Az „ördög bibliája” néven is emlegetett játékkártyák már közel hat évszázada ismeretesek Európában. Az idők során több változatban is elterjedt kártyatípusokból mi leginkább a magyar kártyát ismerjük és használjuk. Sokáig úgy tudtuk, hogy a bécsi Piatnik kártyakészítő műhelyéből származik, de mára kiderült: tulajdonképpen egy pesti kártyafestő, Schneider József alkotta meg 1836-ban. Schneider tulajdonképpen a Schiller által 1804-ben írt, majd Kolozsváron 1827-ben elsőként bemutatott Tell Vilmos dráma szereplőit festette a kártya lapjaira. A királyok és az ászok rajzai nem eredeti elgondolás szerint készültek, hasonlók már korábbi kártyacsomagokban is előfordultak. A Schneider-kártya áttételesen emlékeztetett arra, hogy Magyarország idegen uralom alatt sínylődött, míg a svájciak már századokkal azelőtt kiűzték a Habsburgokat. Nem kétséges tehát, hogyha a kártyafestő a magyar történelmi személyiségeket jeleníti meg, az akkori erős cenzúra soha nem engedte volna meg a pakli forgalmazását. Ennek tulajdonítható, hogy az általunk magyar kártyaként ismert játék lapjain olyan szereplők jelennek meg (Harras Rudolf, Reding Itell, Fürst Walter és mások), akiknek nem sok közük van a magyar történelemhez, a magyarsághoz általában. Mégis, a Tell-kártyát mindvégig a magunkénak tekintettük, és annak ellenére, hogy megalkotása óta több átalakításon is átesett, s néhány, területileg is elkülönült változata is kialakult, mi magyar kártyaként ismerjük és használjuk immár több mint másfél évszázada. Ezt a tényállást teszi hangsúlyosabbá az is, hogy 2013 óta december 29-e a magyar kártya napja.
Az ötlet
A székely kártya megalkotásának ötletét épp az adta, hogy a magyar kártya alakjai nem vagy csak áttételesen hozhatók kapcsolatba a magyarság történetével. Miért ne lehetne a székelységnek egy olyan kártyája, amelynek játékfunkciói megegyeznek a magyar kártyáéval, de képi világában egyértelműen a székelységhez köthető? – tettem fel a kérdést. Miért ne jelenhetnének meg a székelység történetének ismert vagy éppen kevéssé ismert alakjai, a három székely rend képviselői a különböző lapokon? Fokozatosan merült föl előttem egy új lehetőség: anélkül, hogy új játékszabályokat alkotnánk, a kártya használatával a lapokon ábrázolt alakok kiléte akarva-akaratlanul lassan beszüremlik a tudatalattiba, majd idővel talán a tudatba is. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a ma embere egyre kevesebbet olvas, sokkal inkább hajlandó a képi információt befogadni, mint az írott szövegeket. Ezt a tényt így akár el is lehet könyvelni, küzdeni is lehet ellene, de felfoghatjuk egy új lehetőségként is, amellyel élni lehet. Én ez utóbbi mellett döntöttem, és a csendes őszi estéken átgondolva az alkalmazandó stratégiát, 2013 karácsonyán hozzáfogtam a székely kártya megrajzolásához.
Történelem kártyaképeken
Alapelvként fogalmaztam meg, hogy a kártyalapokon ábrázolt személyiségek, épített emlékek megválasztásánál a lehetőségekhez mérten, kiegyensúlyozott módon nyerjen teret a Székelyföld egésze.
Az alsókon a parasztháborúk, felkelések, általában véve a hatalommal szembeszegülő nagyjainkból vonultattam fel négy személyiséget: a parasztvezér Dózsa Györgyöt, az 1562-es nagy székely felkelés egyik fővezérét, a Segesváron karóba húzatott pálfalvi Nagy Györgyöt, a Báthori István fejedelemmel 1572-ben szembeszegülő csíkszéki Andrássi Pétert, valamint az 1764. évi madéfalvi ellenállás fő szervezőjét, a kalandos életű Zöld Péter plébánost.
A felsőkön székely főemberek kaptak he­lyet. Itt látható Erdély egyetlen székely fejedelme, az Erdély mohácsaként is emlegetett, Brassó melletti csatában 1603-ban elesett Székely Mózes, Bocskai fejedelem kancellárja, derzsi Petki János, a csíkszeredai Mikó-vár építtetője, egyben névadója, Mikó Ferenc, végül pedig a székely hadak generálisa, uzoni Béldi Pál, aki a sztambuli Héttoronyban végezte életét 1679-ben.
A királyok sorát az országvédő szent király, I. László nyitja, aki halála után is évszázadokon keresztül vezérlő csillaga maradt ennek a harcra született nemzetnek, majd a második országalapító, IV. Béla következik. Árpád házi királyaink sorát V. István és IV. (Kun) László zárja, mindketten elévülhetetlen érdemeket szereztek az aranyosszéki székelyek letelepítésében.
Az ászok az alakok tekintetében a magyar kártyához képest alig változtak, három közülük a mai népi viseletet szemlélteti, a negyedik pedig egy tűznél melegedő XIX. századi székely vadászt ábrázol.
A heteseken a székelyek három rendjének képviselői tűnnek fel, de megjelenik az erődítmények őrzésére rendelt vörös darabontok egy képviselője is.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc székely nagyjai már markánsabban vannak jelen a mai köztudatban (Tuzson János a Nyerges-tetői ellenállás nagyszerű tisztje, Gábor Áron ágyúöntő, tüzér őrnagy, a kökösi csata hőse és Gál Sándor tábornok, a székely hadosztály parancsnoka). Kevésbé közismert gróf Mikes Kelemen ezredes, dandárparancsnok, Bem igen kedvelt tisztje, aki Nagyszeben ost­románál vesztette életét.
A kilenceseken a székelység régi és újabb címere, az Aporok sasfészkének is nevezett torjai Bálványos-vár, valamint a varsági Tartód vára látható.
A sorozat végül a tízeseken megjelenő marosvásárhelyi vártemplommal, a szárhegyi Lázár-kastéllyal, valamint a Székelytámadt és a Székelybánja vár rekonstrukciós raj­zával zárul.
A nyomdai előkészítést a székelyudvarhelyi DTP Stúdió végezte, a kivitelezés pedig egy kártyák gyártására is szakosodott külhoni vállalatnál történt.

Gyöngyössy János

A szerzőről
Gyöngyössy János Székelyudvar­helyen született 1955-ben, jelenleg Homoródkeményfalván él. A rendszerváltás előtt egyházi lapokban, a Művelődésben és a magyarországi Műemlékvédelemben jelentek meg írásai a székelyföldi erődített templomokkal kapcsolatosan. Eddigi munkái közül megemlítendő a kódex-betűkkel írt és hasonmás kiadásban megjelent Székely templomerődök című kötet, amelyet saját felmérései alapján ké­szült rajzaival adott közre, és jelen­leg a negyedik, bővített kiadásnál tart. A kötet bevezető tanulmánya az Er­dé­lyi Múzeum Egyesület Honis­mereti pályázatán első díjat nyert, a könyv rendhagyó kivitelezéséért pe­dig a Kelemen Lajos Műemlékvédő Tár­saság Debreczeni László-emlék­érem­mel jutalmazta. A kötet nyomtatott változata, újabb rajzokkal és fotókkal kibővítve 1995-ben jelent meg Budapesten Székelyföldi vártemplomok címmel. Utóbb a Szé­kelység története című tankönyv illusztrátoraként került az érdeklődés homlokterébe. Jelenleg a kora középkori székelyföldi kővárak rekonstrukciós rajzain dolgozik, miközben felkérésre különböző régészeti feltárások eredményeit összegző rajzokat is készít.