétzülleszteni megtartó, értékrendet továbbadó közösségeinket, és rabszolgává alázni, lélekben földönfutóvá tenni mindenkit, így minket is”. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy keresztényként lehet és kell magyarnak maradni, a hitet megélni, egyébként eláruljuk a bennünket emberré formáló közösséget, amely hazát, hitet, kultúrát és civilizációt adott számunkra. Figyelmeztetett, semmiféle közösség nem adódik magától, létrejöttéért, megmaradásáért pedig kemény és következetes utat kell bejárni.
Közösséggé válásunk, közösségeink újjászületése felé az első lépés az ébredés – vélekedett Oláh Dénes, mondván „Ezekiel lelkületű prófétákra, Felsőbüki Nagy Pálokra volna szükségünk, akik felébresztik bennünk a keresztényt és a magyart. Olyanokra, akik rádöbbentenek bennünket arra, hogy elég volt a zászlólengetésből, az üres frázisokból, a nemzeti és egyházi romantikából. Eljött a szolgálat ideje. Elérkezett az Istentől kapott kincsek, adományok, javak kamatoztatásának órája” – figyelmeztetett. Lényegesnek tartotta, hogy felébredjen a közösségek öntudata, akárcsak azt, hogy felismerjük, milyen szellemi, lelki és természeti kincsek birtokában vagyunk. Mint mondta, ez a felnövekvő nemzedékek öröksége nagyapáiktól, ezért nem mondhatunk le azokról. Kifejtette, az újjászületés következő állomása lehetne, hogy felkínáljuk életünket, szolgálatunkat, javainkat annak a közösségnek, melynek létünket köszönhetjük. „Népünknek ilyen András-lelkületű tanárokra, papokra, pedagógusokra, politikusokra, vállalkozókra volna szüksége, akik nyitott szemmel járva felfedezik azokat, akik tudnának valamit tenni, elvezetik arra az érettségre, hogy képesek legyenek szellemi, lelki, anyagi kincseiket a közösség asztalára tenni” – fogalmazott a főesperes. Úgy értékelte, mindezek mellett fontos lenne Istennel beszélő viszonyban levő, egymásba kapaszkodó néppé válni. „Akik imádkoznak, azok az Isten kezét fogják. Akik az Isten kezét fogják, azok nem vesznek el, azok túlélnek minden próbát. Kérjük meg égi édesanyánkat: imádkozzon, esedezzen értünk, hogy legyünk öntudatra ébredt, az életét, képességeit közössége javára felkínáló, alázatos vezetőkkel megáldott nép”– zárta szentbeszédét a Maros-Küküllő kerületi főesperes.
